Vadász Zsolt, a Trabant Expedíció vezetője világutazó: harminc éve járja a világot társaival, akik hozzá hasonlóan fogékonyak a merész túrakalandok kihívásaira. A társaság ráadásul kiáll a környezetvédelem és a szociális gondoskodás ügye mellett is. Arról, hogy miként keletkezett, alakult és hol tart ma a rendhagyó vállalkozás, mondhatni misszió, Vadász Zsolt beszélt, aki azt is elmesélte, merre járt a Trabantjaival ezidáig.
– Mikor alakult és milyen célból jött létre a Trabant Expedíció?
– A Trabant Expedíció körülbelül tizenegy esztendővel ezelőtt alakult, mégpedig egy geonauta baráti társaság leányági vállalkozásaként. Ez a társaság már harminc esztendővel ezelőtt is szemetet szedett, természetvédelmi tevékenységet végzett. Úgy éreztük, hogy az erdélyi patakokban lévő akkumulátorok nem odavalók, megpróbáltuk hát mentesíteni a környezetet nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Természetvédő túrákat szerveztem, természetvédelmi tevékenységet végzek, kapcsolatban állok a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, és a Börzsöny Alapítvánnyal is. Bővítettük szemétszedő akcióinkat és nemrégiben Nagybörzsönyben vándorsólymokat gyűrűztem. Ipari alpinista képzettségem is van, de ez egy mellékág. Tehát ezt csináljuk harminc éve mind a mai napig, és tizenegy évvel ezelőtt megfordult a gondolat a fejünkben, hogy mi lenne, ha megmutatnánk, hogy egy egészen egyszerű járművel is megközelíthető a világ bármely pontja.
– Ezért esett a választás a Trabantra?
– Azért, mert mi a figyelemfelkeltés eszközéként választottuk a Trabantot. Ez nagyon fontos elem! A Trabant Expedíció sosem fordít úgy indítókulcsot, hogy abban ne lenne valamiféle humanitárius vagy természetvédelmi tevékenység. Utazásaink Afrikába, a Kaukázusba, vagy Európa országaiba nem a magamutogatás, szórakozás céljával történnek. A Trabantjaink azért vannak úgy felmatricázva, mert ki akarjuk emelni azokat a támogatóinkat, akik a természetvédelmi tevékenységet támogatják, szponzorálják, forrásokat biztosítanak a küldetések végrehajtására.
– Ha már szóba jött Afrika, akkor Bamako?
– Tizenegyedik alkalommal jöttem most haza Afrikából, ahol három hónapot töltöttem, a tizenegy alkalomból pedig háromszor tettem meg oda-vissza a Budapest-Bamako túrát és kétszer kaptam meg a legkisebb költségű csapat, „low budget” különdíját. Minden úgy kezdődött, hogy megszereztük életünk első leányálma Trabantját, Jolánkát 2013 szeptemberében és úgy gondoltuk, hogy mehetnénk a Budapest-Bamakóra. Szeptemberben ez már képtelenség volt, de azért mi csakazértis, elindultunk próbaút gyanánt az északi sarkkör irányába. Elgurultunk Németországon keresztül Franciaország fővárosába, ott leparkoltunk, lefotóztuk a Trabantunkat az Eiffel toronnyal, majd északnak fordultunk. A körülbelül két hónapos, tizenhatezer kilométeres úttal gyakorlatilag ugyanazt teljesítettük, mint a Budapest-Bamakósok, csak ők délnek mentek Afrikába, mi pedig északra.
– Merre pontosan?
– Svédországban Malmö, Stockholm, Uppsala, Kiruna városokon át az Északi-sarkkör irányába haladtunk, majd még ettől még északabbra hajtottunk. Norvégiában gyakorlatilag kétszáz kilométerrel az északi sarkkörön túl jártunk.
– Ott dermesztő hideg van! Hogyan bírtátok és hogyan viselkedett a Trabant?
– A Trabant nagyon jól bírta. Például Narvik környékén a Trabanton kívül mínusz harminc fok, a Trabanton belül pedig mínusz huszonöt fok volt. Azonban az utastérben kellett aludni, nem hotelezhettünk, mert ha bementünk volna a városba, nem láttuk volna a sarki fényt, az Aurora Borealist. Így láttuk, le is fényképeztük. A városok fényszennyezése sajnos rontja ezt a nagyszerű fényjelenséget, ezért érdemes lakatlan területről megfigyelni.
– Hányan mentek általában egy ilyen útra? Hány autó halad együtt?
– Az alapkoncepció mindenképpen az, hogy van egy Trabant, aminek a navigátor ülésébe várok valakit. Van, akinek például csak egy hét szabad ideje adódik, azt pedig Afrikában szeretné eltölteni, akkor én azt mondom, hogy csináljunk egy nagyobb közös bulit, erre aztán lesz hat-hét jelentkező. Én önállóan beülök az autómba, az európai, háromezer-ötszáz kilométeres szakaszt megteszem mondjuk Gibraltárig, fizetem az autópályadíjakat, a kompot és minden költséget állok. Afrikába érkezve elmegyek egy olyan városba, ahol van repülőtér. Oda érkezik nagyon olcsó jeggyel, fapados géppel olyan cimbora, aki szeretne trabantozni. Ő már minimális költségvetéssel jön, mert én elhoztam a Trabantban nemcsak a saját holmim, de az ő sátrát, hálózsákját, matracát, kempingfelszerelését, de még a bicskáját is, mert azt nem engedik fel a repülőre. Egyszerűen fogalmazva, nyugodtan jöhet két alsóval és két pár zoknival, mert talál nálam felszerelést. Nagyon lényeges, hogy az én célom nem a profit! Csinálunk egy közös pénztárt, ő is beletesz, mondjuk száz eurót, én is beleteszek ugyanennyit, megbeszéljük, mit szeretnénk látni Afrikából. Kultúrát, városokat, bőrfestőket, sivatagot, az Atlanti-óceánt, vagy az Atlasz-hegységet és megcsináljuk ezeket a programokat a kétszáz euróból. Amikor eltelik az egy hét és neki haza kell repülni, kiviszem a marrakeshi repülőtérre, majd barátságosan megköszönöm neki, hogy megfelezte a költségeimet.
– Összeszámoltad, hogy hány kilométer jött eddig össze?
– Nem számoltam, nincs bakancslistám se, de egy biztos, minden két és fél esztendő alatt százezer kilométert megyek egy-egy Trabanttal.
– Hány Trabantot használtál el az eltelt időben?
– Sokat, most éppen a kilencediket hajtom.
– Egy nagyon-nagyon fontos dolgot. Magyarországon illegális szemétlerakó regisztrálásokat végzek GPS pontkereső verseny keretében. Nemrégiben egy hétvégi akció keretében két terepjáróból és tizenhárom személyautóból álló konvojjal végig kacskaringóztunk a Bükkben és a Mátrában, és természetesen az összes utunkba kerülő, illegális szemétlerakót mobiltelefon applikációval regisztráltuk. Nagyon jól éreztük magunkat, körülbelül harmincan voltunk a rendezvényen, amit grillpartikkal színesítettünk. Túráztunk, slambucoztunk, majd kiértékeltünk a látottakat és eredményt hirdettünk. Nálam a verseny nem sebességre megy, hanem összekeverem a meglátogatandó pontokat. Természetvédelmi akció esetében az nyeri a versenyt, aki a bázisra visszaérve a legkevesebb kilométer alatt teljesítette a pontokat, így a legkevesebb üzemanyagot égette el. A díjazás során emléklapot adok át, mint a Trabant Expedíció képviselője, szervezője.
szöveg: Váczy András, fotó: Vadász Zsolt