Kiváló magyar eredmények, többek között kategóriagyőzelem is született az idei ADAC Bayerwald Historic Rallyn. A veterános körökben méltán ismert és elismert Pásztor Tamás, a Chronomoto Kft. alapítójával, Majosházi Péterrel közösen első helyen végzett Sanduhr kategóriában. Kemény küzdelem volt, amelynek részleteiről Pásztor Tamás nyilatkozott a Veterán Garázs Magazinnak.
– Nem először álltatok a dobogó tetején, holott ez a verseny a legnehezebbek közé tartozik. Mi a megfejtés, avagy van egy titkos receptetek?
– Talán a verseny alapos ismerete az egyik titok. Tizedik éve járok vissza a Bayerwaldra, Petivel közösen pedig már hatodjára vagyunk itt. Végeztünk már második-harmadik helyen, háromszor pedig győztünk. Peti nagyon jó navigátor, mi ketten pedig már nagyon összeszoktunk, összecsiszolódtunk. Fegyelmezetten, pontosan hajtjuk végre a feladatokat, de nem is szabad másként. 160-nál is több fotocella várja itt a versenyzőket, nem szabad téveszteni.
– Miben különbözik ez a verseny a többi megmérettetéstől?
– A neve is jelzi, hogy ez egy klasszikus szabályok szerint működő verseny, Sanduhr annyit tesz, mint homokóra. A résztvevők nem használhatnak modern időmérő eszközöket, csak mechanikus stoppert. A navigátor a fotocellákat bediktálja a sofőrnek, aki átveszi az ütemet, majd igyekszik századmásodperces pontossággal betenni a célba az autó orrát. Csak jellegében hasonló az Open kategória, ahol egy, az autó stopperével szinkronizált stopper digitálisan adja a jeleket a pilótának, vagyis sokkal kisebb az eltérés. A stopperes Sanduhrnál ellenben idő, amíg a navigátor meglátja a fotocellát, rögzíti magában az óramutató állását, közli az információt a sofőrrel, aki a fejében feldolgozza a hallottakat és felveszi a ritmust. Régimódi, klasszikus menet ez, természetesen hatalmas odafigyelést igényel vezetőtől, navigátortól egyaránt.
– Majosházi Péter élete a digitális mérőműszerek körül forog, e versenyen mégis archaikus stopperrel zsonglőrködik. Hogyan egyezteti össze magában a régit és az újat?
– Peti nagyon hagyománytisztelő, számára a mechanikus stoppernek nagy jelentősége van. Azt vallja, hogy ez az időmérő jobban ösztönzi a vezetőt és a navigátort is, az pedig számára felüdülés, ha nem pittyeg a technika a fülébe…
– A piros Abarth számtalan lézerkaput hagyott maga mögött, néha zegzugos utcákban, mindösszesen pedig 550 kilométert mentetek a kétnapos versenyen. Nem volt túlságosan megterhelő ez a futam?
– Pont az volt a jó benne, hogy nehéz és bonyolult. Egy hazai versenyen jó, ha harminc kaput találunk, ott ellenben másfél nap alatt 160-180 darab is várt ránk, csak mentünk és mentünk. Az 550 kilométerből nagyjából kétszáz kilométer mért, vagyis célidős szakasz volt. Volt egy háromnegyed órás fotocellás szakaszunk is. Bevallom, a nap végére rendesen elfáradtam. A nagy koncentrációt igénylő mért szakaszok között voltak ugyan egyszerű, átkötő távok is, amelyek két célidős részt kötöttek össze, de ezeket is meghatározott időn belül kellett teljesíteni, pihenést ezek se jelentettek. Megállni, pihenni maximum csupán percekre tudzunk…
– Dacára a sok nehézségnek, a dobogó második fokára is magyar csapat állhatott fel, ugye?
– Igen, mögöttünk Horváth Zoltán és Sóvári János végzett Sanduhr kategóriában. A Youngtimer kategória is hozott egy szép magyar sikert, Hámor Iván és Nagy Edit kettőse egy MX5-ös Mazdával harmadik lett. Csodálatos együttállás.
– Melyik volt számotokra a legemlékezetesebb szakasz?
– A már említett, háromnegyed óráig tartó mért útvonal még sokáig velünk marad… Szinte vég nélkül figyelni kellett, közben pedig komoly kihívásokkal találkoztunk. Egymás mellett és nagyon sűrűn nyíltak a kis utcák. Hol forduljunk be? Melyik utca a miénk? A tévesztésnek komoly következményei lehettek, vagyis nem volt szabad hibázni. Egy alkalommal aztán az előttünk haladó rontott és így mi is hibázni kényszerültünk, de aztán ezt a momentumot sikerrel óvtuk meg.
– Műszaki problémáitok voltak?
– KIcsit tartottam attól, hogy az Abarth megtréfál. Nyolc éve nem ment komoly versenyen és bár felkészítettük, történhetett volna bármi. Átfújtuk a karburátorokat, rendbe tettük, amit kellett, bíztunk a technikában és szerencsére mindez elégnek bizonyult. Azért a verseny közben figyeltem a kocsit és már fejben összeraktam az elvégzendő feladatokat, ugyanis ezzel az autóval fogunk indulni a soron következő Monte Carlo Historicon, ott pedig mindennek tökéletesnek kell lennie!
A soron következő Sanduhron is ott lesztek?
– Ha megrendezik, akkor jövünk, természetesen Petivel együtt. Neki is kell egy kis kikapcsolódás és ez a verseny pihenés neki az összes nehézség ellenére. E versenyen visszavárnak és szeretnek minket, nagyon örülnek nekünk, mi több, számunkra egyfajta kötelesség is megjelenni, már csak a győzelmeink miatt is!
szöveg: Szalkai Tamás, Diósi Imre fotó: Facebook