Az 1928-ban Eindhovenben alapított DAF a háború előtt szállítójárművek építésével és átalakításával foglalkozott. Komolyabb felfutás a cégnél a II. Világháború után következett be. A DAF sikeresen kapcsolódott be a teherautók, pótkocsik és buszok iránt megnövekedett kereslet kielégítésébe. 1949-re már minden szegmensben tudott kínálni járművet. Kivéve a személygépkocsiét.1954 végén Hub van
Livio de Marchi Velencében született, ott ahol ma is él és alkot. Már gyerekkorában díszítőszobrászként dolgozott Később a velencei Accademia di Belle Arti művészeti és rajz szakán tanult. Szobrászként dolgozott márvánnyal , bronzzal, de leginkább a fát kedveli. Kifarag mindent amire azt gondolnánk hogy lehetetlen. A velencei D. del Dose
1968-ban a festői Deauville-ban mutatták be Méharit , a kis szabadidő autót és haszonjárművet. Nevét a gyorsan szaladó dromedárról a „mehari”-ról kapta. Tervezője a francia második világháborús veterán vadászpilóta Roland de La Poype volt, akinek a műanyagiparban voltak érdekeltségei. Az ötletet a Mini Moke adta, tanulva annak számos hibájából. Főleg
Iyennek képzelték el a 2000-es évek autóját anno. A járművet üzemanyagcella által üzemeltetett elektromotor hajtotta volna. Hangvezérléssel is működtethető, 150 km/ó felett két kerekét visszahúzó, két keréken gyroskop segítségével tovább száguldó autót álmodtak meg a Simca mérnökei. Ez volt Robert Opron francia formatervező első munkája, akinek a nevéhez fűződik a
Tulajdonosának féltett kincse a Lancia Aurelia, e tény pedig tökéletesen érthető.Pininfarináék nagyon keveset gyártottak ebből a csodálatos, szoborszerűen szépségesvonalvezetésű autóból, amely ráadásul korának egyik legmodernebb sportkocsija is volt,persze az ehhez illő árcímkével. Az autót gazdája szinte a biztos halálból rántotta vissza, húszév munkájával mentette meg az enyészettől.
De Gaulle néhai francia elnök ellen több sikertele merényletet is megkíséreltek élete során. Az egyik legemlékezetesebb ilyen esemény kulcsszereplője volt az 1955-ben debütált gyönyörű áramvonalas Citroën DS, a la Déesse /franciául az istennő/volt.Nem csak külsejében de szerkezetében is egy sor hasznos újdonságot mutatott. Szervo rásegítős kormány és fékek, automata kuplung,
Nguyen Manh Khanh Hanoiban született, 15 évesen költözött Franciaországba. Ekkor vette fel a Quasar nevet. Mérnöknek tanult. és egy ideig ilyen projektekben tevékenykedett. Látván a városi autózás reménytelenségét, városi autó tervezésébe kezdett- Egy olyan moduláris kisautót gondolt el mely meghökkentette a párizsiakat. Tulajdonképpen egy antiautót ami egy fricska is volt
1931-ben a Prágai Autószalonon mutatták be ezt az aerodinamikával rajzolt autót, mely évekkel megelőzte Ledwinka Tatra 77-esét és Porsche VW Kaffer-ét. Az addig csak szolid limuzinokat és sportkocsikat gyártó Wikov igencsak meglepte a nagyérdeműt. Nem is fogadták túlzott lelkesedéssel. Soros négyhengeres 1743 ccm-es 35 LE-s motor hajtotta. Összesen mindössze öt
A Volvo már az 50-es évek végén bizonyította elkötelezettségét a biztonság felé, mikor is széria felszerelésként három pontos biztonsági övet szerelt autóiba. A VESC-t (Volvo Experimental Safety Car) az 1972-es Genfi Autószalonon mutatták be. A svéd mérnökök, évtizedes kutatómunkájuk eredményeit, a biztonsági rendszerek teljes tárházát alkalmazták a VESC-nél. Tulajdonképpen az
Már a XX. század legelején elkezdődtek az aerodinamikai kutatások, köszönhetően a repülés gyors fejlődésének. Sok kutató közül is kiemelkedik a magyar származású Járai Gyula, kinek nevére sokszor felmerül az autóiparban. Evvel egybeesik az Art Deco kora valamint annak lezáró korszaka a Streamline, mely harmincas években egybeesik az autógyártás felfutásával. Európában