A hibrid autók a századforduló termékei – nem a mostani, hanem a száz évvel ezelőtti századfordulóé! Szinte hihetetlen, de a benzin-elektromos meghajtású autók már letudták a centenáriumot is, történetük tehát sokkal régebbre nyúlik vissza, mint sejtenénk.
A huszadik század elején még kérdéses volt, hogy a jövő autóit gőz, benzin, vagy elektromosság hajtja majd – a gázolajüzemről akkoriban még alig esett szó. A hőskorszak konstruktőrei néha több irányba is tettek lépéseket, sokoldalúságban pedig még rajtuk is túltett Ferdinand Porsche. A fiatal, képesítés nélküli mérnök a hőskorszak hibridhajtású autóit aztán Jacob Lohnerrel közösen alkotta meg, mégpedig a századfordulós Bécsben, a pezsgő, gazdasági-műszaki szempontból is jelentős császárvárosban. Lohner akkoriban már ismert figura volt, valamikor a tizenkilencedik században Lohner-Werke néven alapította meg karosszériagyártó vállalatát, amelyben később gyártott repülőgépet, az első világháború után villamosokat, a másodikat követően robogókat és mopedeket is. A cég 1959-ben egyesült a Rotax nevű céggel, 1970-ben a Bombardier vásárolta fel – a Bombardier-Rotax GmbH ma villamosok gyártásával foglalkozik.
Jacob Lohner 1898-ban azért vette fel Ferdinand Porschét, hogy közösen fejlesszenek ki egy elektromos motort Lohner automobiljaihoz. Akkoriban (is) a korlátozott hatótávolság volt az elektromos hajtású automobilok legégetőbb problémája, Lohner pedig ezt kívánta valamiképpen orvosolni. Porsche forradalmi ötlettel állt elő, mondván, a töltőállomást is magával vihetné a villanymotorral hajtott autó, ehhez egy benzinmotor, generátor, és akkumulátor szükséges. Porsche Lohner támogatásával aztán működőképes prototípust fejlesztett ki, amelyet „Semper Vivus” névre keresztelt. Az „Örökéletűnek” két darab, egyenként 2,5 lóerős De Dion-Bouton benzinmotorja és két generátora volt, ezek együttesen 90 voltot és 20 ampert állítottak elő, a villanymotorokat pedig a kerékagyakba építették – vagyis a meghajtott tengely egybeesett a kerék tengelyével, minimálisra csökkentve a hajtáslánc veszteségét.
A biztató eredmények láttán, a Párizsi Világkiállítás közeledtével Porsche és Lohner elhatározta, hogy egy sokkal kifinomultabb járművet készít majd és azzal nyűgözi majd le a nagyközönséget. Valóban volt hová fejlődni, mert a Semper Vivus óriási tömegével – pusztán az akkucsomag hatszáz kilónál is többet nyomott – rugózatlan tengelyeken döcögtette utasait, megjelenésében pedig egy akkumulátorral megpakolt lovaskocsira emlékeztetett.
A soron következő Lohner Porsche autó a „Mixte” nevet kapta és valóban lenyűgözte a világkiállítás látogatóit. Porsche ebbe a járműbe Paul Daimler bécsi műhelyéből vásárolt egy 5,5 literes benzinmotort, amely immár egyetlen, ám annál nagyobb teljesítményű generátort hajtott meg, a villanymotorokat pedig itt is az első kerekek közepébe építették be. A jármű 28 lóerős teljesítményre volt képes, valójában pedig a sorozatgyártásra is megérett. Egészen 1915-ig gyártásban is maradt, azonban komplikált felépítése és magas ára miatt nem lett belőle kasszasiker. Megmaradt a kevesek játékszerének, majd hírneve is elhomályosult, hiszen a benzin és egyéb kőolajszármazékok ára hosszú ideig igen alacsony szinten maradt – a hibridek új generációjának eljövetelére pedig várni kellett a következő századfordulóig…
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: fahrtraum.at, wheelsage.com
.