A Mercedes-Benz W136 Type 170V 1936-ban került bemutatásra a berlini Autó- és Motorkerékpár- kiállításon A Mercedesre jellemző reprezentatív limuzinok mellett a 136W egy megfizethető kisautónak számított és nagy sikert aratott. Ez a tipus pontosan tükrözte a Mercedes-Benz szándékait a személyautó gyártásban. Precízen összeszerelt mérnöki remekmű, korszerű alváz és motor, éppen
Csüllög Zsolt restaurátor, akinek több munkája köztük egy gyönyörű Aurelia B20 szerepelt is ezen az oldalon, műhelyében egy igazi csemegére akadtunk. Egy valódi kincs, most egy Lancia Flaminia GT Turing karosszéria restaurálásába kezdtek éppen. - Ez az autó ma is komoly értéket képvisel, akárcsak újkorában, ma a veteránautók csúcsát képviseli.
Igazi ritkaság érkezett Magyarországra Sebők András műhelyébe. Egy nem éppen gyakori Fiat Vignale 600 Coupe a '60-as évek legelejéről, eléggé problémás állapotban. András a Fiat öreg kisautóinak avatott szakértője, így egyáltalán nem esett kétségbe. - Interneten találtam ezt az autót igen kedvező áron.Van már egy másik Vignalém egy későbbi típus,
Az Alfa Romeo történetében sorjáznak az említésre érdemes járművek, többről pedig túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy mérföldkövek voltak a gyártó életében. Az első olyan Alfa, amely női nevet kapott, egy egészen kistermetű autó volt, ám a Giulietta ennek ellenére – vagy talán éppen ezért? - népmesébe illő karriert futott be. Bár
E klasszikus brit roadster fényezett karosszériával, ugrásra készen várja a pillanatot, amikor végre elkezdődhet a végszerelés, majd sor kerülhet az első próbakörre. Kész az alváz, a motor, a váltó is használhatónak ítéltetett, már csak egy-két alkatrész érkezésére vár Pásztor Tamás és csapata. A csavarra szétszedett nagymacska hazai vendégeskedéséről az ismert
Az Alfa Romeo bő másfél évtized alatt az utolsó cseppig kisajtolta a híres, 105-ös szériaszámmal jelölt Giulia típusában rejlő lehetőségeket. Tehette, hiszen a modellsorozat népszerűségre volt teremtve: sportos menetteljesítmény, remek úttartás, precíz kormányzás, továbbá méretes csomagtartó és tágas utastér, ugyanabban az autóban. Nyerő recept. Egy ilyen gépkocsi nemcsak a családi
Sebők András érdi műhelyének falai már nagyon sok szépkorú jármű megújulásának voltak tanúi, mivel pedig a szakember elsősorban az olasz gyártmányokat kedveli, többnyire Fiatok, Alfák fordultak meg nála. Ezúttal azonban egy brit gyártmány, nevesül egy Austin Healey megmentéséért folyik a harc, amelyről menet közben kiderült, hogy talán nagyobb részben állt
Pár napja nyitott hazánk egyik legkiemelkedőbb veterán járműbemutatója, a 365 Oldtimer Kiállítás Budapesten, a III. kerületben, a Bécsi út 38-44. szám alatt. A gyűjtemény egész évben nyitva áll a régi autók kedvelői előtt, akiket különleges élmények, változatos és ritka érdekességek várnak. Be se kell lépnünk a kiállításra, de az alaphangulatot
Mielőtt a hatvanas években a BMW elindította volna a lezseren elegáns Neue Klasse sorozatát, a bajor gyártót az útkeresés jellemezte. Több, ma már kevéssé ismert elegáns luxusautót is készítettek, amelyek a német precizitást többnyire olaszos dizájnnal ötvözték. Közéjük tartozott a BMW 3200 CS modell is, a borzasztóan ritka és különleges
Kiskőrősön, a Baross utcában, egy terebélyes ház kertjében több, újkori csillogású, kiszolgált harci repülőgép és egy helikopter állítja meg az arra járót. A kapuban Firkó János fogad bennünket, majd a több irodahelységből álló ház végében lévő dolgozószobájába vezet. És mesél… Mielőtt leülnénk, pár percre a szobában lévő vitrinek kötik le










