Az Alfa Romeo bő másfél évtized alatt az utolsó cseppig kisajtolta a híres, 105-ös
szériaszámmal jelölt Giulia típusában rejlő lehetőségeket. Tehette, hiszen a modellsorozat
népszerűségre volt teremtve: sportos menetteljesítmény, remek úttartás, precíz
kormányzás, továbbá méretes csomagtartó és tágas utastér, ugyanabban az autóban. Nyerő
recept. Egy ilyen gépkocsi nemcsak a családi kiruccanásokon lehetett remek társ, de arra is
tökéletesen megfelelt, ha az egyébként higgadt és megfontolt úrvezető időnként átengedte
a volánt a bensőjében szunnyadó agresszív autóversenyzőnek, aki fekete mintákat rajzolt a
gumikkal az aszfaltra. A Giulia karrierje 1962-ben indult, 1974-ben pedig immár sokadszor
újult meg, lényegében minden tekintetben egyszerűsödött. Már csak két benzines
változatban dobták őket piacra, a kisebbik 1290, míg az erősebb 1570 köbcentiméteres volt.
A gyártó a lökettérfogatra utalt a típusjelzésekkel, így lett a páros egyike Giulia Nuova Super
1300-as, míg a másik Giulia Nuova Super 1600-as. Mellettük 1976-tól létezett egy
dízelmotoros Giulia is, amely az Alfa Romeo első, sorozatban gyártott gázolajüzemű
személyautója volt – addig legfeljebb haszonjárművekbe építettek ilyen hajtóművet.
A Schindler Alex által alapított Alfarium műhelyében a vége felé közeledik egy 1300-as
restaurálása, a sportos és vagány olasz gépkocsi legfontosabb jellegzetességeit Alex így
foglalta össze:
– Ezt a típust 1974-től 1977-ig gyártották, a nálunk található autó négyhengeres, TwinCam
motorja 1.3 literes, a váltó ötsebességes. A motor gyárilag hatezres fordulaton 88 lóerőt ad
le, a csúcsnyomaték 140 Newtonméter. Egy ilyen autó súly-lóerő aránya a maga idejében
sportos karaktert eredményezett, az öntömeg gyakorlatilag mindössze egy tonna. Egyébként
emiatt is olyan népszerű az oldtimerek között. Természetesen a hátsó kerekek kapják a
hajtást, a viszonylag tágas utastér pedig annak köszönhető, hogy a jellegzetes,
háromdobozos karosszéria középső része aránylag nagy, a tengelytáv ugyanis 2510
milliméter, ami tekintve az autó 4185 milliméteres teljes hosszúságát, tekintélyes. A típusról
még érdemes tudni, hogy 1974-ben erősen egyszerűsödött a megjelenés, új, fekete,
műanyagból készült hűtőrácsot vezettek be és a csomagtartó fedeléről is eltűnt a merevítő
bordázat, a fedél sima felületű lett – közölte Alex, aki beavatott a műhelyükben álldogáló
munkadarab történetébe is.
– Ez az autó 1976-ban készült, Németországban vásárolta a kollégám, András, még a Covid-
járvány előtt. Az Alfa nagyon-nagyon jó állapotban volt, működőképes motorral, ígéretes
karosszériával. Egyetlen kisebb sérülés volt rajta, a jobb elejét ütötték meg egy kicsit, de ez
mindössze egy apró horpadás volt. A karosszériaelemeken komoly korrózió sem volt, csak
felületi rozsdásodás. A lakatolás során kiderült, hogy egyetlen elemet se kell cserélnünk,
mindegyik menthető – tudtam meg az Alfárium tulajdonosától, aki elárulta azt is, hogy vajon
miért maradt fent ilyen kiváló állapotban ez a Giulia.
– A titok nyitja roppant egyszerű, ezt a kocsit 1986-ban beállították egy pajtába és ezért
maradt rozsdamentes. Intakt, kiváló restaurálási alap volt, amikor András megvásárolta.
Látszott, hogy kívül-belül kiváló állapotú, persze a fényezése már erősen megkopott, matt
volt. A cél az volt, hogy András saját magának újítja fel, lakatolás után kap egy teli fényt és
hobbiautóként használja majd. Aztán a munka félidejében változás történt, jött egy
érdeklődő és megvásárolta a kocsit. Amikor tehát elkészül, akkor már az új gazdája fogja
hobbiautóként használni – közölte Alex, aki a fényezéssel kapcsolatban megosztott velem
egy érdekességet.
– Az autó eredeti színe is zöld volt, azonban egy kissé világosabb árnyalatú, úgynevezett Pino
Verde. Ez egy nagyon kellemes szín, azonban túl világos, a jelenlétében nagyon kiemelkedik –
ha úgy tetszik, ordít – a műanyag hűtőmaszk feketesége. Ezért aztán úgy döntött az autó
tulajdonosa, hogy célszerűbb lenne egy kissé sötétebb zöld árnyalatot használni, ami
tompítja a maszk fekete színét. Egy létező gyári színre, a mohazöldre esett a választása, ami a
Pino Verdénél sötétebb, de halványabb például a brit autók Racing Green árnyalatánál. Kissé
kékeszöld, szerintem nagyon jól áll ennek a kocsinak – jelentette ki a szakember, akitől
megtudtam azt is, hogy bár zökkenőmentes restaurálásban bízott, mégis porszem hullott a
gépezetbe.
– Arra számítottam, hogy a gyors és akadálymentes lakatolást követően a terveknek
megfelelően csak négy hónapot vesz majd igénybe a fényezés. Sajnos azonban közel egy évig
állt a fényezőműhelyben az autó, ennek elsősorban az az oka, hogy egy komplett fényezés
komoly feladat, a fényezőműhelyben pedig egyéb munkák is vannak, minden nap jönnek a
kisebb megbízások, egy-egy elemre kiterjedő fényezések, satöbbi. Szerencsére néhány héttel
ezelőtt visszaérkezett a kocsi, mivel pedig időközben előkészültünk az összeszerelésre,
viszonylag gyorsan gurulhat majd. A motor, a váltó, az erőátvitel, a felfüggesztések már
készen várják a beépítést, ami pedig várat magára, az a kárpitozás – közölte a restaurátor,
aki ennek okát is megvilágította.
– Az autó tulajdonosa sportos Alfát szeretett volna, amivel esetenként ellátogathat a
pályanapokra is. Ennek érdekében a motort kissé megerősítettük, amelynek most körülbelül
száz lóerő a teljesítménye. Szerencsére az ezerhármas Alfa-motorok is jól tűrik az ilyen
beavatkozásokat, extrém esetben akár százhatvan lóerőre is fel lehet húzni őket! Ez az Alfa
nem ment ilyen messzire, a moderált beavatkozással nemcsak tartós, de nagyon virgonc is
lesz. Kiegészítő kezelésként a futóművek is korhű tuningot kapnak, hiszen már a hatvanas
években is léteztek az általunk használt alkatrészek, mint például a Koni lengéscsillapítók és
hasonlók. Látjuk tehát a célt, már csak a kárpit színe kérdéses. A tulajdonos úgy gondolja,
hogy a sportos karakterhez jól illene egy fekete kárpitozás, én azonban arról szeretném őt
meggyőzni, hogy a középbarna árnyalatú műbőr-szövet összeállítás a nyerő. Szerintem
elképesztően jól nézne ki a zöld és a barna szín együtt, ha pedig a tulajdonos is egyetért
velem, ilyen lesz a kocsi. Persze bármilyen is lesz belül, a szívében egy remek örömautó lesz
ebből az Alfából!
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Schindler Alex, Diósi Imre