Nógrádkövesd önkormányzata május 4-én, immár tizedik alkalommal rendezte meg a Veteránjármű Találkozót. A megejtő szépségű nógrádi tájon a község felé vezető úton egymást érték a veterán autók. Verőfényes napsütésben, tíz órára elfoglalták a főutcát és a közeli parkolót. Mivel a szépkorú járgányok találkozója és a falunap szervesen összefonódott, utcahosszan, téren, a polgármesteri hivatal udvarán felállított színpadtól szerte, véges-végig sátrak álltak, tele játékokkal, enni-innivalóval, vásári portékákkal…
Már messziről hallatszik a Tico-Tico című bravúros, örökzöld szám Dudás András nagyszerű harmonikajátékának köszönhetően. Így indul a napi program, s amíg a veterán járgányok leparkolnak az utcasoron, messze hallatszik a muzsika. Amikor szünetet tart, a zenéjéről, az alkalom különlegességéről faggatom Andrást.
– Édesapám hatására 2002-ben kezdtem el tanulni Tabányi Mihálynál, 2006-2007-től vállaltam kisebb bulikat, azóta aktívan zenélek, és amióta baráti kapcsolatban vagyok Misi bácsi fiával, Sándorral, több falunapon és autós találkozón is fellépek. Ő jól ismeri a stílusomat, a repertoáromat és rám bízza, mit játsszak. Igazából a közönségre figyelek, arra, hogy milyen számokra vevők, milyen műfaj jön be nekik, és persze, a pillanatnyi hangulatom is megszabja, hogy gyors vagy lassú zenét választok. Itt és most a régi slágerekre állok rá, örömmel tölt el, hogy tetszik a zeném, és tapsolnak.
Nagy a sürgés-forgás polgármesteri hivatal udvarán, körbeveszik, szünet nélkül köszöntik Gyurek László polgármestert, addig-addig próbálkozom, amíg sikerül néhány szót váltanom vele.
– Tizedik alkalommal tartjuk meg a falunappal összekötött Veteránjármű Találkozót, és ha a covid járvány miatt kimaradt rendezvényt is beszámítjuk, tizenegyedik éve folyamatosan összejönnek az ünneplők. Úgy érzem, hogy az idei nagyon jól alakul, sok szép autó jött, sok érdeklődő érkezett, jó a hangulat. Kell ennél több? Természetesen jó előre készülünk, az autós részt Tabányi Sándor, mint OMCC elnöke szervezi, a többi, vagyis a vendéglátás, a program, a föllépő művészek részvétele és egyéb, az önkormányzat reszortja. Jól belejöttünk, nincs semmi probléma.
Pontban, mikor delet üt az égi óra, csitul a muzsika, a nyüzsgő tömegzaj csendesedik, Hulitka Róbert, Bercel plébánosa lép a színpadra: áldást mond, majd szenteltvizet hint a részvevőkre, majd a járművekre is. Magától adódik a kérdés: mi köti össze a hitet a járművel?
– Jézus mondja, én vagyok az út, az igazság és az élet. Ezt olvassuk az evangéliumban, és ezzel figyelmeztet bennünket arra, hogy amikor úton vagyunk, Krisztussal vagyunk. A veterán autók megáldásába azért is kapcsolódunk bele minden évben, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy úgy kell járnunk utunkat, hogy az út ne elválasszon, hanem összekapcsoljon bennünket. Nyilvánvaló, a régi autó is emlékeztet bennünket arra, hogy bár az utak és a technikai találmányok is megújulnak, az ember ugyanaz marad. Ami értékes, azt meg kell őriznünk, ami a régiben szép volt, azt a szépséget meg kell becsülnünk és tisztelettel öveznünk.
Sétálok az egymás mellett sorakozó oldtimerek mellett, nézem a mosolygós arcokat, látom a régi barátok önfeledt derűjét.
Szeberényi János egy Skoda mellett kis társasággal múlatja az időt. Nézem az autót. Veszi a lapot: – Ő egy Skoda 440-es, leánykori nevén Spartak, eredetileg így hozták forgalomba 1956-ban, ám egy holland motorkerékpárgyár bejelentkezett azzal, hogy azt a nevet ők levédették, tessék szíves a Spartakot abbahagyni, mert ha nem, perre mennek. A Skoda pedig úgy döntött, hogy nem pereskedik, inkább visszatért a háború előtti számozáshoz, 440-es lett, azaz négyhengeres, negyven lóerős… Egy hagyatékból vettem Csehországban, első látásra nagyon szép állapotban, de abban a pillanatban, amikor lehomokoltuk, szétmállott, mint egy sajt. Teljesen szét lett szedve atomjaira, az utolsó csavarig, és szépen alulról föl lett építve. Húsz hónapig készült… De megérte, jó vele itt lenni. Legalább hatszor voltam már itt, szívesen jövök, sok jóbarát vesz körül, jó a hangulat, a körülményekhez képest elegáns a vendéglátás, és persze, szép autókat lehet látni, lehet beszélni mindenféle szakmai dologról. Ma is begyűjtöttem két-három olyan tanácsot, amit megszívlelek, mert nálam hozzáértőbb emberek mondták, és nekik elhiszem. Mindent összevetve, jól érzem magam…
Tovább sétálok az ünnepi díszbe öltözött, szebbnél szebb öreg verdák között. Látom, egy világoskék színű Triumph Spitfire -ből éppen kiszáll a tulaj, Zimányi Ferenc. – 1963-ban készült, 1100 köbcentis, 65 lóerős. 1985-ben úgy vettem, hogy az eleje meg volt nyomva, Mexikóban baleset érte. Felmentem vele San Franciscóba, szétszedtük, öt évig készült, mire meglett. Aztán visszaköltöztünk Európába, Magyarországra, és hoztuk magunkkal… Tabányi Sanyi félig-meddig a partnerem, természetes, hogy itt vagyok, hiszen nagyon sok barát, ismerős előbújik, mert ez olyan klikk, ami az autók körül forog. És persze, illik a régi autókhoz a régi, hangulatos zene. Szerintem nagyon jó, hogy eljönnek az emberek, hiszen olyan színvonalas a rendezvény, hogy érdemes. Ajánlom mindenkinek!
Közben a színpadon zenekar szerelt be, és hangpróba után megszólal a balassagyarmati Latte Maffiato zenekar. Szép emlékeket előcsalogató örökzöld slágereket játszanak a remek zenészek, szárnyaló hangon dalol az énekesnő: jazz, bossa-nova, chanson és francia, olasz filmzenék, régi magyar slágerek hangulata öleli körbe a színpad előtt ülő és álló közönségcsokrot. Ahány szám, annyi tapsvihar… Amikor vége a koncertnek, Ember Tamás zenekarvezetővel a ködbe burkolódzó múltról beszélgetünk az örökzöld zene és a veterán autó kapcsán.
– Minden kornak megvan a maga divatja, az autót a formája, a zenét a stílusa határozza meg, vagyis rokonok. Régi autóhoz a régi zene illik. És mind a kettő él. Ha valaki meglát egy Zsigulit, vágyik rá, hogy beüljön, hogy vezesse, mert visszarepíti az időben, az örökzöld zene pedig nosztalgia hangulattal csábítja a hallgatót az emlékek szárnyán. És itt, Nógrádkövesden a veterán autók találkozóján különösen érezni ezt a hangulatot: a múlt életre kel. Ez a rendezvény a szívükből jön, azért csinálják, mert szeretik, mert örömmel élik át a harmincas, negyvenes, ötvenes, hatvanas éveket zenében is, autóban is. Ráadásul úgy látom, a fiatalok is szeretik a régi autót, hiszen, ha a fiú beül a papa vagy a nagypapa mellé, azt mondja, hogy hú, ilyen nekem is kell, és ha hallja a régi slágereket, látom rajta, elkapja őt a ritmus, a fülbemászó dallam, és csillog a szeme. Nekünk pedig régi autót vezetni és régi hangszereken evergreen zenét játszani örök élmény marad!
Emberné Rédei Renáta, a zenekar énekesnője kedves mosollyal nyugtázza beszélgetésünket. Én pedig arról faggatom, hogyan választ a koncerten a magyar, angol, francia és olasz slágerek közül.
– Úgy, hogy azt énekelem, ami a szívemhez közel áll. Mivel beszélek franciául, olaszul is valamennyire, francia és az olasz számokat szeretem a leginkább, például Edith Piaf vagy Françoise Hardy dalait. De a választás nyilván attól is függ, milyen környezetben lépünk fel, milyen a közönség. Ilyen nívós eseményen, mint ez az oldtimer találkozó, abszolút ide illenek a híres slágerek, hiszen ugyanannyi idősek, mint az autók.
Tabányi Sándor a találkozó lelke, motorja, hol itt, holott tűnik fel, intéz, szervez, ember legyen a talpán, aki lestoppolja. Egy jó pillanatban nekem sikerül pár percre kivonni a rendezvény forgatagából. A szervezésről faggatom, ami persze, nemcsak rutin, és a zene meg a szépkorú járművekről kapcsolatáról.
– Komoly szervezés szükséges, persze a rutin is az egyik elem, mert a találkozó egy jól összeszokott zenekarhoz hasonlatos, ha kell, kapásból játssza a sztenderdeket. De ehhez a szervezést meg kell tanulni, tapasztalatot gyűjteni. Összehangolás, kommunikáció nélkül nem megy. A polgármester úrral nagyon jól kiegészítjük egymást, jól tudunk közösen dolgozni. A kimaradt járványévet nem számítva, egy évtized telt el, és azóta töretlenül megy és működik. Ötven-ötvenöt rajtszámot csináltunk, de már reggel elfogytak, úgyhogy legalább száz, ha nem több jármű összejött. Ami pedig a zenét illeti: örökzöld autókhoz az örökzöld zene illik. Nagyon szeretem és boldogan hallgatom a régi számokat, sőt, magam is játszom. A Latte Maffiato zenekar, Ember Peti és a remek zenészek jó barátaim, szerves részei az egész rendezvénynek. Ezer szónak egy a vége: én zenével és veterán autókkal együtt a saját gyerekemnek tekintem ezt a rendezvényt. Ez a mienk, szeretjük, és reméljük, folytatódik. Együtt veletek! – búcsúzik, mert perceken belül kezdődik a díjazás, ott a helye.
Már hallani is, ahogy Balogh Tamás felkonferálja az idei szépségverseny díjazott autókat. Jönnek, egymást váltva a színpadra a klasszikus autók tulajdonosai: Cziráki Ferenc, Szeberényi János, Kincses Andorka, hogy az első hármat említsük a meg sorból.
Ahogy a nap letudja félútját, késő délután kezdetét veszi a falunap. A színpadon egymás váltják a fellépők: a Berceli Dobsuli növendékei, a Diamond Exclusive Partyzenekar, Homonyik Sándor, Suzy és betetőzve az egész nap hangulatát, amíg a nép bírja, nyomja a talpalávalót retró diszkóval DJ Lupy…
Szó mi szó, ahogy eddig is, az idei, országosan párját ritkító Veteránjármű Találkozó Nógrádkövesden zenével és autókkal nagyszerű, sikeres rendezvény!
szöveg: Váczy András, fotó: Diósi Imre