Izgalmas eseményre virradtak 1906. június 26-án a franciaországi Sarthe megye lakói, napok
óta tartó készülődést követően kék füstlepelbe burkolózó, géperejű szerkezetek gyűltek
össze Montfort-le-Gesnois mellett, hogy nagyszabású versenyben mérjék össze erejüket. A
résztvevők és a talán még náluk is izgatottabb nézők nem is sejtették, hogy az első, mai
értelemben vett Grand Prix, azaz nagydíj részesei és szemlélői, ahogyan azt sem hitte volna
egyikük sem, hogy a viadalt a magyar Szisz Ferenc nyeri majd meg, aki egyúttal autó- és
sporttörténeti legendát is ír.
Az emlékezetes verseny 1906-os francia nagydíj néven vonult be a történelembe és bár az
esztendő harmadik Grand-Prix versenye volt, külsőségeit, szervezettségét tekintve a
napjainkig létező GP-k, azaz nagydíjak előfutárának számít. A Francia Automobil Szövetség
által szervezett viadal Sarthe megye közútjain zajlott, egy körének hossza pedig nem
kevesebb, mint 103 kilométer volt. Ne képzeljük persze, hogy ilyen hosszú, egybefüggő
pályát építettek volna a franciák, egyszerűen kiválasztották a környék jobb minőségű útjait
és ahol azok nem találkoztak egymással, ott összekötötték őket, hogy kialakuljon a nagyjából
háromszög alakú pálya, csúcsain La Ferté-Bernard, Le Mans és Saint Calais városokkal. A
pálya minőségére jellemző, hogy akkoriban a közutakat szinte kizárólag állati erővel vont
járművek használták, az összekötő szakaszok pedig leginkább mezei ösvények, bakhátas
gazdasági dűlőutak voltak. A legkíméletlenebb szakaszokra ezért aztán fából készült
palánkokat fektettek, hogy lehetőség szerint ne tengelytörés vessen véget az indulók szép
reményeinek.
A 103 kilométeres pályán kétnapos küzdelem zajlott, ezalatt hat-hat, vagyis tizenkét kört
kellett futnia minden versenyzőnek, és bár a körrekordot egy francia, Paul Baras tudhatta
magáénak, a gigászi küzdelem győztese a Renault kocsijával versenyző kalandos életű
magyar, Szisz Ferenc lett. Na, neki se kellett szégyenkeznie az átlagsebesség miatt, irama 101
kilométer fölött volt óránként, ami minősíti az embert és a gépet is – az utakat nem, azok
ugyanis a fenti leírásból is kitűnően minősíthetetlenek voltak.
Mielőtt Szisz Ferenc az autósport legendája lett volna, szoros kapcsolatot alakított ki a
Renault autómárkát megalapító testvérpárral, Louisszal és Mercellel, még korábban pedig a
Magyar Államvasutak főmérnöke is volt. Holott egyáltalán nem született olajos masinák
közé, édesapja, Szisz János gróf Wenckheim Frigyes gazdatisztje volt Szeghalmon. Itt látta
meg a napvilágot Ferenc, a család hét gyermeke közül hatodikként, 1873. szeptember 20-án.
A gépek iránti érdeklődése okán felvették a szeghalmi uradalmi gépműhelybe, később aztán
a gyulai gimnázium tanulója lett. Fiatalemberként lakatosnak tanult, aztán Gyulán Schmidt
Antal rézműves mester műhelyében elsajátította a rézöntés fortélyait. Miután mesterénél
kitanulta a gépészet alapjait is, a mezőhegyesi gépgyárban vállalt munkát. Ügyes gépészként
és a műszaki holmik iránt érdeklődő szakemberként aztán a Magyar Államvasutak
főmérnöke lett, majd megházasodott, osztrák származású feleségével, Elisabeth Dornnal
pedig bejárták Magyarország és Ausztria vidékeit, de az új évszázad már Franciaországban
érte őket. Szisz először egy kohászati üzemben helyezkedett el Montrouge városában, ahol
rámosolygott a szerencse. Az üzem visszatérő ügyfelei voltak a Renault-fivérek, akiket
lenyűgözött Szisz szakértelme és ügyessége, így állást ajánlottak a magyarnak, aki egyszerre a
világ autógyártásának egyik központjában találta magát. Nemhiába rajongott az
automobilokért addigi életében, most már találmányaival is segíthette munkaadóit. Keze
nyomán született meg egy sűrített levegővel működő önindító, ami feleslegessé tette a
balesetveszélyes kurblit, illetve megalkotta a világ első, szabályozottan öngyulladó motorját
is. Az aranykezű mérnök-autószerelőből 1902-re a frissen fejlesztett Renault automobilok
tesztvezetője lett, félelmetes mennyiségű tapasztalata miatt pedig még ugyanebben az
évben a gyár hivatalos versenycsapatában is helyet kapott. Az 1902-es Párizs-Bécs
autóversenyen Louis és Mercel Renault is elindult egy-egy saját gyártmányú automobillal,
Szisz pedig Louis navigátoraként és szerelőjeként teljesítette a távot. A korabeli
versenykiírások szerint egy versenyző csak a mellette ülő szerelő segítségét vehette igénybe,
a megtiszteltetés azonban hatalmas felelősséget is jelentett, de Szeghalom szülötte állta a
sarat és nem rajta múlt, hogy a versenyt nem Louis, hanem testvére, Mercel nyerte meg. A
rákövetkező év szép reményekkel indult, azonban borzalmas tragédiával ért véget. Mercel
halálos balesetet szenvedett a Párizs-Madrid autóversenyen, a Renault pedig egy rövid ideig
ki is vonult a versenyzésből. 1905-ben azonban nemcsak a Renault tért vissza a nemzetközi
versenyekhez, de Szisz is a kormánykeréknél találta magát, immár mint hivatalos Renault-
pilóta.
Akkoriban a Gordon Bennett Kupa számított a legszínvonalasabb és leginkább ismert
nemzetközi autóversenynek. A britek által szervezett viadalon minden nemzet három-három
autót indíthatott, ezeket különféle nemzeti bajnokságok, futamok helyezései alapján maguk
a nemzetek jelölték ki. Szisz hiába igyekezett azonban, nem tudott az első három közé jutni,
ötödik helyezése annak következménye is volt, hogy Franciaországban tucatnál is több
autómárka létezett már akkoriban is. A Renault-n kívül a Brasier, a Darracq, a Clement-
Bayard, a Panhard-Levassor, a Gregorie, a Hotchkiss, a Gobron-Brillié és a többiek is azon
igyekeztek, hogy kijussanak a Gordon-Bennett kupa mindent eldöntő futamára.
A britek önkényeskedésének a francia nemzeti büszkeség nyomására is a Francia Automobil
Szövetség elegáns módon vetett véget, 1906-ra bejelentett egy különleges autóversenyt,
amely elhozta Szisz Ferenc életének legjelentősebb pillanatát is. A futam kezdetén egyáltalán
nem tűnt úgy, hogy a 90 lóerős, szalagfékes rendszerrel lassító AK90CV típusú Renault
volánjánál ülő Szisznek komoly esélye lenne. Az olaszok FIAT és Itala kocsikkal képviseltették
magukat, de ott voltak a német Mercedesek, nem beszélve a kiváló francia gyártmányok
egész soráról. Az egyenlőségére persze kényesen ügyeltek a szervezők, így például
meghatározták, hogy a versenyautók öntömege nem lehet több egy tonnánál, maximálták a
dinamók tömegét is, illetve legfeljebb harminc literben állapították meg az autók
fogyasztását száz kilométerenként. Végül harminckét jármű állt rajthoz, indulásuk sorrendjét
sorsolással döntötték el. Szisz a „3A” rajtszámmal harmadikként vághatott neki a tizenkét
körnek és valóban nem kímélte sem magát, sem a gépét. Az 1238,16 kilométeres távot
mindössze tizenkét óra, tizennégy perc és hét másodperc alatt tudta le, átlagsebessége így
elképesztő 101 kilométer lett óránként! Tizenkilenc kerékcsere lassította az iramát, de mivel
a Michelin frissen kifejlesztett, keréktárcsára szerelt abroncsait használta, sokkal kevesebb
időt vett el tőle egy-egy defekt. A diadalban társa volt a szerelője, M. Martaud, aki
szakértelmével és igyekezetével is hozzájárult ahhoz, hogy Szisz Ferenc a második
helyezettre harminckét percet vert rá, ráadásul a második és harmadik helyezett kivételével
minden más résztvevőt lekörözött… A hatalmas előnynek köszönhetően az utolsó kör
jelentős részét törött első felfüggesztéssel, óvatos iramban, de kiállás nélkül tudták
megtenni. A versenyző és Renault-ja kiválóságát jól jelzi, hogy rajtuk kívül csak tíz másik autó
volt képes befejezni a versenyt, a többiek feladták, kihullottak.
Szisz Ferenc jutalma nemcsak a babérkoszorú és a győzelem mámorító érzése lett, a francia
állam fejedelmi jutalomban is részesítette őt. A magyar pilóta 45 ezer frank díjat kapott a
francia állampolgárság mellé – nem tudjuk, melyiknek örült jobban, de annyi bizonyos, hogy
45 ezer frank akkoriban tizenhárom kilogramm arannyal volt egyenértékű. A hatalmas
summából Szisz Neully-sur-Seine mellett autószerelő műhelyt nyitott és bár a Renault 1908-
ban visszavonult az autóversenyzéstől, a száguldó magyar 1914-ben egy Alda kocsival rajthoz
állt a Grand Prix-n. Mint kötelességtudó francia állampolgár, a háborúban önkéntesnek
jelentkezett, Algériában vezetett egy szállítóegységet. Tífuszt kapott, megbetegedett,
kórházba került, ezzel aztán számára véget is ért a háború. A világhírű autóversenyző a
harmincas években aztán visszavonult, majd sokkal később, 1944. február 21-én, hetvenegy
éves korában, tüdőgyulladásban hunyt el Auffargis-ban. Emlékét Szeghalmon és a
Hungaroringen is szobor őrzi, de a Hungaroring első kanyarja is az ő nevét viseli. Auffargis-i
sírján „Famille Szisz” feliratú sírkő áll, az emlékhelyet pedig a mai napig a Renault és a
Francia Autóklub gondozza, Franciaországban pedig természetesen múzeumot is alapítottak
és működtetnek az emlékére.
szöveg: Szalkai Tamás, a képek származási helye: Fortepan/ Francia Nemzeti Könyvtár