- Feleségével, Erdélyi Zoltánné Csillával együtt örökös bajnokai a Szuperkupának. Okoz-e még ilyen címmel a zsebükben izgalmakat egy oldtimer-verseny? - Minden ilyen megmérettetés előtt a kötetlen, „menjünk egyet túrázni” hangulatban ringatózunk, aztán ahogy közeledik a verseny napja, úgy fordul át a hozzáállásunk. Így nem pusztán élmény-, vagy kalandtúra lesz számunkra
Termete, mint egy tankhajóé, fogyasztása nemkülönben, de miért is lenne másként, hedonista, pazarló korszakban gyártották, a tejjel és benzinnel folyó Kánaánban. Ez az autó az olajárak robbanása előtti utolsó órában emelkedett négy kerekére, előkelő nevét pedig jól esik ízlelgetni: Mercury Marquis. Pillanatnyilag két darab, normális méretű személyautó helyét bitorolja a
Ezerkétszáz Alfa Romeo és több mint négyezer látogató érkezett július 7-én és 8-án AlfaCitybe, amelyet immár 16. alkalommal rendezett meg az Alfa Amore. A rendezvény történelme során megjárta már Esztergomot, Komáromot, Balatonfüredet és Zánkát is, a dunaújvárosi Szalki-sziget pedig már harmadik alkalommal adott otthont számukra. – Az a célunk, hogy
Sajtótájékoztató keretében a Közlekedési Múzeumban Schneller Domonkos főigazgató frissen restaurált Ikarus buszokkal ismertette meg a sajtó képviselőit. A főigazgató elmondta, hogy a Közlekedési Múzeum autóbusz flottája három darab restaurált, továbbá egy restaurálás előtt álló Ikarus 200-assal várja a látogatókat június 26-tól az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Az autóbuszok közel eredeti pompájukban
A rendszerváltásig viszonylag kevés, mindössze 22 ezer Zaporozsec gépkocsi talált gazdára Magyarországon, ami egyáltalán nem sok, szinte csak csepp a milliónál is több itthon eladott Lada/Zsiguli tengerében. Ennek ellenére nálunk még manapság is nagyon ismert ez a szovjet autómárka, persze egyáltalán nem presztízse, kidolgozásának minősége vagy éppen a teljesítménye miatt.
Budapest Classic Grand Prix – interjú Marosi György főszervezővel az MBCM elnökével. Marosi György mozgalmas napokat él, gőzerővel zajlik ugyanis az Oldtimer Szuperkupa harmadik állomásának, a Budapest Classic Grand Prix-nek az előkészítése. Mint az esemény főszervezője, ő is számolja az augusztus 27-ig hátralévő napokat, izgalmak pedig egészen biztosan jutnak az
Volt Hondám és szerettem, pedig nem volt a tipikus, közmondásos, sportos rizskályha, igaz, unalmas se. Fiatal pár vásárolta meg, nekem pedig feltűnt, hogy milyen jól tájékozottak mindketten a márkát illetően. Igen, a párocska hölgytagja is fesztelen lazasággal dobálózott a hondás körökben közismert bennfentes fogalmakkal, bennem pedig megfogalmazódott a gondolat, mely
Évtizedeken át a kispénzű autóvásárlók biztos tippjének számított a városi miniautók legendás képviselője, a Ford Fiesta. Még maga Henry Ford II adott engedélyt a kifejlesztésére 1972-ben, elsősorban azért, mert megihlette őt a brit Mini semmihez sem mérhető sikere és népszerűsége. A Fiesta az addig tervezett és gyártott legkisebb méretű Ford
Tavaly indult az autós Oldtimer Rally Trophy kupasorozat, amely hazánk legszebb tájait vette célba, a sorozat keretében pedig július 1-én zajlott le a Dunakanyar Trophy, azaz a Millers Oils Classic Kupa harmadik futama. Reggel nyolc óra körül a Dunakeszi Auchannál jöttek össze túrázók. Kilenc órakor a rajtolt az első autó,
Ha magazinunk címe „Hangár” lenne, megspórolhatnék egy magyarázkodást, mivel azonban „Garázs” cím alatt futunk, indoklással tartozom az alábbi cikk témája miatt. Időről időre teret adunk lapjainkon olyan járműveknek, amelyek nem autók és nem is motorkerékpárok, hanem például repülőgépek. Tesszük mindezt azért, mert a légi szekerek alapból is érdekesek, azonban még










