A Lotus autómárka megalapítója, Colin Chapman színes egyéniség és kísérletező kedvű feltaláló volt. Könnyű szívvel tért le a járt utakról és ugyan az élet legtöbbször őt igazolta, fiaskókból is akadt jó pár, sőt, tragikus kimenetelű eseményeket is okoztak találmányai. Elvitathatatlan érdemei közé tartoznak azonban az általa konstruált egyedülálló személyautók és a nevéhez köthető rendkívüli sportsikerek.
Ha igazak a szóbeszédek, akkor Colin Bruce Chapman első befektetője a felesége, Hazel Williams volt, aki 1952-ben huszonöt fontnyi tőkét bocsátott férje rendelkezésére. Chapman ezt követően alapította meg Lotus Engineering Ltd. nevű cégét, a névválasztással pedig Hazelnek kedveskedett, őt hívta ugyanis „Lótuszvirágnak”. A Lotusból nem sokkal később komoly sportautó-gyártó lett, amely mind a mai napig létezik. Az alapító azonban nem érte be ennyivel, 1954-ben egy kimondottan versenyautók készítésére szakosodott ágat is létrehozott Team Lotus néven. Autóik ott voltak a 24 órás Le Mans-i futamokon, a Formula-1-es versenyeken, sőt, Amerikában, az Indianapolis 500-on is indultak.
A nagyratörő Chapman építőmérnökként végzett a University College Of London egyetemen, majd a Királyi Légierő Egyetemi Repülőszázadához csatlakozott, ahol nemcsak repülni tanult, de pilótavizsgát is tett. Közben a mérnök szemével tanulmányozta a gépmadarak konstrukcióját, tapasztalatait pedig a későbbiekben autóinak építésekor is felhasználta. Bár repülőtiszt is lehetett volna belőle, nem vállalta a kinevezéssel járó kötelezettségeket, hanem inkább civil pályára lépett. A British Aluminium nevű cégnél helyezkedett el, e cég építőipari felhasználásra gyártott különféle alumíniumból készült termékeket. Chapman ebben az időszakban minden szabadidejében saját autóját építette, fejlesztette. Kézenfekvő módon egy olcsó és hétköznapi Austin 7-est alakított át, amelynek alvázára alumínium karosszériát húzott. Az aprócska gépkocsiból lett a világ első, Lotus névre keresztelt autója, csakhamar pedig népszerűvé tette Hazel becenevét: Chapman egyre-másra aratta a babérokat fürge és jól irányítható gépkocsival. A versenyek többsége pénzdíjas volt akkoriban, a mérnökből lett versenyző pedig nyereményeinek többségét autója tökéletesítésére fordította. Sorra épültek a Lotus-1 utódai, így a Lotus-2, a Lotus-3, majd jött a nagy siker, az 1957-es modell átalakításával kialakított Lotus-6-os, amely nemcsak a versenypályákon bizonyult sikeresnek, de üzleti szempontból is. Az autó teljesítményét, úttartását fokozó alkatrészeket Chapman később kitben is piacra dobta, hogy a hozzá hasonló amatőr versenyzők is átalakíthassák autóikat. E nagyon sikeres modell mind a mai napig gyártásban maradt, jelenleg a Caterham nevű cég gyártja és árusítja.
Chapman életében jelentős fordulat következett be 1952-ben, amikor megalapította sportautókat gyártó vállalatát, a Lotus Carst. Kollégái gyakran hallhatták sommás kijelentését, amelyhez mindvégig tartotta magát: „Ha a hajtóerőt növeled, gyorsabb leszel az egyenes utakon. De ha súlyt vesztesz, minden úton gyorsabb leszel!”. Ez volt a mérnöki hitvallása is, lóerők helyett a kis súlyra és az irányíthatóságra koncentrált. Bár azokban az években még nem volt széles körben elterjedt követelmény az autók biztonságossága, Chapman erősen törekedett arra is, hogy járműveinek sofőrjei elkerülhessék a baleseteket. A Lotusok vasakarattal ragaszkodtak az aszfalthoz, a versenysikereket eredményező úttartás és menetstabilitás pedig szögről-végről a biztonság iránti elkötelezettség eredménye volt. Az utcai autóknál pedig a biztonságot fokozta a körültekintően kialakított utastér. Chapman irányítása alatt cége a könnyű és biztonságos anyagokra koncentrált, a motor erősítésére pedig csak kisebb hangsúlyt fektettek. A műanyagból és üvegszálból készült autók nemcsak gyorsnak, eredményesnek, hanem kifejezetten biztonságosnak is bizonyultak.
A mérnök rendszeresen kutatta, hol és mit érdemes változtatni, hamarosan pedig olyan sikeres versenyautók kerültek ki a keze alól, hogy 1954-től kizárólag a versenyzésre és a hozzá kapcsolódó fejlesztésekre koncentrálhatott. A Team Lotus ismert és rangos istállóvá vált, nevesebb pilótái Mike Costin, Keith Duckworth és Graham Hill voltak. Egy ideig maga Chapman is volánhoz ült, de 1956-ban edzés közben összeütközött egyik csapattársával, ezt követően pedig inkább csak a tervezőasztaltól segítette a Team Lotus munkáját.
Míg a csapat a versenypályákon aratott babérokat, addig Chapman zseniális utcai autókkal (is) öregbítette a Lotus nevet. 1958-tól hozták forgalomba forradalmi, önhordó karosszériával készült Lotus Elite gépkocsit. Önmagában az üvegszálas karosszéria is újdonságnak számított akkoriban, de az még inkább, hogy ebből az anyagból teherviselő elemeket is készítettek. A 75 lóerős, Coventry Climax motort és az első futóművet acél segédkerethez erősítették, az alig féltonnás gépkocsi saját fejlesztésű, stabil hátsó futóműve remek úttartású, sportos autót eredményezett. 1962-ben a nem kevésbé kiváló Lotus Elan lett a sportos Lotusok rajongóinak első számú vágya. A hétszáz kilogramm öntömegű autót immár Lotus gyártmányú motorral mozgatták, amely egy Ford Kentből származó blokkból és egy, a Lotusnál készült iker-vezérműtengelyes hengerfejből állt.
Később olyan legendás pálya és utcai középmotoros autók is születtek mint az Europa vagy a filmsztárként is ismert Esprit
A Team Lotus először 1963-ben lett a Formula-1 világbajnoka, Jim Clark és a középmotoros Lotus 25-ös jóvoltából, ezzel pedig nagyon sikeres sorozat kezdődött. Évtizedeken át illett számolni a Lotus autóival, amelyek Ford, majd Honda, illetve Renault motorokat is használtak, és 1994-ig mindösszesen hét konstruktőri és hat egyéni világbajnoki címet szereztek, ráadásul győzelmet értek el az Indianapolis 500-as versenyen az Egyesült Államokban is. Chapman nagy előnye volt a türelmetlensége, ami azonban néha visszafelé sült el. Ha egy elgondolást jónak gondolt, azonnal meg is valósította, többnyire tesztek, alaposabb hatásvizsgálatok nélkül. Éppen ezért mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb műszaki hibák, sőt, balesetek is a Lotus háza táján, ezért aztán a szakma sokszor így gúnyolódott: Lotus, azaz „Lot of Trouble, Usually Serious” – vagyis „Sok probléma, rendszerint súlyos”. Jim Clark 1968-ban Hockenheimben egy Lotus-48-asban, ugyanebben az évben Mike Spence egy Lotus-56-os vezetése közben Indianapolisban lelte halálát. 1969-ben Graham Hill csodával határos módon megúszta Lotus-49-esének meghibásodását. 1970-ben a német Jochen Rindt szenvedett tragikus balesetet, aki abban a szezonban Lotus-72-ese volánjánál szinte feltartóztathatatlannak bizonyult. A szezon kilenc versenyéből már ötöt megnyert, amikor a monzai Olasz Nagydíj edzésén meghibásodott az autója és a falba csapódott. Rindt olyan súlyos toroksérüléseket szenvedett a biztonsági övtől, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt.
Bár a tragikus események kétségtelenül árnyékot vetnek a Team Lotusra, azonban tényként könyvelhetjük el, hogy számtalan forradalmi újítást is hoztak az istálló autói. A hetvenes években a Lotusok honosították meg a máig általános ék alakú orrot és a kétoldalt kialakított légbeömlőket – korábban a szivar alakú kocsik elején egyetlen ovális, vagy kerek beömlő nyílás volt. Szintén Lotusoknál jelent meg a teljesen lapos kiképzésű fenéklemez, amely erős leszorítóerejével segítette a gyors kanyarvételeket.
Colin Chapman, a sikeres konstruktőr és cégalapító eredményes és mozgalmas, ám fájdalmasan rövid életet élt, 1982. december 16-án, szívroham következtében hunyt el, mindössze ötvennégy éves korában.
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Pinterest