A tavalyi sikeres szigetközi helyszínt követően idén július 5-9. között a Mini Club újból a Balatonon, pontosabban Fonyód-Bélatelepen, a Napsugár kempingben tartotta hagyományos, nyári nemzetközi nagytalálkozóját, a XXVIII. International Mini Weekendet, mintegy nyolcvan klasszikus Mini részvételével. A sűrű, színes, nyaralással egybekötött, programdús találkozót Béres Mátéval, a Mini Club Hungary elnökségi
Nehéz lenne meghatározni ennek a versenynek a kategóriáját. Nem jegyzi semmilyen versenynaptár és nem sok információt szórnak szét magukról. Minden évben felülkerekednek, hogy jól érezzék magukat együtt, jókat bulizzanak, sokat nevessenek és persze teljesítsék a távot, ami a legszebb tájakon vezet át. Többnyire fiatalok, de vannak közöttük idősebbek is. Egy
Ezerkétszáz Alfa Romeo és több mint négyezer látogató érkezett július 7-én és 8-án AlfaCitybe, amelyet immár 16. alkalommal rendezett meg az Alfa Amore. A rendezvény történelme során megjárta már Esztergomot, Komáromot, Balatonfüredet és Zánkát is, a dunaújvárosi Szalki-sziget pedig már harmadik alkalommal adott otthont számukra. – Az a célunk, hogy
Sajtótájékoztató keretében a Közlekedési Múzeumban Schneller Domonkos főigazgató frissen restaurált Ikarus buszokkal ismertette meg a sajtó képviselőit. A főigazgató elmondta, hogy a Közlekedési Múzeum autóbusz flottája három darab restaurált, továbbá egy restaurálás előtt álló Ikarus 200-assal várja a látogatókat június 26-tól az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Az autóbuszok közel eredeti pompájukban
Budapest Classic Grand Prix – interjú Marosi György főszervezővel az MBCM elnökével. Marosi György mozgalmas napokat él, gőzerővel zajlik ugyanis az Oldtimer Szuperkupa harmadik állomásának, a Budapest Classic Grand Prix-nek az előkészítése. Mint az esemény főszervezője, ő is számolja az augusztus 27-ig hátralévő napokat, izgalmak pedig egészen biztosan jutnak az
Tavaly indult az autós Oldtimer Rally Trophy kupasorozat, amely hazánk legszebb tájait vette célba, a sorozat keretében pedig július 1-én zajlott le a Dunakanyar Trophy, azaz a Millers Oils Classic Kupa harmadik futama. Reggel nyolc óra körül a Dunakeszi Auchannál jöttek össze túrázók. Kilenc órakor a rajtolt az első autó,
A Dunakanyar Oldtimer Egyesület június 24-én a Zsámbéki Kistérségben tartotta meg szokásos, éves rendezvényét. A Gerecse Hegység legszebb tájain, majd Süttő felől Bajóton át Csobánkáig vezetett út. A túrát tarkították a résztvevők ügyességét, felkészültségét, kulturális ismereteit próbáló feladatok. Kemény Attilával, az egyesület vezetőségi tagjával, az esemény egyik szervezőjével idéztük fel
1959 óta örvendeztet meg bennünket a Mini, miután a zseniális Sir Alec Issigonisnak hála legördült az első ilyen kisautó a gyártósorról Angliában. Az ikonikus forma nem sokat változott 2000 októberéig, amikor végleg beszüntették a klasszikus Minik gyártását. Az egész világot behálózó rajongás viszont nem szűnt meg iránta. 1978-ban a lelkes
Kilencedik alkalommal rendezett veterántalálkozót június 16-18 között az Oldtimer Club Pécs a Zalaszentgróti Kiállítás és Camping Termálfürdőben. Pénteken reggel indult a csapat Pécsről, a Makay úti TESCO parkolójából, majd mintegy 180 kilométer megtétele után érték el a célállomást. Arról, hogy miként zajlott a veterános összejövetel, Mott Jánost, a klub elnökét
Megszokhattuk az elmúlt években, hogy Hévízen a nyári főszezon veteránjárműves rendezvénnyel kezdődik. Június 16-a és 18-a között, immár 16. alkalommal rendezte a Lotus Therme Hotel és a Retro Magazin szerkesztősége, karöltve a támogatókkal és nem utolsó sorban a Magyar Veteránjárművesek Szövetségével az oldtimerek seregszemléjét a Lotus Therme Hotel csodálatos, ősfákkal










