Napsütéses szombat délelőt Budakeszire a Farkashegyi Repülőtérre votunk hivatalosak. Itt tartották meg ugyanis a II. Budakeszi Retro Találkozót. Az első találkozót Budakeszi szívében rendezték, ahol igen szűkösen voltak autók és közönség egyaránt. Rebersák Attilát a rendezvény kitalálójától és motorjától sok érdekes dolgot tudtunk meg. Délelőtt 10 órától vártuk a látogatókat.
Idén tavasszal ismét életre kelt a múlt, és stílusosan robogott végig Magyarország csodálatos tájain a XIV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra mezőnye. Az április 10-én induló esemény ezúttal is különleges pillanatokkal és felejthetetlen élményekkel ajándékozta meg a résztvevőket – és nem utolsósorban új rekordot állított fel: 97 autóval rajtolt el a túra,
Ahogy tavaly, április második vasárnapján idén is megtellt szebbnél szenbb Alfa Romeo-kal Zsámbékon a hangulatos Akadémia utca . A rendezvény, vagy inkább a találkozó szervezője ezúttal is az Alfa Romeo Club Hungary volt. Semmi kötött program nem volt, csak beszélgetés, egymás gépeinek szemrevételezése és örülni az első tavaszi napsütésnek. aki
Mint ahogy az elmult években, idén is két helyszinen találkozhattunk Amerika veteráncsodáival az UNIX-AMTS éves rendezvényén. A "D" pavilonban az AMTS standján és az "A" pavilonban az AmCars kiállításán. Mihálszky Tamás elnökkel beszélgettünk. ACCH Hét csodás gépet válogattunk össze 1931 és 1999 közötti évekből átölelve a nagy konszerneket: Ford, GM,
Az áprilisi fagyos napok előtti utolsó pillanatban, kellemesen simogató napsütésben április ötödikén megkezdődött a 2025-ös év veteránautós, motoros szezonja. A rajtpisztolyt ezúttal a Veterán újság szerkesztősége sütötte el és hála a légköri viszonyoknak, no meg az eredményes hírverésnek, szép számmal érkeztek az oldtimer autók a Magyar Autoklub székházának udvarán lévő
Egy híján húsz évvel ezelőtt kezdődött az AMTS nagy kalandja, így megszokhattuk, hogy ha közeledik a március vége, a tuning és veterán járművek nagy tavaszi seregszemléje is rajtra kész. Így volt ez idén is, március utolsó hétvégéjén megteltek a Hungexpo vásárterület csarnokai a csodálatos autókkal és motorkerékpárokkal. Az elmúlt öt-hat
Idén a Retromobile 49. alkatommal várta a veteránautók szerelmeseit Párizsban az Expo Porte de Versailles kiállítócsarnokaiban. Nem kevesebb, mint 146 000 látogató járta végig a kiállítást 2025. február 5. és 9.között. Ez a szám minden eddigi csúcsot megdöntött. Idén 2000 autót és motort, valamint minden eddiginél több több érdekes programot
Szezonnyitó gurulást hírdetett a Dunakanyar Oldtimer Egyesület Zsámbék környékére március 15.-ére. Boronrgós, kissé hűvös reggelen indult a csapat a solymári Auchan parkolójából. 60 autó regisztrált az eseményre. Sok veterános a szemerkélő eső miatt nem hozta ki féltett kincsét a garázsból, inkább hétköznapi autójával jött el. A cél nem a versengés
Látványos és átfogó kiállítással várja a veteránrajongókat a brüsszeli Autoworld. A Rally Legends – From Dust to Glory című kiállítás nem kisebb feladatra vállalkozik, mint bemutatni a World Rally Championship 1973-as elindulása óta megismert legendás, nyertes autókat. A rally világbajnokság, a WRC, bajnokait, pilótáit és navigátorait is bőséges mozgó és
Március 16-án nagy sikerrel lezajlott az Oldtimer Trophy évadnyitó edzése a Magyar Autóklub Berda József utcai tanpályáján. Az Autóklub munkatársai már a reggeli eligazításon, együttműködésünk keretében, tájékoztatást adtak a veteránminősítés mikéntjéről, feltételeiről és ez edzés közben is szívesen válaszoltak a kérdésekre. Több mint negyven páros vett részt a gyakorláson. Négy