A típustáblája szerint 1948-ban készült Bentley Mk. VI-os egy visszatérő külföldi ügyfél tulajdonakéntérkezett a Pásztor Classichoz, Tamás és csapata pedig a protokollt betartva az autó állapotánakfelmérésével kezdte a munkát.A restaurátortól megtudtam, hogy a Bentley nem volt nagyon rossz állapotban, de a használatnyomai erőteljesen látszódtak rajta. Nem tűnt úgy, mintha a…
Ez a „Papírjaguár” nem pusztán egy kollekció sokadik darabja, hanem emlékmű is egyben,tulajdonosa pedig egy Volgáira büszke gyűjtő. Sólyom Péter Gábor önvallomással kezdtebeszélgetésünket, amikor 600-as Trabantjáról kérdeztük. Magyarázkodnia kellett volna? Aligha, de aszovjet gyártmányú, termetes Volgák iránt érzett rajongása miatt meglepő volt, hogy ezúttal egyTrabit mutatott be nekünk. Miért lett…
Bevallom, különféle rendezvények alkalmával többször is körbejártam ezt a figyelemreméltógépkocsit, és mindig is szerettem volna első kézből származó információkhoz jutni róla, elsősorbanpedig arra lennék kíváncsi, hogyan is miért került a tulajdonába ez a figyelemreméltó jármű?Nem kerestem ezt a márkát, de a húszas évek autógyártása különösen érdekelt, amely hőskor voltaz autóépítés…
Németh László ma már büszkén feszít csillogó, újszerűnek látszó Ikarus 311-es autóbuszánakvezetőülésében, valójában azonban mindent fordítva csinált, mint mások. Mielőtt buszvezetőijogosítványt szerzett, a biztos pusztulásból mentette meg a klasszikus Ikarust, de még annak előttetett egy fogadást és még egy kicsivel korábban beleszeretett a magyar buszgyártó legendásjárműveibe. Mindezt úgy, hogy soha…
A Jensen Interceptort exkluzív, különleges gépkocsinak szánták és bár e tervek tökéletesenmegvalósultak, éppen ez a siker hozta el gépkocsi és vele talán a márka végnapjait. Az autó, amelyetszándékosan készítettek olyanra, hogy ne válhasson tömegmodellé, ne engedhesse meg magánakakárki, saját dugájába dőlt, egyszerűen nem voltak annyian a gyártó által felrajzolt halmazban,…
Kitartó olvasóink tudják, hogy György Balázs műhelyében különleges ritkaságokra lelhetünk. Volt mára vendége fantasztikus külsejű, négy leburkolt kerékkel rendelkező Nash személyautó, de koraiamerikai Willys Jeep Utility Wagon, aztán természetesen Citroën gépkocsik egész sora, Kacsától a DS-ig, legutóbb pedig egy Traction Avant miatt kerestük fel. Bár elsőre szokványos példánynak tűnt,kiderült, hogy…
Donald Malcolm Campbell brit sebességrekorder, édesapja Sir Malcolm Campbell hagyományait követve, 8 sebesség rekordot döntött a 60-as évektől kezdve vízen és szárazföldön. Turbina hajtású szárazföldi járműve, a Bluebird CN 7,mellyel egy balul sikerült rekord kisérlet után, 1964 július 17.-én beállította a 648,73 km/h-s világrekordot. Ugyanebben az évben vízen is ő…
Jean Pierre Wimille a legendás francia autóversenyző,aki 1936-ban megnyerte a 24 órás Le Mans versenyt, majd ettől kezvdve sorozatban vitte sikerre a különböző autómárkákat, egészen 1949-ben az argentín versenypályán bekövetkezett haláláig. A háború után úgy gondolta,hogy segít talpra állítani a francia autóipart egy kis légellenállású sportkocsi megalkotásával. Így született a…
A német RMA cég építette elsősorban munkajárműnek, de magánszemélyek is megvásárolhatták. A típusjelben szereplő SR a tengeri használhatóságra utalt. A kétéltűt egy V6-os, 2,9-es145 lovas, befecskendezős Ford motor hajtotta.Kapcsolható négy kerék meghajtást és független kerékfelfüggesztést kapott. A vizen hajócsavarral hajtott Rangerrel kormányzott kerékkel,vagy opcióként kapható kormánylapáttal lehetett manőverezni. Vízen 15…
A Veritas autógyárat 1946-ban alapította Ernst Laof német kerékpár bajnok. Kezdetben versenyautókat gyártottak BMW 328-as motorral.Később kis szériás kupékat és kabriókat készítettek, többnyire Heinkel-Veritas motorral Ezek mind 50 alatti példányszámban készültek.1950-ben új üzemet nyitottak Nürburgring mellett
Az Art deco művészeti irányzat 20′-as évekbeli megjelenése egybeesik az autógyártás fellendülésével. Gyönyörű presztízs autók születtek ebben a stílusban. A formajegyek megjelentek az olcsóbb autókon is, sőt még ma is visszaköszönnek. Ha valamelyik aukción előbukkan egy-egy darab , csillagászati áron cserél gazdát. Ezekből a műalkotásokból gyűjtöttünk egy csokorra valót.1. Rolls…
Legyőzte a Porschét, megelőzte a DeLoreantLancia Beta Monte-Carlo Az alábbi történet tanulsága, hogy sosem szabad feladni, mert lám, sikerülhet a nagy fogás. BuellaJózsef jóbarátjától értesült arról, hogy egy frissen kelt hirdetésben olyan Pininfarina által tervezettautó kelleti magát, amely negyvenöt éves kora ellenére szinte új. Hihetetlen, de ennyi idő alattmindössze tizenkilencezer…
Mától kapható Január-Februári lapszámunk. Jó szórakozást!
Az Austin-Healey fogalom, egy patinás brit autógyár és egy zseniális konstruktőr szövetségébőlszületett ikon, az angol roadster-építés mérföldköve. E márkanéven belül is külön kasztot képeznek a„nagy-Healey-k”, vagyis azok, amelyeket nagy lökettérfogatú, hathengeres motor hajtott. SzegváriViktor és a Victory Budaörs Autó Kft. vendégszeretetét jelenleg is élvezi egy 3000 típusjelzésű modell,a gyakorlott restaurátor…
Az 1969-es évjáratú Fiat 500-as egyike a több milliónyi elkészült példánynak, azonban az utóbbi időben nagyon sok törődésben volt része. Nemcsak a karosszériája újult meg, de az utastere is, ráadásul nem valamiféle szigorú menetrend nyomán, hanem folyamatosan születő új és újabb ötletek nyomán. A spontán…
Ilyennek képzelték el a 2000-es évek autóját, a jövőbe látó mérnökök. A járművet üzemanyagcella által üzemeltetett elektromotor hajtotta. Hangvezérléssel is működtethető, 150 km/ó felett két kerekét visszahúzó, két keréken gyroskop segítségével tovább száguldó autót álmodtak meg a Simca mérnökei. Ez volt Robert Opron francia formatervező első munkája, akinek a nevéhez…
Budapesten is áthaladt az a több száz résztvevő mely 1970 április 12-én indult a Wembley stadiontól, a London Mexico World Cup Rally-n. Az ötletgazda Wilton Dickson volt, aki az 1966-os londoni és a 1970-es mexikói FIFA World Cup helyszíneket szerette volna jelképesen összekötni. A rally 32 szakaszból állt 25700 kilométeren.A…
Aszfalt katamarán, OSI Silver Fox. 1967-ben, Torinóban mutatták be ezt a Michelotti által tervezett igen kedvező légellenállású sportkocsit. A két test közötti szárny lefelé nyomta a könnyű karosszériát. Az 1000 ccm-es Alpine motort a bal farok részben helyezték el függőlegesen, 45 fokos szögben.
A Genfi Autószalonon mutatta be 1967-ben a Skoda ezt a Winnetou névre keresztelt sportautót. Az 1000 MB alapjaira épült indián műanyag karosszériát kapott. Motorja 1107 köbcentis, 52 lóerős, mely megegyezett az 1100 MB de Luxe motorjával. Egyetlen példány készült belőle, de ez elég volt arra , hogy az akkori nemzetközi…
Gianni Agnelli egykori Fiat vezér volt a megálmodója. A cél az volt, hogy 25 méteres yachtján, az „Agnetán” elférjen egy kis tengerparti négykerekű. Az átalakított 500-as és 600-as formatervét Sergio Sartorelli, a Ghia tervező iroda mérnöke tervezte. 1958 és 1969 között, 400 darab épült. A közkedvelt népautó így lett kultikus…
A Carrozzeria Touring tervező és karosszéria műhelyt 1926.-ban alapították Felice Bianchi Anderloni és Gaetano Ponzoni Milánóban.A cég nevéhez fűződik a Superleggera építési mód , mely ötletét a repülőgépgyártásból vették. Az autó vázát egy vékony csövekből álló váz adja, erre épül a borítás. Ez a rendkívül szilárd és könnyű váz csökkenti…
Trimedio News
Sztárlimonádé
- Megjelent Postás Józsi legújabb lemeze: „Nem volt egyszerű és gördülékeny az indulás”
- Tíz éve indult a Szószátyár rádióműsor – Tíz év – Tíz sztori
- Szacsvay László: „Csak úszkáltunk és bámultuk a gyönyörű csajokat”
- Helyettesítheti a mesterséges intelligencia a valódi zeneszerzőket? – Kedvenc zenészeink fejtegették véleményüket