A Peugeot talán legsikeresebb korszaka a múlt század hatvanas és hetvenes éveire esett. Tartós, megbízható és elegáns gyártmányaik óriási mennyiségben találtak gazdára, több modelljüket pedig a világ számos részén gyártották a gyár felhatalmazásával. A Peugeot világautók szép példája a szinte elpusztíthatatlan 504-es, amelynek példányai tömegével járják még a mai napig is Dél-Amerika és Afrika úttalan útjait. De nemcsak a távoli népek szeretik, Enzo Ferrari is díjazta a francia autógyár korabeli gyártmányainak tudását, ő például egy ezüstszínű Peugeot 404-es szedánból ült át egy négyajtós 504-es limuzinba, majd 1971 és 1973 között ugyanennek a típusnak kétajtós kupéváltozatát használta – igaz, immár csak az anyósülésből, mert térdproblémái miatt utoljára a 404-est vezette saját maga.
Az 504-es alapváltozata, vagyis a négyajtós limuzin 1968. szeptember 12-én mutatkozott be Párizsban, terveit a Pininfarina mérnöke, Aldo Brovarone készítette el. Közepes méretű családi gépkocsi volt, hosszában beépített, 1796 köbcentiméter lökettérfogatú orrmotorral, a kormányoszlopra illesztett négysebességes kéziváltóval. A hajtást a váltótól kardántengely vitte hátra a differenciálműhöz, a kardántengelyt pedig védőcsőben vezették, amely nemcsak védte a külső behatásoktól és a portól, de a kiküszöbölte a nyomatékváltozásokat is a hátsó kerekeknél, mert kontroll alatt tartotta a hátsó tengely mozgását. Az első kerekeket tárcsafékek, a hátsókat dobok lassították, haladó megoldásnak számított a fogasléces kormánymű és a MacPherson első futómű is. Félelmetesen tartós, sok évtizedes használatra szánt gépkocsik voltak, nem is véletlen, hogy hatalmas karriert futottak be. Az 504-eseket 1968 és 1983 között gyártották Franciaországban, ezzel párhuzamosan, illetve ezt követően pedig Argentínában, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Kínában, Kenyában, Nigériában, Spanyolországban és Tajvanon is készültek – mindösszesen hárommilliónál is több példányt állítottak elő belőle világszerte. Legtovább Nigéria tartott ki, ott 2006-ban állították össze az utolsó 504-est. A típus roppant népszerűségét segítette a változatos karosszériakínálat. A szedánon kívül létezett kupé, kabrió, ötszemélyes és hétszemélyes kombi – utóbbi Familiale típusnév alatt -, hatalmas rakterű áruszállító, de még pick-up is. Összkerék-meghajtású modellek is készültek, mégpedig a Dangel jóvoltából. A négysebességes kéziváltó mellett ZF gyártmányú, háromsebességes automataváltókat is rendelhettek a vásárlók, a benzinmotorok palettáján pedig ott volt a négyhengeres 1796 és 1971 köbcentiméteres, meg a V6-os 2664 köbcentiméteres, a tartós dízelek sorát az 1948 köbcentiméteres nyitotta, majd a 2112 és a 2304 köbcentiméteres következett.
Az egyszerre elegáns, tartós, kényelmes és könnyen kezelhető Peugeot 504-es szedán már 1969-ben az Év Autója lett Európában, de ettől függetlenül is hatalmas érdeklődés támadt iránta. A Peugeot aztán 1969-ben Genfben állt elő az 504-es kupé- és kabrióváltozatával, ezek formaterveit szintén a Pininfarina szállította, de a tervező Franco Martinengo volt. A két alváltozat padlólemezét és tengelytávját megrövidítették, egyrészt a sportosabb megjelenés, másrészt a jobb kezelhetőség érdekében, a tengelytáv 274 centiméterről 255-re, a hosszúság pedig 447 centiméterről 436-ra csökkent. A kupé és a kabrió már csakis padlóváltóval került a kereskedésekbe, ahol érdekes módon mindig a kupé volt a drágább. Enzo Ferrari kedvenc francia kupéjának egyik társa Magyarországon található, tulajdonosa pedig a francia gépkocsik nagy rajongója, Pásztor Tamás. A gyűjtő Enzo Ferrarihoz hasonlóan nagyon sokra tartja a szép vonalú kupét, amely jelenleg autószalonjának egyik ékessége.
– A Peugeot 504-es kupéit is ugyanazok a benzinmotorok hajtották, mint a többi változatot. Kezdetben az 1.8 literes, aztán a 2.0 literes, egyeseket pedig V6-ossal szereltek fel. Mindegyik motor vasblokkos, hüvelyes és alumínium hengerfejes szerkezet volt, a váltó pedig kizárólag manuális padlóváltó lehetett, négy fokozattal, eseteként pedig háromsebességes automata. Kormányváltó nem volt a kínálatban, azt 1969-től már egyik modellbe se szerelték be. Az én 504-es kupém 1970-es évjáratú és nemcsak azért vásároltam meg, mert különlegesen szép formájú autó, hanem azért is, mert gyermekkoromban egy 504-es típusú autója volt apámnak. Huszonnégy éven keresztül ilyet használt, a dízelmotor finom hangja, a műszerek jellegzetes formája nagyon belém égett, egyszerűen kellett egy ilyen autó – közölte az üzletember, akinek e járművét azonban nem dízel, hanem kétliteres benzinmotor hajtja – Befecskendezős, Kugelfischer mechanikus injektor adagolja a benzint, a váltó pedig négyfokozatú, manuális. Tizenkét évvel ezelőtt Hollandiában vásároltam meg a Peugeot-t, egy amerikai autók kereskedelmével foglalkozó üzletembertől. Mivel szép és jó állapotban volt, nem restauráltam, hanem évekig alkalmaztam „járós” oldtimerként. Mindennapi használatban volt, gyakran ültem bele, nemrégiben azonban beállítottam az autószalonomba, mint dekorációt – árulta el Tamás, aki rögtön közölte e lépés okát is – Van másik napi használatra való öreg autóm, sőt, kettő is, a kupé ezért pihenhet egy kicsit. Egy kicsit rendbe raktuk, nem is néz ki rosszul, azt szoktam mondani, hogy „három méterről egészen jól néz ki”. Persze egyszer majd őt is felújítjuk, de legkorábban másfél év múlva kerülhet rá a sor, ugyanis még több autó is van előtte – tudtam meg a szakembertől, aki azt is elmondta, hogy milyen nagyra tartja a Peugeot e gyártmányát – Nemcsak gyönyörű ez az autó, de nagyon jól összerakott, tartós műszer is, becsülöm a kényelmét, a strapabíróságát. Nyomatékos a motorja, modern, Macpherson futóműve van, jól irányítható, élvezet vezetni. Szerencsés, hogy szinte mivel minden alkatrésze megegyezik az 504-es limuzinéval, nem nehéz az alkatrészek beszerzése. Azonosak a motorok, a futómű, a hajtáslánc elemei, csak a karosszéria más – közölte Tamás, aki arra is válaszolt, hogy nem hiányzik-e a szalonba állított, immár kiállítási tárggyá merevített gépkocsi a mindennapokban – Szerencsére ott a nagyon szépen restaurált Peugeot 604-esem és az 505-ösöm is. Ha egy kis kikapcsolódásra vágyom, bármelyik elvisz egy körre, ugyanolyan a futómű, a hangulat, érzésre ugyanazt nyújtják, mint a kétajtós 504-es
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre