Már-már hagyományosnak mondható a Concours d’Elegance Balatonfüreden, idén május 12-14 között nyolcadik alkalommal rendezték meg a veterán járművek rangos szépségversenyét. A muzeális járművek csodálói a Tagore sétányon ezúttal is elegáns és nagy múltú márkák parádéjában gyönyörködhettek. A veterán autók gördülő múzeumának is nevezett, nemzetközi viszonylatban is előkelő helyet foglaló rendezvényt
Valamivel több, mint nyolcvan darab különleges oldtimer indult útnak a XIII. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán május 19-21. között. A túra résztvevői Nyugat-Magyarország tájait járták be, ebben az évben először pedig az országhatárt is átlépték, és Ausztriába is ellátogattak. A program hagyományos eleme a jótékonysági célra történő felajánlás. A résztvevők és a
Tíz év versenyszervezési tapasztalattal 2022-ben indították el a szervezők autós Oldtimer Rally Trophy kupasorozatunkat, amelynek célja, hogy összehozza mindazokat, akik szívesen kipróbálnák ügyességüket és tudásukat, továbbá szívesen autóznának Magyarország legszebb tájain. Május 20-án a Millers Oils Classic Kupa sorozat részeként megrendezett Balaton Trophy Balatonfüreden vette kezdetét. Az Aquapark parkolójában gyűlt
Historic, Cruise és Regularity Rally élmény- és látványautózással ünnepelte meg az Esztergom Rally 30. évfordulóját május 19-21-én a Regularity Rally Egyesület. Az I. Esztergom Rally tíz éven keresztül volt az Országos Rallybajnokság meghatározó versenye. A rendezők három évtized után újra összeálltak, hogy az Esztergom Classic keretében élmény- és látványautózással ünnepeljék
A Magyarországi Bogarasok Klubja 2015-ben indította útnak rendezvényét, idén május 20-án pedig már kilencedik alkalommal zajlott Budapesten a Tawaszi Rallye a Porsche Buda Volkswagen márkakereskedés szponzorálásával. A rendezvényen minden évjáratú és hűtésű Volkswagennel részt lehetett venni, a további részletekről Szepes Gábor MBK elnökkel, a találkozó szervezőjével beszélgettünk. Gábor elmondta, hogy
„Jövőre ugyanitt!” – zártuk egy éve a megejtő szépségű Galga-menti község rendezvényéről szóló riportunkat. És tessék, újfent itt vagyunk Nógrádkövesden, május 13-án a retró majálissal egybefűzött, IX. Veteránjármű Találkozón. Ahogy azt vártuk, már útban odafelé megérintett a rendezvény hangulata vidám zsivajjal, motorberregéssel és zenével. Benn, a nógrádkövesdi hivatal udvarán, a
Május 7-én, 10 órakor rajtolt az Auchan Solymár áruház parkolójából a Visegrád Classic – Almási Jani emlékverseny. Az 1/100-as szakaszokkal fűszerezett pontkereső, feladatmegoldó veteránautós túra mezőnye a Solymár, Pilisszentiván, Tinnye, Úny, Csolnok, Dorog, Esztergom, Pilismarót útvonalon haladt, majd 13 órakor érkezett meg Visegrádra. Miután az utolsó autó is befutott, a
Ahogyan Pallasz Athéné is teljes fegyverzetben pattant ki atyja, Zeusz fejéből, az Oldtimer Rally Trophy által szervezett Classic Sprint Cup rendezvénysorozat is részletes, egész évre szóló programokkal, informatív honlappal megtámogatva, repülőrajttal csatlakozott a profik közé. Az első, bevezető jellegű programjukra tavaly került sor, amikor az Oldtimer Rally Trophy öreg járművek
A Totalcar idei Parkoló Parádéja április 29-én várja látogatóit, immár hagyományosnak számító helyszínen, a Hungexpo területén. Hlács Zoltántól megtudtuk, hogy mitől is "villantós" az esemény - Az idei Parádé a biztonság jegyében telik, a közönség ezért kék fények, megkülönböztető jelzések tömegével találkozhat . Zoltán felhívta a figyelmet a Pest Megyei
Törökbálinttól indult április 16-án az Oldtimer Szuperkupa 2023-as szezonja, a XXII. Hungaria Classic futam azzal a céllal, hogy bejárják a 280 km-es útvonalat Fejér és Komárom-Esztergom megye szép tájain. Arról, hogy milyen előkészületek előzték meg a túrát, hányan indultak, milyen településeket érintettek, egyáltalán, hogyan zajlott az esemény, Noszvai András rendező