A szélvészgyors brazil neve a sebességgel és a száguldással egyenértékű a magyar nyelvben, csodálói pedig azt is tudják róla, hogy kétszeres Forma-1 bajnok, de Amerikában is diadalmaskodott egyszer az IndyCar versenysorozatban. A legendás Emerson Fittipaldi 1946. december 12-én született.
Wilson Fittipaldi brazil sportriporter volt, akinek két fia született lengyel származású feleségétől, Józefa Wojciechowskától. Az idősebb Wilson és az ifjabb Emerson gyermekkoruktól kezdve rajongtak a motorsportokért, egy darabig motorkerékpárok és szélsebes motorcsónakok bűvöletében éltek. A „Rato”, „Egér” becenévre hallgató Emerson tizenhat éves volt, amikor bátyja, „Tigrao”, „Tigris” kis híján otthagyta a fogát a Sao Pauló-i öbölben. Motorcsónakja száztízes tempónál felborult és bár egyetlen karcolás nélkül megúszta a kalandot, a testvérek úgy határoztak, hogy ennél biztonságosabb sportra kell váltaniuk. A gokartra cserélték a motorcsónakot, ám apjuk hallani sem akart arról, hogy drága és veszélyes hobbijukra költse a pénzt, amit újságíróként és rádiókommentátorként megkeresett. Fiai nem estek kétségbe a visszautasítástól, sőt, kapóra jött, hogy anyjuk autójába vagány, sportos kormánykereket eszkábáltak, ami sokaknak nagyon megtetszett. Kiderült, hogy találmányuk piacképes, sőt, egyéb autós kiegészítőikre is komoly érdeklődés mutatkozott. A Fittipaldi Karts nevű garázsvállakozás így képes volt kitermelni a fivérek szenvedélyének költségeit. Emerson, akit akkor már mindenki „Emmo” becenéven ismert, tizennyolc éves korában így lett Brazília gokartbajnoka.
Wilson Fittipaldi brazil sportriporter volt, akinek két fia született lengyel származású feleségétől, Józefa Wojciechowskától. Az idősebb Wilson és az ifjabb Emerson gyermekkoruktól kezdve rajongtak a motorsportokért, egy darabig motorkerékpárok és szélsebes motorcsónakok bűvöletében éltek. A „Rato”, „Patkány” becenévre hallgató Emerson tizenhat éves volt, amikor bátyja, „Tigrao”, „Tigris” kis híján otthagyta a fogát a Sao Pauló-i öbölben. Motorcsónakja száztízes tempónál felborult és bár egyetlen karcolás nélkül megúszta a kalandot, a testvérek úgy határoztak, hogy ennél biztonságosabb sportra kell váltaniuk. A gokartra cserélték a motorcsónakot, ám apjuk hallani sem akart arról, hogy drága és veszélyes hobbijukra költse a pénzt, amit újságíróként és rádiókommentátorként megkeresett. Fiai nem estek kétségbe a visszautasítástól, sőt, kapóra jött, hogy anyjuk autójába vagány, sportos kormánykereket eszkábáltak, ami sokaknak nagyon megtetszett. Kiderült, hogy találmányuk piacképes, sőt, egyéb autós kiegészítőikre is komoly érdeklődés mutatkozott. A Fittipaldi Karts nevű garázsvállakozás így képes volt kitermelni a fivérek szenvedélyének költségeit. Emerson, akit akkor már mindenki „Emmo” becenéven ismert, tizennyolc éves korában így lett Brazília gokartbajnoka.
Fittipaldi 1970-ben kezdte hivatalosan Forma-1-es karrierjét. A német nagydíjon negyedik lett, Ausztriában is elégedett lehetett az eredményével, de aztán Monzában tragikus események sorozata roppantotta meg a Lotust. Fittipaldi edzés közben összetörte az autóját, szerencsére azonban komolyabb sérülések nélkül megúszta a nagy sebességű ütközést. Nem így csapattársa, Jochen Rindt, aki ugyanazon a napon halálos balesetet szenvedett. John Miles, a Lotus harmadik pilótája összetört a tragikus események láttán, kilépett a csapatból és egy életre otthagyta a Forma-1-et. Fittipaldi így hirtelen a Lotus Team első számú versenyzője lett, a hatalmas nyomás ellenére pedig az amerikai nagydíjon győzni tudott.
A mozgalmas és tragikus eseményekben egyaránt bővelkedő 1970-es szezont a brazil pilóta jegyesével, Maria Helenával Franciaországban pihente ki, ekkor aztán újabb balesetnek lett részese. A pár autóját telibe találta egy figyelmetlen autós, és bár karcolásokkal megúszták a kalandot, Fittipaldi egy ideig komolyan fontolóra vette, hogy felhagy a versenyzéssel. Az 1972-es Forma-1-es idény azonban ismét versenyautóban találta, majd minden álomszerűen alakult Fittipaldi és a Team Lotus számára. Lotus 72D versenyautójával öt győzelmet aratott a tizenkettőből és Jackie Stewartot maga mögé utasítva huszonöt évesen ő lett a Forma-1 legfiatalabb bajnoka.
Az 1973-as Forma-1-es szezonban Fittipaldi leginkább csapattársát, a svéd Ronnie Petersont nevezte ki fő ellenfelének. Kettejük párharca hatalmas csatákat eredményezett, a mérleggel pedig egyikük sem volt elégedett; Petersen a harmadik, Fittipaldi a második, a bajnok pedig – nevető harmadikként – Jackie Stewart. A bizonyítás lázában égő brazil versenyző ekkor ajánlatot kapott és élt is vele, átigazolt a McLarenhez, amely a McLaren M23-as típust bocsátotta a rendelkezésére. Fittipaldi jól döntött, brazil, belga és kanadai futamgyőzelmével 1974-ben megszerezte második Forma-1-es bajnoki címét is.
Az 1975-ös esztendő ellenben kudarcot hozott, a Forma-1-et Niki Lauda uralta a Ferrarival, a fiatal brazil ezt követően pedig újabb jelentős döntést hozott. Családja és hazája iránt érzett hűsége és szeretete vezette, amikor csatlakozott bátyja, Wilson Forma-1-es csapatához, amelyet a Copersucar brazil cukoripari konszern támogatott. Hiába igyekezett azonban Emerson öt éven keresztül a Fittipaldi-Forddal, komolyabb sikereket nem tudott elérni, így 1980-ban otthagyta a Forma-1-et, a Copersucar, majd „Fittipaldi Automotive” rá két évre, 1982-ben jelentette be visszavonulását.
Fittipaldi kis kihagyás után az Egyesült Államokban ült ismét versenyautóba, ahol 1979-ben a független autógyártók Championship Auto Racing Teams néven alapítottak versenysorozatot. A brazil 1984 és 1996 között vett részt az IndyCar versenysorozatban, 1989-ben bajnok lett, ezen kívül két Indianapolis 500 győzelmet is sikerült bezsebelnie, 1989-ben és 1993-ban. Nem mellesleg meghódította az amerikai közönséget is, amely imádta a stílusát.
A brazil autóversenyző hű maradt fiatal önmagához, soha nem fordult volna el önszántából a motorsporttól, azonban 1996-ban balesetet szenvedett a Michigan 500-on. Az ott szerzett nyaksérülése, majd röviddel később, egy kisrepülőgépes baleset miatt bekövetkezett hátsérülése miatt végleg kiszállt a volán mögül. Ha nem is versenyzett a későbbiekben, azért csapatfőnök lett az A1 GP-ben, 2005-ben pedig a Grand Prix Masters emlékversenyen második lett, csak Nigel Mansell győzte le. A kalandos életű, legendás brazil versenyző 2001 óta az Amerikai Motorsport Hírességek Csarnokának is a tagja.
szöveg: Szalkai Tamás, kép: Pinterest