
Gyermekkori élmények hatására, de már felnőttként vágott bele Seres Tamás Renault 4 gépkocsik gyűjtögetésébe és felújításába. A maga idejében fejlett technikai megoldásokat felvonultató francia népautó szerelgetése manapság is jó szórakozás, hiszen egyaránt megdolgoztatja a kezet és az elmét. A cikket megtalálják augusztusi lapszámunkban.
Gaál József sértettségében hagyta ott a kajakozást és váltott autósportra, ezt követően pedig nem kevesebb, mint tizenkét bajnoki címet szerzett, élete középpontjába pedig a rally került. Az egykori versenyző jelenleg sok egyéb elfoglaltsága mellett a Gaál Oldtimer Motorsport elnevezésű céget vezeti, amely elsősorban korhű veterán versenyautók építésével is foglalkozik. Bővebben…
Jawa – egy világbajnokká vált békebeli kétkerekű Magyarországon csak „Cetkának” becézték, mert a szocializmus évtizedeiben a cseh eredetre utalva Cz-Jawaként hozták forgalomba. Az alapító, Frantisek Janecek mindent a vevők igényeinek rendelt alá, mert abban hitt, hogy sikerül megépítenie a kispénzűek kedvenc motorkerékpárját. A vállalkozás sikeres volt, de a történelem többször…
A második világháború éveiben a Mercedes-Benz némileg kompromittálódott, ugyanis a náci német elit előszeretettel parádézott a legelőkelőbb stuttgarti gyártmányokban. Ezért aztán a háborút követő években szükség lett egy reprezentációs célokra is alkalmas, megbízható limuzinra, amely végül elválaszthatatlanul összeforrt Konrad Adenauer kancellár személyével.
Az ötven csodálatos gépezet nem kevesebb, mint húszezer nézőt vonzott, a Concours d’Elegance idejére pedig akár a „megtelt” táblát is ki lehetett volna tenni Balatonfüredre. Az idén a nyarat idéző forró május első hétvégéjén, sorozatban már ötödik alkalommal rendezték meg a rangos kiállítást és versenyt. A BMW Group Magyarország által…
Tulajdonosa gyermekkorában arról álmodozott, hogy egyszer vásárol magának egy hetvenes években készült Alfa Romeo Spidert, vagy egy Fiat X1/9-est. A sors végül úgy hozta, hogy egyik ismerőse eladásra kínálta a Fiatját, a dilemma pedig nem volt többé dilemma. Egy darabig úgy tűnt, hogy az élet felhőtlen lesz az X1/9-essel, de…