Május 18-án Székesfehérváron, a Bárándi utca 10-ben, a Pepitacarpit Kft. székhelyén különleges, javarészt 1945 előtti veterán autók és motorok gyülekeztek, majd tulajdonosaik a Börgöndi Repülőtérre indultak velük. A látványos eseményről Vaszilkó Balázzsal, a kárpitos manufaktúra tulajdonosával beszélgettünk.
– Mi volt a műhelylátogatással egybekötött összejövetel apropója? Ki szervezte és hányan jöttek?
– Noszvai András szervezett egy túrát és ennek apropóján nálunk gyülekeztek egy jó reggelire és kávéra a veteránosok, e köré szerveztünk nekik és az érdeklődőknek egy műhelylátogatást, melynek keretében bemutattuk, hogyan épül fel egy autó beltere. Sokan voltak kíváncsiak a túrára, körülbelül kétszáz érdeklődő és résztvevő jött el, továbbá húsz darab veterán autó érkezett, ebből tizenöt a háború előtt készült.
– Említenél néhány érdekes darabot?
– Mindegyik jármű rendkívül különleges volt, de a legérdekesebb az 1923-as Salmson, az 1933-as MG, egy 1931-es Chevrolet Six, az 1956-os Jaguar, illetve az NSU motorok…
– Reggeli után a társaság elindult a Pitypang & Bleriot túrája, a Börgöndi repülőtérre. Mi volt ennek az apropója?
– Louis Blériot volt az első, aki átrepülte a La Manche csatornát, a nagy esemény 1909-ben történt. Repülőgépének pedig Magyarországon létezik egy, az eredeti tervrajzok alapján megépített másolata. Ungár László saját kezével készítette el a gépet a háromhengeres motorral együtt. A próbarepüléseket a Börgöndi repülőtéren szokta végezni, szerencsére nagyon szép idő volt és Laci a rendezvényünk napján is repült egy-egy kört.
– A repülőtérről merre gurult a mezőny?
– Vérteskozmára mentek, majd a Vértes lankáin keresztül autóztak, végül visszatértek egy kis piknikre a repülőtérre, ahol Ungár Laci ismét a magasba emelkedett a gépével. Mindenki megdöbbent, hogyan tud ez a kis lélekvesztő a levegőben maradni! Miután földet ért, elkezdődött az élmények felemlegetése, kellemes beszélgetés alakult ki, végül mindenki elégedetten ment haza.
– Mi indított arra, hogy a túra előtt meghívd egy reggelire a veterános társaságot?
– A Pepita kárpitos manufaktúra elhivatottsága és rajongása szakmai, hiszen cégünk autóbelsőket épít immár tizennyolc éve. Már többször is meggyőződtünk arról, hogy ezek a gyönyörű járművek mennyi mosolyt és érdeklődést váltanak ki az emberekből. Mivel az általunk meghívott járműveket nagyon ritkán láthatjuk élőben, ráadásul működő állapotban, szerettük volna ezt a lehetőséget az érdeklődő fehérváriaknak is hozzáférhetővé tenni!
szöveg: Váczy András, fotó: Keserű Gergő, Tálai Valéria, Maros Kornél és Vaszilkó Balázs