A Daimler-Benz hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban leplezte le utolsó igazi high-end
zászlóshajóját, a legendássá vált 600-ast, amely a W186-os Adenauer-Mercedes és a W189-
es modell szellemiségét vitte tovább, immár az új idők ízlése szerint készült csomagolásban.
A formaterv sallangmentesre, végletekig letisztultra sikerült, ugyanakkor eltéveszthetetlenül
karakteres is lett. Formatervezője, az akkor alig harmincéves Paul Bracq zseniális munkát
végzett, és mert hiba lett volna letérnie az útról, egy sor további Mercedest is alkotott,
amelyek az óriási bálna jegyeit vitték tovább – elég ha a Pagodára, a Fecskefarkú kupéjára,
vagy a legendás „Állólámpásra” gondolunk.
A 600-as persze nemcsak megjelenésében volt egyedülálló, de a lemezei alatt megbújó technika is lenyűgöző volt. Páratlan luxuslimuzin volt, már alapváltozata is rettenetes összegbe került, speciális változataiért pedig egyenesen csillagászati összegeket kértek. Nem is csoda, hogy míg Adenauerből és a W189-esből közel 15 ezer darabot gyártott a Daimler-Benz, addig 600-asból mindössze 2677 példány készült a tizenhat éves gyártási ciklus alatt. A magas árnak kézenfekvő indoka is volt, a gyár vezetése semmilyen megkötést nem alkalmazott, a mérnökök számára egyetlen feladatot tűztek ki, a luxus-Mercedes legyen tökéletes! Az elkészült autók többsége (2190 darab) a rövidebb, 3200 milliméteres tengelytávval rendelkezett és négyajtós szedán volt. A fennmaradó mennyiség azonban a hosszabb, 3900 milliméteres tengelytávval készült, kielégítve a legspeciálisabb igényeket is. A hosszított, vagyis már 6240 milliméter hosszúságú autók Pullmann néven kerültek forgalomba, ezek készülhettek négy vagy hat ajtóval.
A vezetőfülke és az utastér között többnyire pneumatikusan mozgatható üvegablak volt, a szokatlanul tágas hátsó térben pedig négy személy foglalhatott helyet, egymással szembefordított ülésekben. Esetenként a hátsó traktusba kényelmes kanapé került, elé pedig lehajtható testőrüléseket építettek be. A hatajtós Pullmann limuzin berendezése hasonló lehetett, de ebből a második üléssorban ülő utasok könnyebben tudtak kiszállni. A legkülönlegesebb – és egyben a leglátványosabb – 600-as Pullmann a négy- vagy hatajtós változatban is gyártott Landaulet volt. Ezeknek az autóknak merev teteje volt a sofőrfülke és a második üléssor felett, de a harmadik üléssornál nyitható tetőt építettek be. Létezett aztán olyan Landaulet változat is, amelynél a második és a harmadik üléssor felett is puha tetőt találunk. A legritkább 600-asok a kupék voltak, belőlük mindössze két példányt készült, egyedi munkával, speciális célra. Az egyiket a Mercedes főtervezője, Rudolf Uhlenhautnak ajándékozták a gyár dolgozói a nyugdíjba vonulásakor, a másikat Fritz Nallinger kapta, aki a Mercedes kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője volt. A kétajtós kupék a A-oszlop előtt és a C-oszlop mögött azonosak voltak a normál szedánokkal, a padlólemezt középen azonban 22 centiméterrel megkurtították. Az ajtók méretét megnövelték, a B-oszlop mögé pedig egyedileg gyártott ablakokat építettek be.
Akármennyi ajtó is került a 600-as sorozatú Mercedesekre, azok legjelentősebb tulajdonsága az extrákat működtető technika volt, amely sajnálatos módon a fennmaradt példányok konzerválását, restaurálását is problémássá teszi. A gépkocsik állítható légrugózását, ablakainak mozgatását, ajtózárait és központi zárját, ülésmozgató mechanikáját, csomagtartófedelét ugyanis sűrített levegős, pneumatikus, illetve hidraulikus rendszer működtette, lényegében hangtalanul, az utastérben ezért megdöbbentő csend honolt, még haladás közben is. Az elektromotorok búgása nem törte meg a vezetőfülke csendjét sem, elektronikus berendezések lényegében csak a motortérben voltak. E bonyolult hidro-pneumatikus rendszer természetesen csakis tökéletes tömítettség mellett tette hibátlanul a dolgát, ezért hatalmas kihívás egy ilyen gépkocsi karbantartása, restaurálása. Egyebekben a 600-as áttekinthető, őszinte szerkezet, természetesen minden elemében hatalmas és túlméretezett.
Tervezésének megkezdésekor a legerősebb Mercedes gyártmányú, személyautóban használatos motor a sorhatos, három liter lökettérfogatú M189-es volt, azonban ennek kapacitása közel sem volt elégséges a soron következő „Großer Mercedes” számára. A gyártó ezért aztán kifejlesztett egy V8-as motort, mégpedig az M100-ast. E V8-as lökettérfogata a sorhatos duplája lett (6332 köbcentiméter), a motorblokk anyaga vas, a hengerfej pedig alumínium, egyetlen vezérműtengelye a motor felett helyezkedett el
(SOHC). A főtengely és a dugattyúk hajtókarjai kovácsolt acélból készültek, az üzemanyagot a Mercedes mérnökei által konstruált mechanikus befecskendező juttatta az égéstérbe. Az impozáns erőmű 4000-es fordulaton 300 lóerős teljesítményt adott le, maximális, 503 newtonméteres nyomatéka azonban már 2800-nál rendelkezésre állt. A motor erejéből ötven lóerőt a hidraulikus és pneumatikus rendszerek működtetése emésztett fel, ugyanis a 150 bar nyomás előállítását nem adták ingyen. A megmaradt 250 lóerő az üresen 2600 kilogrammos rövid, illetve a 2800 kilogrammos hosszított modelleket egyaránt képes volt 9,7-10 másodperc alatt százra gyorsítani, illetve általuk a limuzin elérte a 200-205 kilométeres végsebességet, ilyen tempó mellett azonban a 112 literes üzemanyagtartály gyorsan kiürült, hiszen a V8-as normál használatban is képes volt 24-26 liternyi benzin elpusztítására. A motorhoz négysebességes automata kormányváltó csatlakozott, amelynek negyedik fokozata nagyobb tempónál is kulturált fordulatszám tartományt garantált.
Az egyedülállóan csendes beltérben mindent a létező legminőségibb anyagokból és hatalmas
műgonddal állítottak elő, kézzel megmunkált, nemes fabetétek, krómok és válogatott minőségű bőrök fogadták az utasokat. Nem is csoda, hogy felsorolhatatlan a hírességek sora, akik 600-ast vásároltak maguknak, ilyen autóval ugyanis mindennél jobban demonstrálhatta valaki társadalmi státuszát. Volt ilyen autója Elvis Presleynek, John Lennonnak, Jack Nicholsonnak, Coco Chanelnek, Elizabeth Taylornak, Eric Claptonnak, Roy Orbisonnak, Ringo Starrnak is. II. János Pál pápa ajándékba kapta a sajátját,
Jugoszlávia hőse és elnöke, Joszip Broz Tito egy különleges, hatajtós Landaulet Pullmant használt, politikustársai közül Leonyid Brezsnyev szovjet, Teng-Hsziao Ping kínai, Nicolae Ceaucescu román, Todor Zsivkov bolgár vezető is a luxus Mercedesnek szavazott bizalmat. Albánia kommunista diktátora, Enver Hodzsa, a Fülöp-szigetek teljhatalmú ura, Ferdinand Marcos, vagy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök is a 600-as elitklubba tartozott, ahogyan Szaddám Husszein is. Észak-Korea vezetői, Kim Ir-szentől kezdve Kim Dzsong-ilen át Kim Dzsong-unig bezárólag büszkén parádéztak amluxus Mercedesekben, de Hugh Hefner Playboy-tulajdonos, Herbert von Karajan, a legendás karmester, sőt, Aristotle Onassis, a világ akkor egyik leggazdagabb embere is ilyen kocsival járt, a híres autóbolondok sorába tartozó Jay Leno és Rowan Atkinson máig birtokol egy-egy példányt. A fennmaradt 600-asok remekül tartják az árukat, a működőképes, ám pedigré nélküli rövid tengelytávú autók ára is 70-80 millió forint között mozog, a hírességek autóinál pedig határ a csillagos ég…
szöveg: Szalkai Tamás fotó:Pinterest