Peugeot 304 SLS limuzin – aranyzöld kisoroszlán

Márton András tulajdonos meséli el mit kell tudni az autóról:  -Ez egy 1977 augusztusi Peugeot 304 SLS Berline, azaz limuzin. A típust egészen 1980-ig gyártották, a 305-ös váltotta le, ami technikájában javarészt megegyezik a legutolsó 304-essel. Ez a konkrét autó már második szériás 304-es. A második szériánál változott a hátsó lámpa (nagyobb lett, és megjelent a tolatólámpa is), változott a tetővonal egy kicsit (emeltek rajta egy keveset, a hátsó fejtér növelése érdekében), változott a műszerfal, végérvényesen a padlóra került a kormány mellől a váltókar (korábban ez rendelhető extra volt, illetve az “S” modellhez járt csak alapban), illetve néhány apróság változott még, valamint megjelentek újabb motorok is, ami a régi motorok továbbfejlesztett változatai voltak.

1977 szeptembertől volt még egy ráncfelvarrás a 304-esnél, melynek során a korábbi trapézlengőkaros első futóművet McPherson-ra cserélték, illetve ekkor lettek az első index-helyzetjelző lámpák is egyöntetűen fehérek, de ez az autó még a kettes széria végén készült, azaz még trapézlengőkaros első futóművel, és sárga index-szel. Az autó a maga korában egy nagyon modern fazonú, köszönhetően Aldo Brovarone dizájnernek, Pininfarina munkatársának, és modern technikával bíró autónak számított. Az előd a 204-es is nagyon népszerű autó volt, ezt váltotta az 504-es nagytestvér frontját designban gyakorlatilag megöröklő 304-es, amely limuzin (Berline) karosszériával az arányok tartása miatt és a nagyobb csomagtér érdekében hosszabb is lett elődjénél.

Mind a négy kerék független kerékfelfüggesztéssel kapcsolódik a kocsiszekrényhez, amelyet a korabeli reklámok is nagyon kiemeltek kanyarvadászként hirdette a gyár, ami a mai autók tükrében már inkább megmosolyogtató különösen a 145 R14-es gyári méretű abroncsok ismeretében. Elöl tárcsa, hátul önbeálló dobfékek vannak, szervorásegítéssel, automata fékerőelosztóval. Kézifék a hátsó kerékre hat, ami a franciáknál nem magától értetődő. (ld számos Citroën) Az SLS kivitelhez az alap modellhez képest járt plusz króm díszítés a küszöbre, fordulatszámmérő, időmérő óra, térképolvasó lámpa a műszerfal alá, plüss szőnyegek és komfortosabb plüss ülések, illetve további rakodó polcok. Szintén az SLS kivitel sajátja volt a soklyukas sportosnak nevezett felni króm dísztárcsával, valamint a 75 LE-s motor is. Szintén korabeli extra a belső duplalencsés fényszóró, amiben alul található egy plusz “lebegő” focsor, amely a reflektor bekapcsolásával kel életre. Ilyenkor a fő foncsorokban találhat göm izzók távfénye mellett ezen lenti foncsorokban is bekapcsolódik egy-egy plusz halogén izzó. A lámpatest méretéből adódóan is a fénye vetekszik a mai modern LED-es lámpákéval.Az autón számos műszaki furcsaság, vagy inkább mai szemmel nézve érdekesség található. A könnyűfém motor és a váltó valójában egy egységet képez, egymás alatt találhatóak, keresztbe beépítve, közös olajozással, közös olajtérrel. A motortérben látható blokk kb a feléig motor, majd az alatt a váltó. A kuplung félemeleten, oldalt található, innen hajt le a váltó felé. Az ékszíj két fordítócsiga segítségével fordul 90 fokot előre, az amúgy elektromos kapcsolású (vezérlésű) hűtőventillátor felé. Az indítókulcs bal oldalon van, de cserébe az irányjelző bajuszkapcsolója a jobb oldalon. Érdekesség van a hátsó lámpában is. Jelesül ebben a nagy hátsó lámpában jelent meg először a tolatólámpa, de az csak a gazdagabban felszerelt modelleknél került bekötésre. Az alapkivitelben kívülről ugyan úgy látszott, hogy van tolatólámpa, de valójában abban sem izzó, sem foglalat, sem kábel nem volt.

Ezt az autót kb 8 éve találtam az interneten, itthon, Magyarországon, de nem került sem felújításra, sem forgalombahelyezésre. Ha jól emlékszem már több mint 10 éve itthon volt, de nem történt vele semmi, végül eladásra kínálták. Azonnal megtetszett különösen a külső belső színharmónia, ami az akkori lemattult fényezésen is érzékelhető volt. Az autó hiánytalan volt, de látszott, hogy mindennel kell foglalkozni, kivéve a belsejével, ami ugyanilyen volt, ahhoz nem nyúltunk érdemben. Ahhoz képest, hogy a hetvenes évek francia autója, és hogy hány éve állt már, nem kellett olyan sokat lakatolni, de a végén azért egy teljes külső fényezés elkerülhetetlen volt, természetesen a gyárilag “aranyzöld metál” színnek nevezett színkódja alapján. Meglepő volt hogy a színkódot ismerte a mai festék-adatbázis, és hűen kapta vissza az autó az eredeti szépségét.

Mindent szétszedtünk, mindent felújítottunk, amit kellett, és mindent megtisztítottunk, horganyoztattunk, festettünk, vagy éppen szintereztünk, attól függően, hogy az milyen volt eredetiben. A gumik is a gyári méretben vannak az autón, ami ma már szintén nem egyszerű feladat, ilyen méretű gumit találni. A motort is darabokra szedtük, megtisztítottuk, és új tömítésekkel összeraktuk, felújítást nem igényelt. Nagy hangsúlyt fektettünk az eredetiségre és az esztétikai megjelenésre a motortérben is, és a kocsi alján is. A muzeális minősítést gond nélkül vette, 6 éve is, és tavaly is. Fontos megemlítenem az összes közreműködő barátom segítségét, amit ezúton is köszönök, illetve a páromnak is, hogy kellő türelemmel részese ennek a hobbinak.

.