Termete, mint egy tankhajóé, fogyasztása nemkülönben, de miért is lenne másként, hedonista, pazarló korszakban gyártották, a tejjel és benzinnel folyó Kánaánban. Ez az autó az olajárak robbanása előtti utolsó órában emelkedett négy kerekére, előkelő nevét pedig jól esik ízlelgetni: Mercury Marquis. Pillanatnyilag két darab, normális méretű személyautó helyét bitorolja a Veterán Autó Kft. Budaörsi úti telephelyén, dimenzióit az átlagember pedig csak percek után tudja megszokni.
Az Egyesült Államokban készült hatalmas tepsik háborítatlan uralma az ötvenes évektől a hetvenes évek elejéig-közepéig tartott, amikor is az olajállamok által kovácsolt OPEC összehangolt áremelések sorozatával mutatta meg öklét a Nyugatnak. Ezt követően Amerikában is megkezdődött a takarékos autók fejlesztése, lábra kapott a downsizing nevű rém, a benzinpocsékoló vasaknak pedig leáldozott.
Nem sokkal az olajárak elszabadulását megelőzően, 1967-ben az amerikai Ford Motor Company útjára bocsátotta a Mercury Marquis sorozatot, amely négy generáción keresztül, egészen 1986-ig maradt gyártásban (A Mercury Marquis nem keverendő össze a „mezei” Mercury-val, amely egy már korábban is létező brand volt, az e családba tartozó gépkocsik a Fordoknál jobban felszerelt, ám a Lincolnoknál kissé szerényebben extrázott kocsik voltak).
A Veterán Autó Kft-nél parkoló járgány a Mercury Marquis 1969-től 1978-ig gyártott második generációjának tagja, e fazonban pedig 1969-től 1974-ig készítették, ha úgy tetszik, egy ráncfelvarrás előtti második generációs modell. Jellegét tekintve luxusautó, illetve úgynevezett full size szedán. Utóbbi kitétel semmiféle további magyarázatot nem igényel, ha megtudjuk, hogy e gépkocsi tömege 2051 kilogramm, teljes hossza 5707 milliméter, de önmagában a tengelytávja is 3150 milliméteres (most pedig szörnyülködjünk együtt: e tengelytáv közel tíz centivel hosszabb, mint egy kifejlett Polski Fiat 126-os!). A Mercury Marquis autók konszernen belüli társai a szintén nagyméretű Ford LTD-k voltak, ám azok csupán mezítlábas lótifutiknak számítottak mellettük. A Marquis-k hosszabb, erősebb, jobban felszerelt autók voltak, szervófékkel, szervókormánnyal, klímával, finoman kidolgozott utastérrel, alvázuk is a Lincolnokhoz tette hasonlatossá őket.
És most beszéljünk a motorról! A képeken látható autó orrában az úgynevezett 385-ös „Lima” sorozat egyik tagját találjuk. A Ford által gyártott motorcsalád V8-asokból állt, első tagja pedig 1968-ban mutatkozott be, ez egy 460 köbhüvelykes, tehát 7,5 literes óriás volt. Maga a „385-ös” elnevezés a 460-as motor löketének hosszából (3,85 hüvelyk) eredt. A fotókon látható Mercury Marquis motorja szintén egy 385-ös, azonban lökettérfogata szerényebb, mindössze 429 köbhüvelyk. A „szerényebb” persze erősen relatív fogalom a korszak amerikai autóinak esetében, hiszen a 429-es köbcentire lefordítva 7033, ami már bőven a teherautók kategóriája Európában. Az egyszerű szerkezetű erőforrás jellegét tekintve természetesen V8-as (ugyan, mi más lehetne?), hengerenként kétszelepes, a benzint pedig Autolite kéttorkú karburátor szállítja neki. A hatalmas lökettérfogat komoly nyomatékot (624 Newtonméter 2200-as fordulaton) és bőven elég teljesítményt (4400-as fordulatnál 320 lóerőt) állít elő. Ha amerikai autó, akkor a hátsó kerekek hajtottak és automataváltón keresztül kapják a hajtást. A strapabíró háromsebességes automata egy „Ford C6” típusú szerkezet, amely erősen túlméretezett, ha pedig időnként lecserélik az olaját, örökéletű. A négykerekű tankhajó felfüggesztései függetlenek, elől dupla lengőkarokat találunk. Fura, de mivel amerikai, mégsem meglepő, hogy ezt a batárt gyártották négy dobfékkel is. A gyártó mentségére szóljon, hogy 1971-től alapfelszereltség lett a fékszervó és rendelhető extraként kínálták az első tárcsaféket. A típus a későbbiekben még tovább fejlődött a biztonság terén, 1973-tól opciós lett a „Sure Track” elnevezésű ős-blokkolásgátló, sőt, 1975-től akár négy tárcsafékkel is megrendelhette tulajdonosa a Mercury Marquist.
Az itt bemutatott autó Magyarországra érkezése előtt teljes körű restauráláson esett át, gusztusos, újszerű az utastere, a motor és a váltó pedig egykedvűen, hiba nélkül teszi a dolgát – felhőtlen lehet vele minden pillanat, mindaddig, amíg nem kell vele Budapesten parkolni…
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre