Jan Wilsgaard dizájner kedvenc munkaeszköze minden bizonnyal a vonalzó lehetett – már amennyiben véleményt alapíthatunk az általa tervezett gépkocsik külsejére. A Volvók legendás kockasága, tágas hasábformájuk, élhető ergonómiájuk kialakításában elévülhetetlen érdemei voltak a norvég származású szakembernek, aki nem kevesebb, mint negyven éven keresztül formálta, alakította a skandináv márka modelljeit.
A mára klasszikussá nemesedett 100-as, 200-as és 700-as sorozatú Volvókról gyakran mondogatják autós körökben, hogy „pont olyanok, mint amilyet egy gyerek rajzolna az óvodában” és e kijelentésben többnyire nincs bántó él. Egyszerű vonalú, a higgadt északi népekhez illő, klasszikus autók voltak ezek, formatervüket pedig az a Jan Wilsgaard készítette el, akinek bizony, volt „kerekebb” korszaka is. A tervező 1930. január 23-án született New Yorkban norvég szülőktől, akik a második világháború idején Svédországban telepedtek le. Gyermekük a göteborgi egyetemen szerezte formatervezői diplomáját, majd a svéd AB Volvo autógyárban helyezkedett el. A gyár slágerterméke akkoriban – a teherautók mellett – a PV444 jelzésű modell volt, a háború után elsőként fejlesztett családi autó, amely külföldi piacokon is kedvező fogadtatásra talált, részben a Helmer Petterson által rajzolt karosszériája miatt is. Wilsgaard eleinte más Volvo-tervezők munkáját segítette, így részt vett az Erik Skoog nevével fémjelzett PV Duett kombi kialakításában, amely a PV444 és PV544 nyomán készített praktikus ötajtós kombi volt.
A tervező első komoly önálló megbízása aztán a PV444-es modellt követő személyautó megtervezése volt.
Mindössze huszonhat éves korában készültek el rajzasztalán az Amazon tervei. Ez a négyajtós szedán a mai napig etalonnak számít a kategóriájában, szépsége időtlen, arányai a korszak legszebb autóit idézik. Wilsgaard nem titkolta, hogy egy amerikai Kaiser gépkocsi mellett a korszak olasz és amerikai autói ihlették meg az Amazon tervezésekor, amelyet egyébként 1956-ban még Amason névvel mutattak be, a sorozatgyártás beindításakor aztán változtattak az írásmódon.
Az Amazon hatalmas sikere nyomán Wilsgaard megkerülhetetlen tekintély lett a Volvónál, így természetesen továbbra is számítottak a szakértelmére. Az 1966-ban bemutatott 144-es modell újfent az ő ízlését tükrözte, visszafogott volt, tágas és biztonságos. A passzív biztonság fokozása ekkor már elvárás volt a Volvónál, a 144-es modellbe gyűrődési zónákat építettek, az elől ülők épségére biztonsági övek vigyáztak, a gyalogosok és az aerodinamikus kialakítás érdekében pedig mellőzték a kiálló alkatrészeket az autóról. Nemcsak a gépkocsi megjelenése volt sallangmentes, de a gyári kódok rendszere is; az első szám a karosszéria sorozatára, a második a hengerek számára, a harmadik pedig az ajtók számára utalt. A 144-es tehát a 100-as sorozatba tartozó, négyhengeres motorral hajtott, négyajtós szedánt jelölt. Az egyszerre klasszikus és praktikus megjelenés eredményeként ez a Volvo-típus és követői – így például a feltűnő megjelenésű, hathengeres 164-es szedán – egészen 1975-ig maradtak gyártásban.
Wilsgaard a hetvenes évek elején terjesztette elő korszakos ötletét a Volvo vezérkarának, amely szerint a nagyon sikeres, Pelle Petterson által megtervezett P1800-as kupé megérdemelne egy úgynevezett „shooting break” kiadást is. Az elsősorban a strandolók, szörfösök igényeire szabott, háromajtós, hátul „csupaüveg” ajtót viselő P1800ES típus nemcsak prototípus formájában készült el, hanem sorozatgyártásba is került, sőt, az ezredforduló táján ez az autó ihlette meg a C30-as életmód-autót is!
A soron következő Volvo modellek a 200-as sorozatba tartoztak és tagjaik nem meglepő módon hatalmas piaci sikert és óriási elismerést hoztak a Volvónak. A márkanév ekkor már egyet jelentett a biztonsággal és a megbízhatósággal, a négy- és hathengeres (240-es és 260-as sorozat) tagjaiból 1974 és 1992 között 2.8 millió darabot értékesítettek szerte a világon. Wilsgaard nemcsak a konvencionális szedánt és a kombit tervezte meg, de az ő érdeme volt a már kimondottan a hedonista életigenlés jegyében kialakított 262C kupé is. Hathengeres motor, kétajtós karosszéria, erősen megrövidített oszlopok jellemezték ezt az exkluzív gépkocsit, amely megjelenésekor a luxusmárkák gyártmányaival is versenyre kelt.
Bár a 200-as sorozat gyártása töretlenül folyt tovább, 1982-ben újdonság született a Volvo háza táján, természetesen ismét Wilsgaard munkásságának eredményeként. A jellegzetesen szögletes, élek és sík lemezek által határolt 700-as sorozat első tagja, a 760-as luxusmodell 1982-ben debütált. Két évvel később az olcsóbb 740-es sorozat tagjai is rajtot vettek.
1985-ben a Bertone-féle kétajtós 780-as kupé érkezett a kínálatba – ez a gépkocsi jellegében a 262C modell újragondolásának számított, azaz a Bertonénál Wilsgaard ötletét vitték tovább.
Az utolsó Volvo típus, amely Wilsgaard nevéhez köthető, a 850-es típus volt, amely szedánként és kombiként létezett. E típusoknál jelent meg a karosszéria oldalsó ütközésvédelme, a meghajtást pedig soros, öthengeres, keresztben beépített motorokra bízták. A sort a szedán kezdte 1991-ben, az ötajtós két évvel később csatlakozott a kínálathoz. A karosszériák csak árnyalatnyival lettek kevésbé szögletesek, mint a 700-asokéi.
A hasábszerű kialakítás az ütközésvédelmen túl természetesen jótékony hatást gyakorolt a helykínálatra, amelyre végképp nem lehetett panasz – a kombi karosszériája nem kevesebb, mint 2.8 köbméter levegőt ölelt körül!
Bár Wilsgaard a későbbiekben nem jegyzett több Volvo modellt, ki kell jelenteni, hogy mind a 900-as sorozat, mind pedig a 850-eseket leváltó S70-V70 széria őrizte azt a filozófiát, amelyet ő honosított meg a svéd autógyárnál. A mester és a svéd márka közös története 2016. augusztus 6-án ért véget, amikor Wilsgaard örökre eltávozott, azonban a Volvo és a kockaság közmondásos egysége mind a mai napig eleven a köztudatban.
szöveg: Szalkai Tamás, kép: Volvo Media és Diósi Imre