Július második hétvégéjén, 7-8-9-én zajlott a Cserhát Classic, Tabányi Sándor szervezésében. Ahogy valamennyi, hozzá köthető találkozónál általános, minden alkalommal tartogat meglepetést, különleges érdekességet. Nem volt másképpen most sem, az emlékezetes túra pillanatairól pedig maga a szervező mesélt.
– Honnan, hányan indultatok?
– Pénteken este volt a gépátvétel, a rajtszám fölvétel, a vacsora, a túraverseny programjának átnézése. Harminchárom induló volt, Bercelből, a Kállay-kastélyból rajtoltunk harminckét autóval, és oda is érkeztünk meg a verseny végén. A kastélynál jobbat kívánni sem igazán tudok, maga a hely gyönyörű, az ellátás kifogástalan. Elég, ha elmondom, hogy minden évben Németországból érkezik egy Michelin csillagos szakács a kedvünkért, aki három napig ellát bennünket, mindenki nagy örömére.
– Merre jártatok?
– Új útvonalon, mert még akad rész, ami kiaknázatlan. Gyönyörű tájakon mentünk át Szlovákiába. Balassagyarmatnál hagytuk el a határt, Szécsénynél jöttünk vissza. Utána mentünk föl Garábra, ahol megebédeltünk, és onnan szépen vissza. A túra 159 kilométer hosszúságú volt.
– Ahogy eddig, bizonyára most is szép klasszikus autók gurultak. Kérlek, említs egyet-kettőt.
– A legöregebb egy 1955-ös IFA F 9-es volt, a legfiatalabb pedig Guszti bácsi 1991-es 140-es Mercedese, egy kupé.
– Kialakult versenyhelyezés?
– A túra nem volt sétagalopp, 1/100-as szakaszok is voltak benne, illetve különböző egyéb feladatokat is meg kellett oldani, nem is a nehezítés, hanem inkább a verseny jellege miatt. Így aztán kialakult a mezőny: az első helyezett a nagy classic futó, Marosi György lett.
– Sándor, nem lennél az, aki vagy, ha formájában, tartalmában nem találnál ki valamilyen kulturális pluszt.
– Ez így van.
– Idén mit?
– Voltunk már a Tolnay Klári Múzeumban, a Pannónia Múzeumban, idén pedig Balassagyarmaton álltunk meg egy kicsit. Új helyre, a megyeházába költözött az 1. Kerékpármúzeum, a Kárpát medence első kerékpármúzeuma, ezt néztük meg. És ha a kulturális különlegességekről van szó, elárulom, tervem szerint jövőre egy ízig-vérig ritka dolgot élünk át, mégpedig Balassagyarmaton, Közép-Európa második legnagyobb, elpusztult monumentális zsinagógájának történetét idézzük fel. Többet jövőre…
– Túrából, pláne, ha háromnapos, nem maradhat ki a szórakozás, a minőségi zene élvezete.
– Nálam mindig van vacsora után műsor. Most a Kovax lépett föl, akit úgy emlegetnek, mint a Magyar Tom Jonest, ő Presser Gábor jobbkeze. Volt egy tündéri, aranyos ütőhangszeres srác is, akit úgy hívnak, hogy Schneider Szilveszter, ő a Bujtor Balázs csapat tagja, tehát elég komoly zenei múlttal bíró ember. Ő Szabó Gyula bácsitól mesélt esti mesét, ami mindenki számára felejthetetlen volt. Száz szónak is egy a vége: nagyon vidám, jó hangulatú hétvége volt. Mint mindig.
szöveg: Váczy András