Ha Tatra, akkor sokan az ikonikus, áramvonalas, léghűtéses V8-as motorokkal mozgatott csodaautókra gondolnak, a lenyűgöző T77-esre, a hátuszonyos T87-esre, esetleg a szocialista korszakban alkotott 603-as modellre. A harmincas években léteztek azonban kevésbé feltűnő, ám műszakilag fejlett egyéb Tatrák is. Közéjük tartozott a T54-es modell, amelyből talán, ha kéttucatnyi maradt fent
Közismert tény, hogy a Kaáli Autó- Motor Múzeum bővelkedik ritka és másutt nem látható, kincset érő járművekben. A közelmúltban Nagy Péter kalauzolásával egy olyan kuriózumot járhattunk körbe Dörgicsén, amely nemcsak járműtörténeti szempontból jelentős, de nagyon szép példája a házastársi szeretetnek is. Piero Rivolta, az Iso autógyár örököse 1969-ben lélegzetelállító luxusautó
A pöttöm 500-as Fiat kelendőnek bizonyult, már-már túlontúl sikeresnek is, leváltására ezért egészen a hetvenes évek legelejéig kellett várni, amikor is utóda, a Fiat 126-os bemutatkozott. Lengyelországban addigra bebizonyosodott, hogy a szocialista tervutasításos gazdasági rendszer nem képes megfelelő minőségű tömegautó terveivel előállni, így Olaszországban és Lengyelországban párhuzamosan kezdődött el a
A Fiat Ritmo valamiért nem volt gyakori vendég a magyar utakon, holott nagyon sokat, 1.8 millió darabot készítettek belőle 1978 és 1988 között. A rendszerváltás után honfitársaink mintha megfeledkeztek volna erről a típusról, inkább német és japán autókba ültek, pedig kellő odafigyeléssel és megfelelő karbantartás mellett egy Ritmo igazán megbízható
Ma, amikor az autók tervezésekor már elengedhetetlenek a nagyteljesítményű számítógépek és a komplikált számítások, alig hihető, hogy az egykori autóépítő mesterek még ránézésre, szépérzékükre hagyatkozva formálták az autókat. A hőskorszakban is voltak azonban, akik segítségül hívták a matematikai összefüggéseket és a tudományt, amikor karosszériákat alkottak. Malcolm Sayer egyike volt a
Volt idő, amikor a nagy tömegben gyártott, olcsó és egyszerű autók átszabását szinte futószalagon végezték a különféle karosszériaépítők, sőt, a nagyobb gyártók is készséggel vállalkoztak arra, hogy kiszolgálják a vásárlók speciális igényeit. Ebben a korban született meg az olcsó és egyszerű, bohókás strandautók kategóriája. Olasz és francia filmvígjátékok visszatérő szereplői
A Ford legfelsőbb vezetése 1959-ben megállapította, hogy a jövőben a szabadidőautók piacán robbanásszerű változás várható, ideje hát elébe menni a vásárlók igényeinek és felkészülni a gyártásra. Azokban az években léteztek már félénk próbálkozások a riválisoknál is, a General Motors például 1955-ben mutatott be egy minibusz-szerűséget GMC L’Universelle Dream Truck néven.
A két világháború között a leghíresebb francia autóversenyző kétségtelenül a párizsi születésű Jean Pierre Wimille volt, akinek a gyors autók iránti szeretete már a szülői házban kialakult, hiszen édesapja olyan újságíró volt, aki gyakran cikkezett autós újdonságokról és természetesen autóversenyekről is tudósított. Wimille alig huszonkét éves volt, amikor elsősorban a
Habár elsőre szokatlan látvány a Lancia Beta HPE modellje, gyorsan meg lehet barátkozni a kupék és a kombik közötti mezsgyén létező gépkocsi formájával, amelynek arányai második, harmadik pillantásra már egészen harmonikusnak tűnnek. Nem darabos és ormótlan, mint egy kombi, hanem kimondottan sportos, ellenben az utastér és a csomagtér viszonylag tágas.
Jan Wilsgaard dizájner kedvenc munkaeszköze minden bizonnyal a vonalzó lehetett – már amennyiben véleményt alapíthatunk az általa tervezett gépkocsik külsejére. A Volvók legendás kockasága, tágas hasábformájuk, élhető ergonómiájuk kialakításában elévülhetetlen érdemei voltak a norvég származású szakembernek, aki nem kevesebb, mint negyven éven keresztül formálta, alakította a skandináv márka modelljeit. A