
Egy autótípus konstrukciójának kiforrottságát és tartósságát jól igazolja, ha példányai évtizedekkel a tervezés után is jól muzsikálnak, ráadásul működőképességüket megőrzik ott is, ahol más gépkocsik kilehelik lelküket. A Peugeot 504-es modellje nem érdemtelenül lett 1969-ben az Év Autója Európában, hiszen harmincnyolc éven keresztül gyártották, a világ boldogabbik felében levetett példányai…
A Szesztilalom romantikáját idézi az itt bemutatott Chrysler 66 típusú gépkocsi, amely idestova a kilencvenedik évét tapossa. Amerikában készült, 1929-ben, akkoriban pedig egyet jelentett az erővel és a luxussal, manapság pedig legfeljebb kosztümös filmekben látni hasonlókat.Októberi számunkban.
Evés közben jön meg az étvágy – tartja a mondás, Nagy Attila példája pedig tökéletesen alátámasztja a népi bölcsesség igazát. Riportalanyom egy amerikai izomautó feltámasztása után következő feladatot keresett, az ötletelésnek végül konkrét célja lett, hamarosan pedig már nem puszta „feladat” állt előtte, hanem egyenesen kihívás. Végül szinte a semmiből…
Sokan várták és sokan látogatták az idei Hungaroring Classic rendezvényt, amelynek színvonala a 2017-ben megrendezett elsőt idézte. A látogatók július második hétvégéjén ismét átélhették a Közép- Európában kuriózumnak számító élménydömpinget, körbejárhatták azt a kétszáz versenyautót, amelyek többsége jelen volt az elmúlt fél évszázad jelentős versenyein. A szenzációs tárlatot oldtimer szépségverseny,…
Jaguar E-Type Maga Enzo Ferrari a világ legszebb autójának tartotta a Jaguar 1961-ben bemutatott újdonságát, amely nemcsak megjelenése miatt lett az autógyártás fontos mérföldköve, hanem azért is, mert hosszú évtizedek alatt összegyűlt tudást és tapasztalatot egyesítettek benne a mérnökök. Kecses formája, fejlett technikája miatt az oldtimerek rajongóinak szemében is kivételes…
2019. április 5-7-ig ismét a Magyar Vasúttörténeti Pakban kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű rendezvénye az Oldtimer Show. A szervezők megint vadonatúj kiállítási anyaggal készülnek: 100 évnél is idősebb motorok és fakerekű autók sokasága, oldtimer traktorok, katonai járművek, buszok, teherautók és gőzmozdonyok. 500db válogatott veterán jármű kerül bemutatásra! Minden…
A német motorkerékpár-gyártás jeles személyisége volt a Victoria gyár Bergmeister modellje. Epéldány gazdája, Gócza Gábor restaurátor örömmel mutatta be a kevéssé ismert ritkaságot a VeteránGarázs Magazinnak. Persze tőle már megszokhattuk, hogy fiával együtt a lehető legkülönlegesebbmotorkerékpár-márkákat szerzi be és újítja fel. Bővebben januári lapszámunkban.
Kovács Sándor nem saját hobbiját éli ki, amikor öreg amerikai autókat vásárol, sokkal inkább akollekciójában rejlő üzleti lehetőséget igyekszik kamatoztatni. Egyfajta színház ez, amelyben az öreg,méretes vasak főszerepet játszanak, különleges életérzést, nosztalgiát testesítenek meg. Most talánlegkülönlegesebb óriásáról, a Buick Eight modellről kérdeztem. Bővebben januári lapszámunkban.
Az Alfarium dél-budai telepének küszöbét átlépve egy másik világba kerülünk, egy műhelynyi Itáliáttalálunk, ahol megállt az idő. Eredeti állapotú, megújult és restaurálás alatt álló Alfa Romeók éstartozékaik mindenütt, fényképek a munkákról, antik szekrény tele magazinokkal és könyvekkel, zeneés hangulatvilágítás. Itt fogad minket a hely megálmodója és tulajdonosa, Schindler Alex.
Az ikonikus brit kisautó, a Mini nemcsak egy korszak jelképe lett, de a maga módján népautó is. Egyszerű szerkezete, könnyű karbantarthatósága és a korabeli angol autóipar szövevényes helyzete miatt az Alec Issigonis által tervezett konstrukció számos autógyár kínálatában szerepelt különböző típusneveken. A zseniális találmányból még sportos változat is készült, John…
Huszonnegyedik alkalommal gyűltek össze július első hetében a klasszikus Mini szerelmesei, azaz a Mini Club Hungary tagjai Balatonszemesen, hogy néhány napot töltsenek el egymás és szebbnél szebb autóik társaságában.
A Fiat különleges modelljei rendkívüli tekintélynek örvendenek a hazai veterános közösség szemében. Komoly nosztalgia elsősorban azért övezi ezeket az autókat, mert a világpiactól elzárt Magyarországon többnyire a Fiatok jelentették a „nyugati” technikát, egyéb gyártók termékei alig- alig fordultak meg nálunk. A drágább Fiatokból így lettek aztán sportolók, hírességek irigyelt státuszszimbólumai,…
Mrcedes Bens 220 S A Pontonnak is nevezett Mercedes egy egészen különleges példányát vásárolta meg a Mercedes Benz Classic Magyarország klub egyik tagja, aki ugyan már több munkáját is bemutatta a Veterán Garázs Magazin olvasóinak, azonban ez esetben is inkognitóban kívánt maradni. Gyűjtőnk egy régi sérelem jóvátétele miatt fogott bele…
Ezt az 1982-es évjáratú 601-est alkatrészcsere nélkül sikerült felújítani, egyébként pedig élénk, gyári,pisztáciazöld színe mentette meg az enyészettől. A gyűjtő, aki Pagoda Mercedesek felújításávalszerzett tekintélyt az oldtimerek világában, ezúttal e Trabant 601 gépkocsijáról mesélte el, milyenmódon jutott hozzá. Mert tőle már megszokhattuk, hogy minden szerzeményéhez érdekes történettársul. Bővebben januári lapszámunkban.
Ez a Kacsa csak látszólag volt reménytelen állapotban, amikor György Balázs, alias Citroëndokikezelésbe vette. Viharvert karosszériája sokkal rosszabbnak mutatta, mint amilyen valójában volt,amikor darabjaira szedték, kiderült, hogy alkatrészeinek nagy része ép és egészséges. Mégismenesztették a használható darabok többségét is, ugyanis belga tulajdonosa egy újszerű, sőt, gyáriállapotú CV2-est szeretett volna. Bővebben…
Ez a csillagos cirkáló a rekkenő sivatagi hőséget cserélte hazánk éghajlatára, tulajdonosa pedigszándékosan keresett olyan autót, amely életének jelentős részét száraz klímában töltötte. Arizonaforró napja sok mindenben kárt tett, de a korróziónak esélye sem volt arra, hogy belevájja fogát astuttgarti fémbe…Bővebben januári lapszámunkban.
Szebényi László már gyermekként is az autóversenyzésről álmodozott és álma megvalósításáértbármit képes volt megtenni. Autóját maga készítette fel a megmérettetésekre, műhelye fenntartásamellett pedig éjjel-nappal versenyautókon dolgozott, gyakorlás nélkül vágott neki a futamoknak,mégis eredményes lett. Az autóversenyzőt különleges karrierjéről kérdeztem.