Napsütéses szombat délelőt Budakeszire a Farkashegyi Repülőtérre votunk hivatalosak. Itt tartották meg ugyanis a II. Budakeszi Retro Találkozót. Az első találkozót Budakeszi szívében rendezték, ahol igen szűkösen voltak autók és közönség egyaránt. Rebersák Attilát a rendezvény kitalálójától és motorjától sok érdekes dolgot tudtunk meg. Délelőtt 10 órától vártuk a látogatókat.
Luigi (Lutz) Colani német ipari formatervező, iskoláit Berlinben és Párizsban végezte a háború után. Tanult szobrászatot, filozófiát és aerodinamikát. Bár ő nem tartotta magát annak,„3D filozófusnak” nevezte magát, iparművészként minden érdekelte és sokféle területen tevékenykedett. Tervezett használati eszközöket a fényképezőgéptől a teáskannáig mindent. Bútorai ma is fogalomként élnek. A Swissair
Idén tavasszal ismét életre kelt a múlt, és stílusosan robogott végig Magyarország csodálatos tájain a XIV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra mezőnye. Az április 10-én induló esemény ezúttal is különleges pillanatokkal és felejthetetlen élményekkel ajándékozta meg a résztvevőket – és nem utolsósorban új rekordot állított fel: 97 autóval rajtolt el a túra,
Az idei év keményre sikeredett a Monte Carlo Historic Rally történetében. Jó pár év után újra tél tábornok diktálta a feltételeket. Hogy élte ezt meg a Pásztor - Majosházi csapat. Pásztor Tamással beszélgettünk. Negyedszerre indultok a Monte-Carlo Historic Rallyn. Ez már valamiféle szerelem? Hát szerelem, mondhatjuk így is. Igen, jól
Az ötlet a Stránski fívérek fejéből pattant ki még a '30-as évek közepén, Csehszlovákiában, a háromkerekű autók euópai ébredése idején. A példa az angol Morgan volt. A háború után kezdtek el nagyobb mennyiséget gyártani belőle, Oskar néven. Komoly igény volt a Jawa motorkerékpár motoros majdnem autóra. Hivatalosan rokkant járműnek gyártották.
Ahogy tavaly, április második vasárnapján idén is megtellt szebbnél szenbb Alfa Romeo-kal Zsámbékon a hangulatos Akadémia utca . A rendezvény, vagy inkább a találkozó szervezője ezúttal is az Alfa Romeo Club Hungary volt. Semmi kötött program nem volt, csak beszélgetés, egymás gépeinek szemrevételezése és örülni az első tavaszi napsütésnek. aki
Mint ahogy az elmult években, idén is két helyszinen találkozhattunk Amerika veteráncsodáival az UNIX-AMTS éves rendezvényén. A "D" pavilonban az AMTS standján és az "A" pavilonban az AmCars kiállításán. Mihálszky Tamás elnökkel beszélgettünk. ACCH Hét csodás gépet válogattunk össze 1931 és 1999 közötti évekből átölelve a nagy konszerneket: Ford, GM,
Az áprilisi fagyos napok előtti utolsó pillanatban, kellemesen simogató napsütésben április ötödikén megkezdődött a 2025-ös év veteránautós, motoros szezonja. A rajtpisztolyt ezúttal a Veterán újság szerkesztősége sütötte el és hála a légköri viszonyoknak, no meg az eredményes hírverésnek, szép számmal érkeztek az oldtimer autók a Magyar Autoklub székházának udvarán lévő
Egy híján húsz évvel ezelőtt kezdődött az AMTS nagy kalandja, így megszokhattuk, hogy ha közeledik a március vége, a tuning és veterán járművek nagy tavaszi seregszemléje is rajtra kész. Így volt ez idén is, március utolsó hétvégéjén megteltek a Hungexpo vásárterület csarnokai a csodálatos autókkal és motorkerékpárokkal. Az elmúlt öt-hat
Az R4, vagy ahogy a franciák becézték "La Qatrelle"a Renault a mai napig legtöbbet eladott modellje, melyet 1961-től gyártottak több mint 30 esztendőn át. Hosszú gyártási ciklusa alatt 8.135 424 darab készült. Evvel a mennyiséggel a harmadik valaha legtöbbet épített autó lett a Ford T modell és a VW Bogár