Horváth Dávid nevét talán minden hazai Land Rover rajongó ismeri, az általa működtetett LandyCenter falai között azonban nemcsak klasszikus brit terepjárók újulnak meg, hanem egyéb csodák is. Legutóbb egy Volvo 360-as szépült meg nála, tulajdonképpen véletlenül és szándékolatlanul. Dávid a történet iróniáját mélyen átérezve így emlékezett vissza a küzdelmes egy hónapra – A Volvo 360-ast projektautónak, játékszernek vásároltam meg, elsősorban azért, mert bár rozsdás volt, de szinte gyári állapotú.
Egy vidéki fiatalember hozta be magának külföldről még 2008-ban, fel is akarta újítani, de végül a terve füstbe ment, azonban a kocsi kitűnő körülmények között töltötte el az utolsó tizennégy évet. Mindvégig húsz fokosra fűtött, száraz garázsban állt egy kis zalai faluban, így találtam rá és elsőre lenyűgözött az állapota – emlékezett vissza Dávid az első találkozásra és röviden is össze is foglalta, miért előnyös, ha a napsugaraktól rejtve tárolnak egy autót – A Volvo kimondottan megkímélt járgány volt, mindössze nyolcvanezer kilométert futott, az utasterét pedig szépen megóvták. Minden műanyagból és gumiból készült alkatrész eredeti állapotában csillogott, mert az UV nem marta meg őket, mindezek tetejébe az utastér illata is újautós volt – emlékezett vissza a Landy Center tulajdonosa, majd kiderült, hogy annak idején miért is vásárolhatta meg olyan olcsón a Volvót a fiatalember – A Németországból, München környékéről behozott autó alján rozsdát találtam. Csak találgatni tudom, hogy mitől rohadt lukasra a küszöb, meg a sárvédők alja, de valószínűleg az üregvédő anyagok bejuttatására szolgáló lyukakon víz, sós latyak került a lemezek mögé. Végül megalkudtam az autóra,
Nem láttam menthetetlennek, azonban egyáltalán nem terveztem rajta komolyabb munkálatokat – jelentette ki Dávid, akinek terveit hamar átírta az élet – Csak egy kisebb lakatolást, kozmetikát terveztem, mégpedig azért, hogy a soron következő Veteramára már eladóként vigyem a kocsit, de ahogyan a történelem során olyan sokszor, a „kicsit lakatolunk és kész is” most is meghiúsult – A baj nagyobb volt, mint látszott, a karosszéria üregeibe valószínűleg nem szakszerűen juttatták be annak idején a konzerváló anyagokat, ezért belülről rozsdásodtak el, így aztán a küszöböket cseréltük, a sárvédőket foltoztuk, egy hónapig napi tizenkét órában lakatoltuk, alapoztuk, fényeztük a Volvót. Telifény került az oldalakra, így most már a külső is méltó a gyárias utastérhez. Bevallom, nagyon tetszetős lett a végeredmény, a keveset futott kocsi most már újnak is tűnik, hamisítatlan nyolcvanas évekbeli mamataxinak néz ki. Kívülről komoly, termetes autónak mutatja magát, de belül a korabeli Volkswagen Golf, vagy inkább a Polo térérzetét hozza. Utastere tehát inkább szűkös, a kétméteres magasságommal nem is férek el benne kényelmesen, de nagyon jól megy. A kétliteres, négy hengeres, befecskendezős Volvo motor a hátsó kerekeket hajtja meg, érdekes módon pedig a váltót hátulra építették be, amitől a kocsi súlyeloszlása is kedvezőbb.
Megfigyeltem azt is, hogy kilencvenes tempónál határozott szélzajt hallani belül, azonban amikor százhatvanra gyorsítunk, a szélzaj nem erősödik tovább, ugyanolyan erős marad. Mindez talán a szögletes, kockaforma karosszéria miatt van így, ami alatt egyébként borzasztóan egyszerű futóművet találunk. Hátul laprugó, elől Mc Pherson, de ami a legfontosabb, semmilyen alkatrész nincsen hozzá! Ez egy Hollandiában gyártott Volvo, a DAF készítette annak idején, ám éppen ezért semmilyen korabeli Volvóhoz nem hasonlít. Féktárcsa, fékbetét, lengéscsillapító sem kapható hozzá, a szilentek is speciálisak – foglalta össze az alkatrészbeszerzés kilátástalanságát Dávid, akinek a reménysugarat egy élelmes Volvo-rajongó jelenti – Egy „Lajos” keresztnevű illető akkoriban, amikor ezek a kocsik alig értek valamit, tucatjával vásárolta fel őket. Talán ötven is darab van nála, tőle lehet beszerezni a másutt már fel nem lelhető alkatrészeket. Szerencsére nem nagyon kell hozzá semmi, mert nagyon egyszerű konstrukció, alig romlik el benne valami – tudtam meg a 360-as gazdájától, aki további terveiről így mesélt: Nem kelt el a veteromán, ezért meghirdettem és arra várok, hogy jelentkezzen a megfelelő vevő. Külföldi oldalakon is árulom az egyébként hivatalosan még most is németként regisztrált autót, de hiába. Ritka kocsi, én nagyon kedvező áron kínálom, de még ez sem elég a sikerhez, sajnos nem csörög megállás nélkül a telefonom. Sebaj, amíg nem jön érte senki, néha elővehetem és mehetek vele, ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy milyen dinamikus, szerethető autó is ez a maga nemében!
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre