Ez a „Papírjaguár” nem pusztán egy kollekció sokadik darabja, hanem emlékmű is egyben,
tulajdonosa pedig egy Volgáira büszke gyűjtő. Sólyom Péter Gábor önvallomással kezdte
beszélgetésünket, amikor 600-as Trabantjáról kérdeztük. Magyarázkodnia kellett volna? Aligha, de a
szovjet gyártmányú, termetes Volgák iránt érzett rajongása miatt meglepő volt, hogy ezúttal egy
Trabit mutatott be nekünk.
- Miért lett a tulajdonosa ennek a mosolygós ábrázatú Trabantnak?
- Akik ismernek a veterános baráti körben, azok pontosan tudják, hogy a keleti blokk szerelmeseként
kezdtem nem mindennapi hobbimat. Kicsivel korábban ez a szerelem még egy Mercedes „Kisfecske”
karjaiba sodort Zalakaroson. Igen, szerelem volt első látásra, „Ő az, aki kell nekem”- gondoltam.
De amikor magamévá tehettem, visszaadtam és csak annyit fűztem hozzá: „Anyám, én nem ilyen
lovat akartam”. - Meglepő fordulat…
- Bocsánat, bocsánat! Ezer bocsánat a márka szerelmeseitől. Beismerem, nem volt viszonyítási
alapom. Úgy látszik, csak a külső szépség hatott rám, ami szerelemre lobbantott. De, ahogyan
mondani szokás, lakva ismerszik meg a „menyecske”. - Mi nem tetszett a tartalomban?
- Volt ugye az autóban egy kétezer köbcentis dízelmotor, az a bizonyos kopogós fajta, a maga
ötvennégy lóerejével, plusz a Mercedes fordulóköre méltó volt egy Ikaruséhoz. Kiábrándított. Pedig a
megjelenése maga volt a csoda. Mentségemül számít, hogy soha nem volt előtte nyugati autóm. - Úgy érzem, nagy körökkel fogunk eljutni a Trabanthoz…
- Nem annyira. Hiszen autósként annak idején a keleti blokk majdnem minden autója megvolt nekem.
Kivételt képezett a Lada 1600-as. Így a gyűjtőszenvedélyem, amit talán „betegségnek” is
tekinthetünk, ezzel a típussal kezdődött. Aztán sorra jöttek a szocialista ipar szebbnél szebb remekei.
Mígnem egyszer az élet összehozott a „mi Gyulánkkal”. - Ő az a jóbarát, akinek a hatására a szocialista márkák gyűjtőjévé vált?
- Nagy hatással volt rám, az biztos. De azt magamnak kellett eldönteni, hogy kellett-e ez nekem. És
igen, nekem kellett. Öröm és boldogság köszöntött rám, miután barátom rendet rakott a fejemben. - Hogyan tette?
- Aki ismeri őt, tudja, hogy két dologról híres. A pozitív gondolkodásmódjáról és a Volgák iránti
vonzalmáról. Ő az, aki képes, akár egy puccos V8-as autóban ülve is, órákon át imádattal beszélni a
Volgákról. - Ebben az esetben is ez történt?
- Elég volt csak beültetni maga mellé az M21/3-as szériába. Húsz perc elmúltával már látta, sínen
vagyok. - Mi történt a „fertőződést” követően?
- Felbakoltam a garázsban az addig összegyűjtött keleti autóimat és beindult a megszállott Volga-
gyűjtés. Varsó, London, Magdeburg mind nagyon szép város, de szépségeiknél nagyobb élvezetet
okozott tőlük lábon hazahozni az odakint megvásárolt Volgákat, mert az maga a gyönyör! - Beszélhetünk végre a Trabantjáról is? Mivel érdemelte ki, hogy bekerüljön egy vérbeli volgás
gyűjteményébe? - Egy fontos gyerekkori emlék miatt. Tizenhét évesen, 1981-ben édesapámtól kaptam egy kétajtós
Trabant 600-ast. Pedig nem voltak tehetősek a szüleim, nem halmoztak el gyerekkoromban
játékokkal, ajándékokkal. A kis 600-as persze nem volt új, sőt, nagygenerálra szorult. Mégis a vágyak
vágya volt számomra, hiszen nem sokkal azelőtt kaptam meg korkedvezménnyel az autóvezetői
jogosítványomat.
- Amikor tavaly idős édesapám eltávozott és itt hagyott, gondolkodni kezdtem. A gyerekkori közös
fényképeket nézegetve kezembe került egy fotó, ami a lakótelepen készült. Az 1984-ben készült
képen édesapám, én és életem első autója látható. A képet nézegetve kitaláltam, hogyan állíthatok
illendő emléket édesapámnak. Keresve sem találhattam volna jobbat, mint ez az 1963-as gyártású
Trabant 600-as, így felkutattam a fél világot egy piros csíkkal díszített Trabant után. - Könnyű negyven év távlatában megtalálni egy autó hasonmását?
- Nem egyszerű, pedig nem is kellett messzire mennem érte. Egy igaz barátom „istállójában”, sok más
szépség között megtaláltam, hófehér színben, széles piros csíkkal az oldalán… Érdekes, de nagyon
ismerős volt. Megmaradt az emlékeimben a szaga is, ahogy minden egyes porcikája, fogantyúja.
Visszajött az érintések élménye. Persze nem kis fáradtságba telt egy igazi gyűjtő szájából kiénekelni a
„sajtot”, de addig jártam a nyakára, hogy végül beadta a derekát, meggyőztem, hogy adja el nekem
és végre hazavittem a kicsikét. Elevenen éltek bennem azok az évek, amikor megvolt az én saját első
kisautóm. A mostani szerzeményemmel ezért ugyanoda parkoltam le, ahol annak idején az állt, a
körbe, az első lámpa alá. Sohasem fogom elfelejteni, ahogy annak idején édesapámmal az ékszíjon
lógó blokkot felvittük a nyolcadik emeletre. Ha hiszi, ha nem, a szoba közepén, a hokedlin csináltuk
meg a motorgenerált! Arra is emlékszem, hogy ezerötszáz forintért vettünk meg mindent hozzá, a
hatodik kerületi Paulay Ede utcában, a Trabant-Wartburg boltból. Másnap reggel kész is voltunk vele
és a motor beszerelése, majd gyújtásállítás után indíthattunk. A blokk a jól ismert hangon,
egyenletesen, szépen járt, kezdődhetett a bejáratás. Nos, a lényeg tehát az, hogy a most megvásárolt
Trabantnak az a dolga, hogy emléket állítson az Öregmadárnak, míg világ a világ, édesapámnak,
Sólyom Sándor Lászlónak. - Azon elgondolkodott, hogy talán ez a Trabant véletlenül éppen ugyanaz, mint ami a régi fotón
szerepel? A gyerekkori… - Sajnos ezt még nem sikerült kideríteni, de dolgozom rajta. Egyébként a kor és a küllem
megszólalásig ugyanaz, semmit nem változtattam rajta. Külsőre teljes az azonosság, a szín, a piros
csík, még a kárpit színe is ugyanaz. Bár azt nem tudom, egyáltalán létezett-e más színben. - A nyolcvanas években, tizenhét évesen, mire használta a Trabantját?
- A bejáratás után minden hétvégén Balatonakalira jártunk. A távolság háztól-házig százötvenhárom
kilométer, amit a Trabi nyolcvanas-kilencvenes tempóval, hat-hétliteres fogyasztással teljesített.
Tehát keveset fogyasztott az 1:40-es keverékből, viszont így is rendkívül fürgén ment, illetve a
kiégetett kipufogójával a városban is kevésbé füstölt. Olyan jól teljesített, hogy kíváncsi lettem a
határaira, ezért ki akartam próbálni, hol a sebesség vége. A barátom mesélte, hogy ő a saját, akkor új
601/s Trabantjával, autópályán, az érdi lejtőn, hazafelé a Balatonról, olyan sebességet ért el, hogy
százhúsznál kiakadt a kilométerórája. Ez a történet a fülemben csengett, amikor egyszer
nagymamámtól hazafelé jövet a Kacsóh Pongrácz úti felüljáróról lefelé meghúzattam. Pedig nem volt
szokásom, mert inkább kíméltem. Ott történt, hogy meglátott egy rendőr a Zsigulijában és
figyelmeztetve mutatta „Lassíts!”, mert száztíznél is gyorsabban mentem. A rendőr intésében nem
volt rosszallás, inkább egy kis csodálkozást, elismerést éreztem benne. Szerencsére a kis Trabi sok
hasonló emléket idéz fel bennem, azt is bizonyítja, hogy mi, gyűjtők nem okvetlenül azért akarunk
megszerezni egy autót, mert akkora ritkaság, vagy olyan nagy műszaki teljesítmény volt a maga
idejében. Néha csak azért, hogy emlékmű legyen, mint ez a Trabant 600-as.
Keretes:
Műszaki adatok
Trabant 600
Jelleg: kisméretű személyautó
Jelleg: orrmotor, fronthajtás
Karosszériaváltozatok: szedán/kombi; 2/3 ajtó
Gyártási időszak: 1962-1964
Motor: kétütemű, kéthengeres benzinmotor, 599 cm³
