
Az ötlet már 1946-ban megfogalmazódott az amerikai Moulton Taylor fejében, mikor találkozott Robert E. Fulton feltalálóval . Egy közúti autó, mely igen rövid idő alatt átalakítható repülőgéppé bárhol. Előtte már az Fulton próbálkozott az autó és a repülő összeházasításával. Az elkészült Airphibian szárnyai egy egységet képeztek a levehető farokrésszel, így azt csak hangárban lehetett tárolni.Ezzel szemben az Aerocar két szárnyát külön a farokkal együtt vontathatta. Ez lehetővé tette a bármilyen felszállásra alkalmas terület elérését bárhol. A toló légcsavart a farok végére, a függőleges vezérsík mögé kellett szerelni. Ezt egy kardán hajtotta, mely az autó hátsö tengely síkjában elhelyezkedő motor kihajtásához lehetett illeszteni. Az autó egyébként első kerék hajtású volt, a sebességváltó kar üresbe állításával lehetett repülő üzemmódba kapcsolni. Szárazföldön 80 mph, levegőben 110 mph volt a végsebessége.



Taylor megállapodott a LTMV céggel sorozatgyártásra. A szerződés 500 darab megrendelése esetén lépett volna életbe, de ennek alig a fele jött össze. Így összesen 6 darab Aerocar készüllt el. Ezek mindegyike megvan múzeumokban, vagy magángyüjteményekben, Az N 102D jelű sárga-zöld, még a mai napig is repül. (képeink). Legkalandosabb élete talán az N 103D piros-fekete élete volt. Azon kívül, hogy Raul Castrót is többször szállította valamikor, éveken keresztül rendszeresen napi három alkalommal felszállt , hogy a rádió hallgatóit tájékoztassa az aktuális forgalmi helyzetről az utakon.




