Jugoszlávia a II. Világháború után nem csatlakozott Sztálin keleti tömbjéhez, így iparilag sem függött tőle. Gépjármű ellátását nem a keleti modellekkel oldotta meg, hanem nyugati autógyárakkal üzleteltek. Az autók importját megtiltották államilag.
A magyar felmenőkkel rendelkező Jaray Bécsben született és ott is kezdte műszaki tanulmányait amit Prágában a Műszaki egyetemen folytatott ahl diplomát szerzett. Katonai szolgálatát a Luftishiffbau Zeppelinnél töltötte , ahol hidroplánokat tervezett és a léghajók áramlástanával foglalkozott. Javaslatára megépítették az akkori idők legnagyobb szélcsatornáját, ahol a léghajókat lehetett tesztelni. Érdeklődése
A Lettország Fővárosában található gazdag gyűjteménnyel nemrég felújított múzeumot 1989-ben alapították. A lettországi Antique Automobile Club-é volt az ötlet, hogy egybefogják az itt-ott fellelhető gépjárműveket a közeli és távoli múltból. Lettország komoly iparral rendelkezett a Szovjetúnió előt és azon belül is. A múzeum legjelentősebb darabja az 1938-as Auto Union Type
A két mérnök végzettségű jóbarát, Jiri Hanzelka és Miroslav Zikmund, már a középiskolában eldöntötték, hogy körbeutazzák a világot. Ettől kezdve tudatosan készültek az öt világrész bejárására. Nyelveket tanultak, midketten 5-6 nyelvet beszéltek,mire elindultak. Térképeket szereztek be.A meglátogatni kívánt országok természeti viszonairól , időjárásáról, népességéről minden elérhető adatot, hogy napra
Az 1950-es évekre pezsegni kezdett az innováció a világ nagy autógyártóinál. Mindenki a jövőt kémlelte és a konkurenciát. A repülésben jól bevált gázturbinában a jövő erőforrását vélték felfedezni. Elsőnek a Rover rukkolt elő gázturbinás kisérleti autóval. 1951-ben jelent meg a Rover T-6. A Fiat másodikként 1954-ben mutatta be gyönyörűre sikerült
Az 1928-ban Eindhovenben alapított DAF a háború előtt szállítójárművek építésével és átalakításával foglalkozott. Komolyabb felfutás a cégnél a II. Világháború után következett be. A DAF sikeresen kapcsolódott be a teherautók, pótkocsik és buszok iránt megnövekedett kereslet kielégítésébe. 1949-re már minden szegmensben tudott kínálni járművet. Kivéve a személygépkocsiét.1954 végén Hub van
Livio de Marchi Velencében született, ott ahol ma is él és alkot. Már gyerekkorában díszítőszobrászként dolgozott Később a velencei Accademia di Belle Arti művészeti és rajz szakán tanult. Szobrászként dolgozott márvánnyal , bronzzal, de leginkább a fát kedveli. Kifarag mindent amire azt gondolnánk hogy lehetetlen. A velencei D. del Dose
1968-ban a festői Deauville-ban mutatták be Méharit , a kis szabadidő autót és haszonjárművet. Nevét a gyorsan szaladó dromedárról a “mehari”-ról kapta. Tervezője a francia második világháborús veterán vadászpilóta Roland de La Poype volt, akinek a műanyagiparban voltak érdekeltségei. Az ötletet a Mini Moke adta, tanulva annak számos hibájából. Főleg
Iyennek képzelték el a 2000-es évek autóját anno. A járművet üzemanyagcella által üzemeltetett elektromotor hajtotta volna. Hangvezérléssel is működtethető, 150 km/ó felett két kerekét visszahúzó, két keréken gyroskop segítségével tovább száguldó autót álmodtak meg a Simca mérnökei. Ez volt Robert Opron francia formatervező első munkája, akinek a nevéhez fűződik a
Tulajdonosának féltett kincse a Lancia Aurelia, e tény pedig tökéletesen érthető.Pininfarináék nagyon keveset gyártottak ebből a csodálatos, szoborszerűen szépségesvonalvezetésű autóból, amely ráadásul korának egyik legmodernebb sportkocsija is volt,persze az ehhez illő árcímkével. Az autót gazdája szinte a biztos halálból rántotta vissza, húszév munkájával mentette meg az enyészettől.










