Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Porsche 911 álruhában

DSC 0580

Látszólag egy 911-es Porsche áll előttünk, azonban nem akármilyen gépkocsiról van szó. Ritka, talán párja sincs, mivel egyedileg épített, átalakított példány, amelyet gazdája, Tóth Barnabás mutatott be nekünk

– Ez egy 1988-ban gyártott Porsche a 911-es, mégpedig úgynevezett „G-modell”. A gyártó a 911-es egymást követő generációit speciális betűkkel, számozással különböztette meg egymástól, ezt a példányt G-modell néven ismerik. 1973-tól gyártották, az 1974-es modellévben jelentkezett először, utolsó példányai pedig 1989-ben jöttek ki. A G-k voltak az első 911-esek, amelyeket már speciális, nagy méretű lökhárítókkal gyártottak. A magyarázat az Egyesült Államokban 1972-ben bevezetett biztonsági előírásban rejlett, amely szerint minden, ezt követően Amerikában forgalomba helyezett személyautó lökhárítójának alakváltozás nélkül kellett elviselnie egy nyolc kilométer, vagy öt mérföld per órás sebességű ütközést – foglalta össze Barnabás az altípus legfontosabb ismérvét, majd azt is megtudtam tőle, miért is különleges az itt látható gépkocsi – Az 1988-as évjáratú Porschét nagy műgonddal átépítették és most olyan, mintha az 1995 és 1998 között gyártott Porsche 911 esek, azaz a 993-asok egyik példánya lenne. Ez a kocsi ugyanis egy átépítés, vagy replika, lényegében álruhát öltött – szólt Barnabás magyarázata

– A gépkocsi átépítése Franciaországban zajlott, műanyagból mintázták meg az első sárvédőket, az ajtókat és a csomagtér ajtaját. Ezeket csavarozással rögzítették, míg a hátsó sárvédők műanyag borítását bonthatatlan kötéssel erősítették fel az autó testére. A héjazat alatt tehát egy teljesen eredeti, autentikus G-modell vázat találunk, amely optikai tuningelemek jóvoltából most már egy 993-as képét mutatja – foglalta össze az autó lényegét Barnabás, aki a munka minőségéről csak jókat tudott mondani – Elképesztő műgonddal és precizitással dolgoztak a szakemberek ezen a kocsin, gyári minőségben készültek a karosszériaelemek és azok rögzítései is. A készítők ezen kívül gondoskodtak arról is, hogy az autó vezetése is élmény legyen, egy picit kiszélesítették a nyomtávot, mégpedig nyomtávszélesítő pogácsák segítségével. A sportos hangulatot sportkipufogó és sportfutómű fokozza, ezen kívül a karosszériát is leültették, az alacsonyabbra húzott súlypont pedig természetesen jót tesz az úttartásnak – közölte a tulajdonos, aki a beltérrel is elégedett – kopás nyomait alig látni, minden tekintetben újszerű autó élményét hordozza ez a 911-es – jelentette ki Barnabás, aki mindezzel együtt megosztó autóként hivatkozott e szerzeményére

– A klasszikus autók rajongói nem bocsátanak meg hasonló átalakítást, számukra a gyári az egyetlen lehetséges állapot. Bevallom, én magam se vettem volna a fáradtságot arra, hogy megnézzek, pláne megvásároljak egy ilyen mélyen átalakított autót, de mivel egy barátom ezzel fizette ki a tartozását nekem, kíváncsian megnézegettem a kocsit, ha már hozzám került. Egyre-másra fedeztem fel rajta a profin kidolgozott részleteket, érdekes volt a jármű sztorija is, meg a roppant mennyiségű munka, amit beleöltek. A már említett minőségi munka mellett szemet szúrt az általánosan kiváló állapot is, az első próbakörrel pedig azonnal megvett engem ez a Porsche. A 3,2 literes, hathengeres motor jól dolgozik együtt a G50-es, ötsebességes váltóval, a kikönnyített, végletekig sportosságra hangolt autó vezetése egyszerűen óriási élmény. E Porschét autót áthatja a dinamika, a vezetőülésben tisztán érezni, hogy nagyon menni akar, ezzel együtt nyersen, régimódian sportos is, hiszen nincs szervó kormánya, illetve más, vezetést támogató elektronikája se. Itt csak az autó van és a vezető, meg az út. Bár rajongom a Porschékért és ez a kocsi nagyon megfogott, hiszen áthatja a nyolcvanas kilencvenes évek bája, azt tervezem, hogy eladom, hiszen valójában nincsen rá szükségem. Biztosan lesz valaki, aki egyediségre vágyik és díjazza az extra minőségű, kis szériás átépítést, illetve az autóból áradó, Porsche minőséggel párosuló nyers, sportos hangulatot.

szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre