Amióta a legendás W124-es Mercedesek korai példányai veteránkorba léptek, komoly drágulásba kezdtek a később készült, tejfölösszájú youngtimer „fekvőlámpások” is. Riportalanyunk – aki inkognitójának megőrzését kérte tőlünk – is komoly pénzért vásárolta meg az alábbi W124-es szedánt, amely kétségkívül megérte az árát, annak ellenére, hogy hivatalosan még nem minősül oldtimernek. Ennek ellenére párját ritkítóan megkímélt példány, ráadásul ha szerencsésebben álltak volna felette a csillagok, most különleges prototípusként kelletné magát a Mercedes-Benz múzeumában és nem lenne egy magyar gyűjtő büszkesége…
A pezsgőmetál színben pompázó W124-es szedán fényezésén megcsúszik a napsugár, makulátlan utastere nagy utakra csábít. Tulajdonosa méltán büszke a szerzeményére, örömmel mesél is arról, hogyan cserkészte be – Ez az autó 1994-es gyártmány, vagyis a W124-esek sorában az utolsók közé tartozik, különlegessége pedig az, hogy a stuttgarti Mercedes-Benz gyár motorfejlesztő osztályának egyik közép-felsővezetője használta. E mérnök Eislingenben élt, egy budai Rózsadombra emlékeztető helyen, a Mercedes által felépített lakóparkban. Minden nap harmincöt kilométert autózott a stuttgarti autógyárig, majd vissza, de csak pár éven keresztül, a Mercedes tehát alig-alig gyűjtött kilométereket – Kaptam magyarázatot az extrém alacsony kilométerfutásra, majd jött a folytatás is – A gyár nem támogatta, hogy alkalmazottai sokat futott autókkal járjanak, ezért meghatározott idő, vagy futásteljesítmény elteltével kedvezményes áron értékesítették a céges autókat, megvehette őket a használójuk, ha pedig neki nem kellett, egyéb gyári dolgozó is. Ezt a Mercedest aztán a használója, a mérnök vásárolta meg, részben azért is, mert az autó részese volt egy komoly fejlesztésnek – Jelentette ki rejtélyesen a Mercedes tulajdonosa, aki ezután egy kicsit visszaugrott az időben – A mérnök és kollégái azon igyekeztek a kilencvenes években, hogy az Egyesült Államokban eladható Mercedeseket fejlesszenek. Amerika hatalmas és tőkeerős piac volt akkor is, nem volt mindegy tehát, milyen népszerűségnek örvendenek odaát a Mercik, illetve sikerül-e a vásárlók igényeinek megfelelő autókat készíteni. Abban egyetértés volt a stuttgartiak között, hogy a motorok méretének növelése jótékonyan hatna a Mercedesek amerikai eladásaira. Igen ám, de akkor a 3000 és a 3200 köbcentiméteres benzinmotorok voltak a legnagyobbak, amiket Mercedes W124-esbe építettek, a motorfejlesztési osztály ezért javaslatot tett egy négyliteres motor kifejlesztésére és piacra dobására. E motort a 3,2 literes sorhatos lökettérfogatának 0,8 literes megnövelésével kívánták előállítani, annak ellenére, hogy jól tudták, Amerikában inkább egy V8-asnak örülnének a vásárlók – Folytatta a történetet riportalanyom, aki további részleteket is mesélt a négyezres blokkról – A motor prototípusa el is készült, motorszámtól és minden azonosítótól mentes változata már készen is állt a beépítésre. A tervek szerint a jelenleg a birtokomban lévő autóba építették volna be a mérnök útmutatásai szerint, vagyis ez az autó lett volna az „E400” modell legelső prototípusa – Szólt az izgalmas felvezetés, azonban a várt csattanó elmarad.
Mivel azonban időközben elkészült a gyárban egy remekbe szabott, borzasztóan gazdaságos, 4,2 literes V8-as motor, feleslegessé vált a négyliteres sorhatos. Lefújták a kísérletet, Amerika meghódítását a 4,2 literes és a később érkező 5,0 literes V8-asokra bízták. A mérnökünk azonban nem adta fel ilyen könnyen a harcot, az időközben általa megvásárolt autó mellé megvette a gyártól a kísérleti építésű négyliteres, sorhatos blokkot is és erőt gyűjtött annak beépítésére. Nem is lett volna ennek semmilyen akadálya, hivatalosan lett az övé, talán negyven-ötven százalékos áron, ráadásul megvolt a motor TÜV vizsgája is. Biztos vagyok benne, hogy a műtét sikerrel járt volna, láttam a mérnök garázsát és műhelyeit. Volt csörlője a motor és a váltó kiemelésére és minden egyéb eszköze, szerszáma is a szakszerű motorcseréhez – Mondta elismerően beszélgetőpartnerem, akitől aztán arra is magyarázatot kaptam, miért maradt el mégis a nagy csoda – A mérnök sajnos hirtelen meghalt, tervét pedig nem valósította meg később senki. Két emlék maradt meg a nagy álomból, az azonosítók nélküli négyliteres sorhatos és a 124-es farára tett „E400” felirat. Mérnökünk mintegy megelőlegezte az addig sosem látott Mercedest – Ezzel ért véget az első felvonás, majd tovább haladtunk a regényes sorsú autó sztorijával – A mérnök halála után az örökség része lett a Mercedes is. Nem volt egyszerű az ügy, volt ugyanis talán elvált feleség is, meg több házasságból származó gyerekek, elég az hozzá, hogy az autónál trükközni kezdtek. Németországban nagyon drága a százezer kilométernél kevesebbet futott autók örökösödési illetéke. Mivel ez a Mercedes addig csak 33 ezret gyűjtött, az örökösök „remek” döntést hoztak, előre tekertették a számlálót, 110 ezerre! Így alacsony lett az illeték, amit ki is fizettek, majd meghirdették az autót. Hírét vettem, majd felkerestem őket és megvettem a kalandos előéletű kocsit – Szólt a folytatás, aztán az is kiderült, miért nem lesz ebből az autóból már soha E400-as
– A négyezres blokkot láttam én is, de eszembe se jutott volna megvenni. Sokat kértek érte, aztán a vámolás, belföldiesítés is hatalmas meló lett volna, kis eséllyel a sikerre. Egyébként is, jött érte valaki a gyárból, kifizette és már vitte is. Az én kocsimban maradt a jó öreg 280-as motor, a kocsi hátulján díszelgő „E400” felirat pedig azóta is nagy derültséget vált ki a klubtársaim és ismerőseim körében, a háttérsztorit pedig már mindegyikük ismeri és jól tudja, hogy csak egy hajszál híja volt annak, hogy ez a kocsi nem vált prototípussá. Azon pedig gyakran morfondírozok, vajon a jövőre esedékes muzeális minősítés alkalmával mi legyen a felirattal? Leszedjem, vagy hagyjam fent, mint e példány egyedi történetének mementóját? A kilométerfutás a másik érdekes részlet. Az autó minden hivatalos papírja, szervizfüzete hitelesen alátámasztja az alacsony kilométert, ellenben a kocsi számlálója mást mond. Izgalmas kérdések… – Eljutottunk a nem mindennapi sztori végére, ezt követően beszélgetőtársam számba vette az autó tulajdonságait – Ez az autó a német spórolás minden jellemzőjét magán viseli. Ami nem okvetlenül szükséges, kimaradt belőle. A motor sorhatos, 2,8 literes és benzinüzemű. A váltó automata, a karosszéria metálfényezést kapott, az első ablakok elektromosan mozgathatók, hátul ellenben kézzel kell működtetni az ablakemelőket. A kárpitozáshoz Sportline textilt használtak, amiről tudni kell, hogy drágább volt, mint a bőrhuzat. Érdekesség, hogy a hátsó ülésen szerintem soha nem ült senki, de a csomagtartót se használták soha rendeltetésszerűen.
Egyszerűen olyan az autó általános állapota, mint egy múzeumi darabé, mintha most jött volna ki a szalonból. A belső térben az őzbarna és a krémszín dominál, véleményem szerint nagyon esztétikus a két árnyalat együtt, a látványt fakormány és famintázatú műszerfal egészíti ki. A futómű szintén Sportline kiadás, ezen kívül a kocsiba állófűtést is rendeltek. Őszintén bevallom, nem próbálkoztam még soha ennek használatával, mert igen bonyolult a működtetése. Távirányító van hozzá, programozható, az időt és a hőfokot is be lehet állítani, az automatika pedig a járó motor által felmelegített hűtőközeg keringetésével éri el a megfelelő hőfokot az utastérben – közölte végezetül az autó büszke tulajdonosa, aki nem tagadja, hogy ezt a W124-est gyűjteményének egyik legkedvesebb darabjaként tartja számon és nem is vitatkozhatunk vele. Régi idők sztenderdjei szerint tervezett és épült autó, célja még az öröklét volt. Orrmotor és hátsókerék-meghajtás jellemzi, a Daimler Benznél M104 E28 jelzés alatt nyilvántartott, 2799 köbcentiméteres DOHC (dupla vezérműtengelyes) sorhatos benzinmotor adja az erejét. Multi-point Fuel Injection befecskendezés, valamint hengerenként négy szelep a teljesítmény, míg katalizátor és Lambda-szonda a környezetvédelem érdekében. E példányban négysebességes automata váltó osztja be a motor 194 lóerejét (ez a teljesítmény 5500-as fordulatnál éled fel), a maximális forgatónyomaték 270 Newtonméter 3750-es fordulaton. Az 1490 kilogramm súlyú gépkocsi csúcssebessége 225 kilométer óránként, hosszúsága 4740 milliméter, szélessége 1740 milliméter, magassága 1430 milliméter, a tengelytáv 2800 milliméter.
szöveg: Szalkai Tamás fotók: Diósi Imre