
Nógrádkövesd önkormányzata május 4-én, immár tizedik alkalommal rendezte meg a Veteránjármű Találkozót. A megejtő szépségű nógrádi tájon a község felé vezető úton egymást érték a veterán autók. Verőfényes napsütésben, tíz órára elfoglalták a főutcát és a közeli parkolót. Mivel a szépkorú járgányok találkozója és a falunap szervesen összefonódott, utcahosszan, téren,…
Habár elsőre szokatlan látvány a Lancia Beta HPE modellje, gyorsan meg lehet barátkozni a kupék és a kombik közötti mezsgyén létező gépkocsi formájával, amelynek arányai második, harmadik pillantásra már egészen harmonikusnak tűnnek. Nem darabos és ormótlan, mint egy kombi, hanem kimondottan sportos, ellenben az utastér és a csomagtér viszonylag tágas.…
Jan Wilsgaard dizájner kedvenc munkaeszköze minden bizonnyal a vonalzó lehetett – már amennyiben véleményt alapíthatunk az általa tervezett gépkocsik külsejére. A Volvók legendás kockasága, tágas hasábformájuk, élhető ergonómiájuk kialakításában elévülhetetlen érdemei voltak a norvég származású szakembernek, aki nem kevesebb, mint negyven éven keresztül formálta, alakította a skandináv márka modelljeit. A…
– Erre a jeles évfordulóra nyitottunk egy új, időszaki kiállítást Energiamix a közlekedésben címmel, ami a közlekedésben felhasznált energiák részletezésével foglalkozik. Úgy gondoltuk, a kiállítást és az évfordulót közérdekű rendezvénnyel is színesítjük, így került megrendezésre a veterán jármű találkozó. – Hány jármű vett részt az eseményen? – Kétszáznál biztosan több…
Alig néhány héttel ezelőtt a Veterán Garázs Magazinban már beszámoltunk az Ace Classic Cars merész, ám kétségtelenül sikerre ítélt vállalkozásáról. A cégalapító-ötletgazda, Vámos László akkor arról mesélt, hogy káprázatos oldtimerek sorát és exkluzív szolgáltatáscsomagot kínálnak azoknak, akik klasszikus autóversenyeken kívánnak rajthoz állni, de nem rendelkeznek megfelelő veteránautóval. Vámos Lászlóval az…
Amint az Aurelia nyugdíjazása biztossá vált, a Lancia új húzómodellt állított csatasorba, amelyet a gyári hagyományoknak megfelelően ismét egy, a Római Birodalom közlekedését meghatározó útról neveztek el – így született meg a Flaminia, névadója pedig a Rómát Riminivel összekötő ókori hadiút lett. A Lancia újdonsült zászlóshajója kifinomult, nagyon modern szerkezet…
Még 2015-ben indult a veterán-, nosztalgia- és hobbi Volkswagenek tulajdonosainak versenye, a Tawaszi Rallye, amely május 11-én már tizedik alkalommal gyűjtötte össze a Bogarasokat. Arról, hogy az egynapos rendezvényen mi történt, a Magyarországi Bogarasok Klubjának elnökét, Szepes Gábort kérdeztük. – Ez volt a tizedik, jubileumi Tawaszi Rallye. Úgy gondolná az…
Május 12-én, vasárnap az AmCars szervezésében újra megtöltötték az amerikai vasak az Aeropark minden szabad zugát. Az AmCars vol.15. Amerikai Autós Roadshow Repülőkkel elnevezésű rendezvény hagyományaihoz hű volt annyiban is, hogy újabb rekord született a résztvevők számát illetően – erről is mesélt a Veterán Garázs Magazinnak az esemény szervezője és…
„Drágám, megálljunk valahol egy kávéra, vagy főzzek inkább egyet útközben?” – E mondat igen gyakran elhangozhatott azon szerencsések körében, akik nem csupán egy bogárhátú Volkswagent engedhettek meg maguknak az ötvenes-hatvanas évek fordulóján, hanem hozzá valódi luxuskiegészítőt, úti kávéfőzőt is. Mielőtt tovább lépnénk a Hertella Auto-Kaffeemaschine fantázianéven forgalmazott extrára, érdemes a…
Április 28-án, vasárnap várta az érdeklődőket a Totalcar csapatának immár hagyományos, tematikus összejövetele a Hungexpo területén. E napon a sár, az iszap, a homok és az úttalan utak felfedezése volt a rendező elv, ugyanis a rendezvény a terepezésre, a négykerék-meghajtásra és a kalandos túrákra nyitott ablakot. Az esemény szervezője, Hlács…
Április 14-én a II. Százhalombattai Oldtimer- és Youngtimer Járművek Találkozójára annyi autó és motorkerékpár érkezett, hogy a Városi Szabadidő Központ parkolója csordultig megtelt. Ameddig a szem ellátott, minden helyet elfoglaltak a kétoldalt felsorakozott járművek úgy, hogy a köztük lévő sávban nézelődő tömeg alig-alig fért el. Volt is mit nézni! Felsorolni…
Tripfinder.hu
Trimedio News
Sztárlimonádé
- Ki lesz a következő? – Több mint két évtizede neveli ki a sztárokat a Megasztár
- Sztárnagyszülők és unokáik – Ezek a gyerekek lehetnek a zenészvilág trónörökösei
- Sláger Tibó: „Nem véletlenül kaptam a művésznevemet” – Új ihlet, fiatalos lendület
- Felcsendültek az esküvői harangok a sztárvilágban – Esküvők éve volt az idei















