Ritkán látott múzeális autók gurultak be Eger főterére, a Dobó István térre április 6-án kora este az Oldtimer Szuperkupa sorozat nyitófutamán. A résztvevők mintegy 270 kilométert jelölő itinert követve, kalandos útvonalon jutottak el nagyobb és kisebb településeken át Egerbe. Alfa Romeo, Audi, Austin Healey, Bentley, BMW, Cadillac, Chevrolet, Chrysler, Citroën, Ferrari, Fiat, Ford, Honda, Lada, Lotus, Mercedes-Benz, Mitsubishi, Nissan, NSU, Peugeot, Polski Fiat, Pontiac, Porsche, Renault, Rover, Saab, Shelby, Skoda, Triumph, Volkswagen, Volvo és Zastava haladt át a célkapu alatt. A részletekről Majosházi Péter főszervezővel beszélgetünk.
– Ez volt idén az első futam?
– Igen, az Oldtimer Szuperkupa első futama, a Chrono Classic, amelyet rendhagyó módon előre hoztuk áprilisra. Kicsit kevertünk a naptáron és az útvonalon is, mert bekapcsoltuk a Tisza-tavat Eger és környéke mellé, emiatt Mezőkövesdre tettük át a rajtot, így újabb régiókat is érinthettünk.
– Változott ezáltal a táv?
– Nem. Maradt a 275 kilométer, de cserébe raktunk bele bőven feladatot: 1/100-kat, pecséteket, fotóvadászatot, mindenféle olyat, ami a profit is kihívások elé állítja, de azért az amatőr is végig tudja csinálni. Majdnem száz autó lett a rajtlistán, számomra nagy öröm, hogy sok olyan újonc is érkezett, akik még sose voltak 1/100-as rallyn. A végén, a kifejezetten jól sikerült befutó után mindenki azt mondta, elfáradtak ugyan, ám mindenképpen szeretnének legközelebb is jönni, mert ez így nagyon tartalmas nap és verseny volt.
– Milyen részletek voltak a legemlékezetesebbek?
– Mezőkövesdről indultunk elég korán, Eger mellett szépen elsuhantunk és mentünk északra. Felsőtárkányban volt egy hangulatos, kávéval kiegészített megállópont. Nagyon sok ember várt minket mindenhol e ragyogó, tavaszi napon, felnőttek, gyerekek. Változatos volt a mezőny, nagyon-nagyon színes a felhozatal, érdemes végig nézni a rajtlistát. Csuda jópofa autók voltak, Saab, Triumph és egy 300 SL Gullwing is csillogtatta a szemeket. Volt, aki reggel még kétszer is autót cserélt, a rajtnál csak a harmadik youngtimerjével vagy oldtimerjével tudott indulni. Őket külön díjjal jutalmaztuk, mert már a rajt előtt megtették a versenytáv egynegyedét, mire autót tudtak szerezni maguknak! Szilvásváradon nagyon jót ebédeltünk, a Lipicai Étteremben Bíró Dani látott minket vendégül. Ő egyébként amerikai autós, veterános ember, és szuper jól főz… Délután tettünk egy nagy kört, elmentünk Tiszafüredig, ahol ismét rendkívül sok ember várt minket a Morotva Kerékpáros Parkban, majd a Graefl Majorban volt egy zártkörű megállópont és egy kis piknik. Ez a major arról híres, hogy ott van Magyarország első Michelin-csillagos étterme, amely null kilométeres, vagyis minden alapanyagot helyben termelnek meg. Sok finomsággal vártak minket, nagyon kellemesen telt az idő.
– A rajongók serege ünnepi hangulatban várta a befutókat, akik – gondolom – lazítottak egyet…
– Nagyon kerek nap volt, csodálatos volt az egri befutó, köszönet Eger városának és a helyi veterános klub vezetőjének, Györe Tamásnak azért, hogy bejuthattunk. Felejthetetlen volt a finálé, elképesztő méretű tömeg várta az autókat. Ráadásul lánykérés is volt, amikor az egyik oldtimer autó befutott a célkapun, a vőlegény letérdelt, kérdezett egy nagyon fontosat, a gyémántgyűrű pedig felkerült a mennyasszony ujjára, nagy ujjongás közepette. Ezt követően zajlott le a szokásos díjkiosztó, majd buli éjfélig.
Janó Péter:
– Fárasztó volt a nap, korán kellett kelni és sokáig tartott. Bizony, „húha” volt a hétcellás feladat, mert hat időpont volt, hétszer kellett szakítani, öt-négy, öt-négy, öt-négy… Szerencsére a jó öreg 300SL Gullwing gond nélkül vette az akadályokat, kis gond csak a navigátorral volt, aki néha elfelejtett stoppert nyomni. Hol nem állította meg, hol nem indította el, de az autó bírta. Gyönyörű ez a rész, már voltunk itt nem egyszer, azonban idén nem a táj szépségében gyönyörködtem, sokkal inkább az útra figyeltem és az itinert néztem.
Vámos László:
– Ez a verseny nagyon király volt! Ritkán mondok ilyet, de itt minden stimmelt. Nagyon klassz nap volt, jó volt az idő, jók voltak az útvonalak. Mivel én nagyon sokat túrázom, ismerem ezeket az utakat, és elmondhatom, hogy most tényleg jó programot raktak össze nekünk a szervezők. Minden szuper volt! A legrázósabb szakasz talán Bélapátfalván volt, de én szeretem hajtűkanyarokat és ott bizony el is engedhettük kicsit a lovakat. Összességében jó és szép volt. Mi egy nyolcszáz munkaórával, ától-cettig felújított 1969-es 365 GT Ferrari 2+2-essel mentünk, ami nagyon jól viselkedett, problémánk vele csupán egy volt: fennakadt a benzinpumpánk. Megoldottuk. Mivel ez az esemény nem kimondottan verseny, hanem túraverseny volt, kiváló volt a hangulat, maradt idő arra, hogy élvezzük a találkozást, a baráti veterános közösséget. Nagyon sok faluban, városban kint voltak az emberek, vártak minket, láthatóan örömmel és élvezettel nézték a régi autókat. Ez jól esett…
Kuttner Viktor:
– Nagyon izgalmas volt a verseny, amely egy meglepetés feladatot tartalmazott, hét cellát kellett teljesíteni. Az elmúlt évekhez képest ez teljesen szokatlan volt, de bejött. Az 1959-es Mercedes 220 Sb szerencsére nagyon jól ment. Egy darabig nem volt teljesen biztos, hogy el tudunk vele indulni, ugyanis ez egy dobfékes autó, amit tárcsafékessé alartunk alakítani. Megrendeltük az alkatrészeket, át is szereltük, de nem lett jó, a verseny előtt két nappal kellett mindent visszaalakítani. A táj szépségéről annyit, hogy a navigátorom elmerült benne, de én a közel hetvenéves autó volánjánál nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust, mert bár a táj szép, de a kocsit nem egyszerű vezetni…
Erdélyi Zoltán:
– Fantasztikusan megszervezett túra volt, mind a gasztronómiát, mind az útvonalat tekintve. Kávézó, étterem is útba esett és mindenhol fantasztikusan lehetett parkolni. Egy picit húz a szívem haza, Heves megyébe, itt van a házunk Kisnánán, de olyan helyeken jártunk, amelyek nekem is újak voltak. Le a kalappal a szervezők előtt! Például másodszorra vittek el minket a Bélapátfalva mögötti területre, megmondom őszintén, a táj szépsége vetekszik Ausztria tájaival. Szerintem talán a tiszafüredi második szakasz volt a legnehezebb, a húsz méter háromra, az viszonylag gyors, rögtön kellett reagálni. Szerencsére az 1981-es Mercedes 280 SLC mindig indult, mindig tökéletes volt!
Pap László:
– Szuper verseny volt, külön öröm, hogy a legjobb időnket futottuk. Volt egy-két hibánk, belecsúsztunk sajnos, a vége felé elfáradtunk. Nem könnyű bánni az 1970-es Fiat Abarth 595-ös autóval, fárasztó egy napot végig menni vele. Nem kényelmetlen autó, de nem is a kényelemről szól, ellenben semmilyen hibát nem produkált. A legrázósabb a hétcellás, hatszakaszos rész volt, de a végén úgy éreztük, hogy jó lett. Meg vagyunk elégedve magunkkal, szomorúak csak azért vagyunk, mert volt egy dupla szakasz, amelynek a vége gyakorlatilag meglett kerekre, csak a közepe nem sikerült. Amennyi mínuszunk lett közben, annyi pluszunk lett a végére. Sajnos így alakult, de akkor is a legjobbunkat futottuk és nagyon boldogok vagyunk. Ami pedig a tájat illeti, mindenre rácsodálkoztunk, megálltunk, fotóztunk, videóztunk is. És bulizunk végig…
Díjazottak:
1 Kuttner Viktor–Friss Tamás Mercedes Benz 220 Sb 1959
2 Erdélyi Zoltán–Erdélyi Csilla Mercedes-Benz 280 SL 1981
3 Ertl Ferenc ifj.–Kornseé Fanni BMW 2002 tii 1972
szöveg: Váczy András, fotó: Hilbert Péter, Tálai Valéria, Keserű Gergő és Diósi Imre