
Augusztus 20-án, rekkenő hőségben nemcsak a vízpart nyújtott üditő kikapcsolódást Siófokon, hanem a TESCO hipermarket parkolója is. Az ünnepre tekintettel zárva volt a hiper és az üzletek is, az aszfalton pedig az elmúlt évekhez hasonlóan ismét veteránautós börzét tartottak, egyúttal spontán oldtimer-kiállítás is szerveződött. Nem először. Az eseményről Nádas Norbertet,…
A mai egyenautók korában különösen lenyűgöző jelenség egy 1973-as Buick Riviera. Bármelyik szögből pillant rá az ember, új és még újabb részleteket fedez fel rajta, megunhatatlan elfoglaltság csak nézegetni is – és még be sem indítottuk az orrába rejtett hét és fél literes vényolcast… Kerti Attila itt és most elmeséli,…
Kiskőrősön, a Baross utcában, egy terebélyes ház kertjében több, újkori csillogású, kiszolgált harci repülőgép és egy helikopter állítja meg az arra járót. A kapuban Firkó János fogad bennünket, majd a több irodahelységből álló ház végében lévő dolgozószobájába vezet. És mesél… Mielőtt leülnénk, pár percre a szobában lévő vitrinek kötik le…
Bár örvendetes módon szaporodnak a nagyobb közönség által látogatott, népes mezőnyt felvonultató veterános rendezvények, szerencsére akadnak családias, kisebb hírverést kavaró események is. Utóbbiak felidézik azokat az időket, amikor az oldtimerezés még nem számított divatos elfoglaltságnak, hanem kevesek közös, meghitt kedvtelése volt. A Répáshután 2023. augusztus 20-án megtartott Répáshutai Veterán Hegyi…
Július 29-én elrajtolt és már Magyarországon is áthaladt az Europ.Raid, amely nemcsak csapatépítés négy keréken, de kiváló reklám is a Peugeot márkának, nem utolsósorban pedig jótékonyságra kihegyezett kalandtúra. A vállalkozó kedvű fiatalokból verbuválódott csapatok nem mindennapi utazásának programját francia szervezők állítják össze, immár nyolcadik alkalommal. Ezernyi résztvevő autózta már végig…
Bár még három bő hét a rajtig, már betelt a BPCGP nevezési listája. Az egyre nagyobb népszerűségű márkafüggetlen verseny gazdája, mint minden évben a Mercedes-Benz Classic Egyesület. A rajt, ahol még az egész mezőnnyel lehet találkozni, a Mercedes-Benz Hovány Budaörs előtt lesz. Szép időt. izgalmas versenyt és vidám perceket kíván…
Július második hétvégéjén, 7-8-9-én zajlott a Cserhát Classic, Tabányi Sándor szervezésében. Ahogy valamennyi, hozzá köthető találkozónál általános, minden alkalommal tartogat meglepetést, különleges érdekességet. Nem volt másképpen most sem, az emlékezetes túra pillanatairól pedig maga a szervező mesélt. – Honnan, hányan indultatok? – Pénteken este volt a gépátvétel, a rajtszám fölvétel,…
Augusztus 12-én Halászteleken, a Németh Ferenc Sportcentrumban színes programokkal turbózott Veterán Jármű Találkozó zajlott. Jöttek márkafüggetlen, retro járművekkel, autóval, motorral és egyéb, keréken guruló verdákkal. Mi több, repülő- és helikopter-bemutató is volt az RC Helicopter Hub, EMH SE – Első Magyar Helikoptermodellező Sportegyesület jóvoltából. Élménybeszámolóra Tátrai Máté szervezőt, a Márai…
A Fiat 1957-ben cserélte le Topolino modelljét a Nuova típusnév alatt bemutatott 500-asra, amely váratlan, eget-földet megrengető sikert aratott. A filléres, egyszerű szerkezetű autó szerencsésen találkozott a négy kerékre vágyó tömegek vágyaival, így végül tizennyolc évig maradt gyártásban, ezalatt majdnem négymillió példány készült belőle. A klasszikus 500-as alapváltozat mellett több…
Az ifjú pályaválasztók manapság örömmel lennének influenszerek, celebek, netán e-sportolók, ellenben a pár évtizede népszerű „buszvezető”, „pilóta”, vagy „tűzoltó” már korántsem szerepel előkelő helyen a kívánságlistákon. András jónéhány évtizede volt ovis, majd kisiskolás, nála ezért inkább az utóbbi szakmák csípődtek be, és bár tűzoltó nem volt soha, de pilóta és…
Örömmel tudósítunk arról, hogy még egyszerűbbé vált a historikus járművek első forgalomba helyezése, miután júniusban módosították a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt. A változtatás értelmében 2023.07.22-től mentesülnek az egyedi forgalomba helyezési eljárás alól azok a külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező járművek, melyek az első hazai minősítés alkalmával teljesítik a…
Tripfinder.hu
Trimedio News
Sztárlimonádé
- Ki lesz a következő? – Több mint két évtizede neveli ki a sztárokat a Megasztár
- Sztárnagyszülők és unokáik – Ezek a gyerekek lehetnek a zenészvilág trónörökösei
- Sláger Tibó: „Nem véletlenül kaptam a művésznevemet” – Új ihlet, fiatalos lendület
- Felcsendültek az esküvői harangok a sztárvilágban – Esküvők éve volt az idei















