Szeptember 29-én tartották a Bajnokok Tornáját, a Millers Oils Classic Kupa sorozat zárófutamát. Az eseményről Karner Miklós főszervezőt kérdeztük.
– Szeptember első hetének végén volt a bajnokság utolsó futama, most pedig egy rendhagyó, túrával egybekötött díjkiosztót szerveztetek. Miként készültetek fel erre a rendezvényre?
– Igazából ez egyfajta levezetés volt nekünk, szervezőknek is, s nem igényelt túl nagy előkészületeket. A megszokott 140- 150 km-es helyett csak 70 km-es útvonalat jelöltünk ki, ezáltal az itiner is gyorsabban elkészülhetett, s összesen négy mért szakaszt kellett teljesíteniük a csapatoknak. Eleve kisebb létszámot határoztunk meg, 35 autónak adtunk lehetőséget az indulásra, hogy egyszerűbb legyen kezelni a mezőnyt.
Természetesen most is az lebegett a szemünk előtt, hogy a lehető legjobb, igazi kikapcsolódást jelentő program kerekedjen belőle, azonban most a hangsúlyt a teljes évadot lezáró díjkiosztóra helyeztük, amire a túra végén került sor.
– Honnan indultak az autók, s milyen útvonalon haladt a futam?
– A biatorbágyi Premier Outlet Center parkolójából rajtoltak a veteránok és youngtimerek, összesen harmincnégy autó vágott neki a reggel 9 órakor startoló túrának. Nagyon szerencsénk volt az időjárással, ugyanis az esős péntek után szombatra kisütött a nap, így a kabriósok még a tetőt is leengedhették. Először Biatorbágyra ment a társaság, majd áthajtottak Herceghalmon, s Botpuszta, illetve Etyek felé kanyarodtak az öreg vasak. Az első két mért szakaszt közvetlenül a rajtot követően teljesítették a párosok, s Etyeken várt rájuk a harmadik különpróba. Etyekről Alcsútdoboz irányába tartott a mezőny, onnan pedig Vértesacsa és Lovasberény következett. Utóbbi településen jött a negyedik 1/100-as szakasz, ezután–Nadap érintésével – Velencére gurultak a négykerekűek.
Ott, a Közösségi Ház előtti parkolóban ért véget a Bajnokok Tornája, s az épületben tartottuk meg a Millers Oils Classic Kupa díjkiosztóját.
– Ennek a futamnak is volt tétje?
– Hogyne, itt is díjaztuk a legjobbakat: a Németh Gábor- Németh-Csák Judit páros győzött 40 hibaponttal, második lett az Egri Gábor-Egri Sára Bernadett duó 51 hibával, míg a bronzérmet Szerencsés Árpád és Szerencsés-Korok Árpád szerezte meg 91 hibával.
– Milyen járműkülönlegességek neveztek az évadzáró versenyre?
– Igazán színes mezőny gyűlt össze, közülük érdemes kiemelni a mesés Porsche 911 Targát, a csodásan restaurált kombi Minit, a Clubmant és a kilencvenes évek végéről származó, meghökkentő külsejű roadstert, a Chrysler Prowlert, amiből csak néhány fut hazánk útjain.
– Az elmondottakból úgy érzem, jól sikerült a Bajnokok Tornája.
– Igen, mindenki remekül érezte magát, s nyugodtan mondhatom, hogy méltó lezárása volt ez az esemény a Millers Oils Classic Kupa 2024-es évadának.
– Gratulálunk!
A rajtnál Diósi Imre készített fotókat, az interjút Váczy András készítette.