Amint az Aurelia nyugdíjazása biztossá vált, a Lancia új húzómodellt állított csatasorba, amelyet a gyári hagyományoknak megfelelően ismét egy, a Római Birodalom közlekedését meghatározó útról neveztek el – így született meg a Flaminia, névadója pedig a Rómát Riminivel összekötő ókori hadiút lett. A Lancia újdonsült zászlóshajója kifinomult, nagyon modern szerkezet volt, ám mindez kevésnek bizonyult az átütő sikerhez. Nem mindenki engedhette meg magának ugyanis akkoriban egy ilyen autó luxusát, tizenhárom év alatt ezért alig adtak el belőle többet tizenkétezernél. Az egyébként is exkluzív Flaminiák közül kiemelkedett árával és presztízsével az előkelő Flaminia Touring GT, amelynek egyik példányát Dörgicsén, a Kaáli Autó Motor Múzeumban is meg lehet tekinteni – a korántsem hétköznapi autóról a múzeum restaurátora, Nagy Péter adott számunkra ismertetőt.
– Előre bocsátom, hogy nagyon szeretem ezt az autót, bár alaposabban még nem tudtam kiismerni, kipróbálni.
– Azért, mert ez az autó is a frissebb szerzemények közé tartozik?
– Nem, hiszen már 2022 decembere óta a Kaáli Autó Motor Múzeumban van ez a Flaminia. Az azóta eltelt időben azonban több apróság is javításra, cserére szorult benne, lépésről lépésre javult az állapota. A legjelentősebb probléma a gyújtásnál volt, de kicseréltem a gyertyákat, illetve apróbb, esztétikai beavatkozások is történtek, hogy szebb legyen az autó megjelenése.
– Mint e Flaminia GT alapos ismerője, összességében milyennek értékeli az autó állapotát?
– Ez egy nagyon szép, eredeti állapotú Lancia, amelynek még az utastere is gyári. Belül vannak persze kisebb kopások, de ezek mit sem vonnak le az autó értékéből. Nem agyonrestaurált kocsiról van szó, mert bár a karosszéria valamikor kapott egy új fényezést, összességében pont annyira patinás, amennyire szükséges.
– Mennyiben alaposak azok a vélemények, amelyek szerint a korabeli Lanciák vezetése vegytiszta élvezet?
– Alá tudom támasztani ezeket, ezt a Flaminiát az együtt töltött néhány kilométer alatt nagyon megszerettem. Kezes, kiváló úttartású autó, remek a váltó is, a V6-os motor pedig tökéletes választás volt hozzá. Ezt az autót egyébként nem a nagyobb, 2.8 literes, hanem a kisebb, 2.5-ös hajtja. A Flaminia lényeges konstrukciós tulajdonsága még az úgynevezett transaxle elrendezés, vagyis a motor elől van, a hátsó kerekek meghajtására szolgáló kardántengely pedig hátul nemcsak a differenciálművel találkozik, hanem a váltó is ide került. Ez azért fontos, mert kiváló a súlyelosztás, a két tengely közel ugyanakkora terhelést kap. Ezért is különösen kiszámítható és jóindulatú az autó viselkedése.
– Vannak-e még az autónak a megszokottól eltérő tulajdonságai?
– Érdemes kiemelni az úgynevezett superleggera építési módot. A „szuperkönnyű” konstrukció tulajdonképpen azt jelenti, hogy csövekből készült váz hordozza az alumíniumlemezekből összeállított karosszériát, ami erős és könnyű egyszerre. Az 1340 kilogrammos önsúlyhoz mérten elegendő a motor 117 lóerős teljesítménye, pont annyit tud ez az autó, amennyire szükség van. Persze nem tépi le az ember fejét a gyorsulás, azonban a tempós, kellemesen lendületes, decens autózáshoz tökéletesen megfelel. Apropó, motor! Van egy érdekes tulajdonság, amit a szakkönyvek máshogyan tudnak, ez pedig a gyújtási sorrend. Bármelyik könyvre is hagyatkoztam, kiderült, hogy valójában 1-2-3-4-5-6 sorrendben gyújtanak a hengerek. A gyújtás annyiban is különleges, hogy egy nagyon speciális szerkezet került az autóba. Talán a gyárban építették be, talán később, de a lényege – azon túl, hogy korhű megoldás – az, hogy nem kell hozzá tápforrás. A nagyon magas, harmincezer volt körüli indítófeszültséget egy gerjesztőtekercs állítja elő, tudomásom szerint egykor nagyteljesítményű motorcsónakokban, repülőgépekben alkalmaztak hasonlókat. Egy ilyen gyújtás nagyon erős és megbízhatóan indít egy nagy motort is. Akárki is rendelte ezt a gyújtást ebbe a Flaminiába, komoly kiadást könyvelhetett el, mert egy ilyen szerkezetért manapság több ezer eurót is elkérnek.
– Van bármilyen adat, információ a megrendelőről, vagy az autó előtörténetéről?
– Sajnos csak annyit tudunk, hogy a Flaminiát 1960-ban gyártották és egy holland kereskedőtől vásároltuk meg a múzeum számára. Nagyon vigyáztak rá, legalábbis komoly korróziót, sérülést nem találtam, de még a nap se fakította meg a bordó színű kárpitokat. Egyedül a kalaptartón látszott, hogy az autót időnként elővették a garázsból, a kárpit színe ott ugyanis egy nagyon picit halványabb volt. Persze a lapos szögben emelkedő hátsó ablak miatt ez a körülmény egyáltalán nem furcsa, vagy váratlan. Szerencsére bőrápolóval jelentősen javítani lehetett a kalaptartó állapotán, amelyet vétek lett volna kicserélni – ahogyan már mondtam, egyáltalán nem vagyok híve az indokolatlan restaurálásnak, jobban szeretem, ha az oldtimerek megőriznek egy keveset az évtizedes patinájukból…
A Lancia új zászlóshajójának számító Flaminia főbb arányait előrevetítette az 1955-ben bemutatott Florida fantázianevű tanulmány. Ezt a prototípust a Pininfarina készítette, mégpedig az Aurelia alvázának felhasználásával. 1955-ben egy négyajtós, majd 1957-ben egy kétajtós verzió is napvilágot látott a Floridából, mindkettő B-oszlopok nélkül készült, légies megjelenésű, letisztult vonalú jármű volt, belesimulva a küszöbön álló hatvanas évek trendjébe. Érdekes módon a Florida prototípusok még úgynevezett öngyilkos ajtókat hordoztak, amikor azonban beindult a Flaminia sorozatgyártása, az ajtók nyitási irányát megváltoztatták. A formálódó új modell konstrukciója sok mindenben követte az Aureliáét, azonban annál sokkal kifinomultabb lett. Előre dupla „A” alakú lengőkarok, tekercsrugók és hidraulikus lengéscsillapítók kerültek, hátul maradt a De Dion futómű.
A Lancia egyedül a négyajtós szedán gyártását végezte, a speciális kivitelek tervezését és gyártását kiszervezték a kisebb manufaktúráknak. A Pininfarina készítette a GT jelzésű kupét, a kabriót, valamint a kupénál kissé nagyobb utastérrel rendelkező, 2+2 ülésképlettel rendelkező GTL típust. E három, ikerlámpákról könnyen azonosítható speciális kivitelből mindösszesen és körülbelül négyezer darab autó épült.
Mind a Lancia gyári autói, mind pedig a kisszériás modellek egyaránt használhatták a 2458, mind pedig a 2775 köbcentiméteres V6-ost, előbbi teljesítménye 101-138 lóerő, utóbbié 126-150 lóerő között változhatott. A legsportosabb Flaminiák a Zagatónál készültek, de a legméltóságteljesebbek kétségkívül azok a hétszemélyes, félig nyitott, vagyis landaulet kivitelek voltak, amelyeket kifejezetten reprezentációs célra gyártottak, komoly külső segítséggel – még a limuzinok gyártásában gyakorlott General Motors is közreműködött a fejlesztésben, építésben. Mindössze négy ilyen autó épült, nagy állami eseményeken használták őket, például amikor II. Erzsébet brit királynő Olaszországba látogatott. A négy nyúlánk gépkocsi még önálló nevet is kapott a Lanciánál, ők voltak Belsito, Belmonte, Belvedere és Belfiore.
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre
A múzeum látogatóit előzetes regisztrációval fogadja. Ez a www.automotormuzeum.hu oldalon lehetséges, a múzeum címe: 8244 Dörgicse, Csörgőfa utca 33.