Elment a nagy tervező, Marcello Gandini, akinek legfontosabb munkái a méltán hőskorszakként emlegetett hatvanas és hetvenes években születtek. Nem pusztán autókat alkotott, hanem stílust is diktált, szinte minden alkotása viszonyítási alap, igazodási pont és divatot teremtő legenda lett. Nem közhely kimondani, de az olasz tervező munkássága nélkül szegényebb lenne a gépkocsik históriája.
Marcello Gandini 1938. augusztus 26-án született Torinóban, egy karmester fiaként, édesapjával ellentétben ő azonban nem a füleket, hanem a szemeket gyönyörködtette – még úgy is, hogy szándéka nem kizárólag erre irányult. Úgy vélte ugyanis, hogy az autóknak nem elsősorban esztétikusnak kell lenniük, hanem keretet kell biztosítaniuk a konstruktőrök által megteremtett technikának, ki kell teljesíteniük a tervezői zsenialitást, ergonómiát és dinamikát.
A fiatal formatervező 1963-ban figyelemreméltó vázlataival a hóna alatt megkereste Nuccio Bertonét, hogy munkát kérjen tőle, hiszen Bertone vitán felül a legjelentősebb olasz formatervezők közé tartozott már akkoriban is. Az ifjú aspiráns oroszlánkörmei talán megrémítették a Bertone ügyeletes formatervező-csillagát, Giorgetto Giugiarót, akinek véleménye alapján akkor még eltanácsolták a fiatalembert. Két év telt el, Giugiaro távozott a Ghiához, immár pedig Bertone kereste meg Gandinit és munkát ajánlott neki, a becsvágyó formatervező pedig örömmel mondott igent.
Gandini alkotó energiái vulkánként törtek fel, bizonyítási vágytól fűtött karrierje pedig rögtön repülőrajtot vehetett. A fiatal zseni egy fantasztikus, újszerű sportkocsi első vázlatait kapta kézhez, azzal, hogy tervezze meg az autó végleges vonalait. Az ifjú előtt titkolták a megbízó nevét is, ám őt ez sem zavarta, de meg sem szeppent meg a feladattól. A rábízott skiccek alaposan átlényegültek a rajzasztalán, így született meg a Lamborghini Miura, minden idők talán legharmonikusabb formájú szuperkupéja. Gandini látványos vázlatai egyáltalán nem rejtették el a középmotoros konstrukciót, eleget tettek az aerodinamikai követelményeknek is, sőt, úgy oldotta meg a V12-es motor hűtésének feladatát, hogy az sem hatott rombolóan a formatervre. Ergonómia és praktikum? Kipipálva! A korabeli szuperautók között talán egyedüliként a Miurából lehetett kilátni hátrafelé is, a közvetlenül a fejtámla mögött trónoló, bestiális hangú V12-es fölött.
Nem csoda, hogy Gandini a Miurával bebetonozta a helyét a Bertonénál. A tervező tizennégy évet húzott le náluk, egyúttal a Lamborghini házi formatervezőjévé is avanzsált, hiszen további legendás „bikás” autók formatervéért is ő lett a felelős a későbbiekben, ideértve másik mesterművét, a szögletes Countach-t is. A Gandini-Lamborghini lista impozáns, a futurisztikus Marzal, a Marzal nyomán megteremtett Espada, vagy éppen a Urraco is az ő zsenijét dicséri, de az új hullámot képviselő Ghibli II-es, a Quattroporte, a Shamal, a Khamsin és egy sor további Lamborghini is.
Ha Gandinin múlik, már az Espada utasai is felfelé nyíló ajtókon át bújtak volna az utastérbe – előképén, a Marzalon ugyanis már ilyenek voltak -, de Ferruccio Lamborghini akkor még megtorpedózta az ötletet. A Countach, majd később a Diablo esetében azonban már nem volt apelláta, Gandininek hála megszülettek a közmondásos „Lambo-ajtók”, amelyek nem egészen felfelé, nem is egészen kifelé, hanem sajátosan, ollószerűen tárultak fel – ahogyan a mester megálmodta őket.
Talán nem érhet nagyobb elismerés egy autós formatervezőt annál, mint amikor a legádázabb vetélytárs ajánl neki feladatot. Gandininek része volt ilyen megtiszteltetésben is, amikor maga a Ferrari bérelte fel a Lamborghini üdvöskéjét. E megbízás eredményeként született meg 1973-ban az egyetlen Gandini által alkotott Ferrari, a Dino 308 GT4-es. De a szuperautók sora szinte végtelen, a képzeletbeli sorban ott csillog az emlékezetes és egyedi fellépésű Lancia Stratos HF, a DeTomaso Pantera, az Alfa Romeo Montreal, valamint a számtalan lenyűgöző koncepcióautó, mint a Bertone Pirana, az Alfa Romeo Carabo, a BMW 2002 TI modell nyomán készített BMW Garmish vagy a már sokat emlegetett Lamborghini Marzal.
A mester portfóliójából nem hiányoztak a hétköznapi modellek sem, örömmel és lelkiismeretesen látott munkához akkor is, amikor a felöltöztetésre váró konstrukcióban nem tomboltak lóerők százai. Százezres darabszámban készültek azok az olcsó, egyszerű gépkocsik, amelyek praktikus, ám mégis látványos vonalai évtizedekre meghatározták a közutak képét. Gandini csapotthátú, háromajtós autót alkotott a Mini felhasználásával Innocenti Mini néven, de a legelső Volkswagen Polót is ő tervezte, ahogyan az Audi 50-est és az Autobianchi 112-est is. A BMW máig létező ötös sorozatának első modellje, az E12-es is az ő karosszériájával hasította a levegőt, a tágas és szögletességében is bájos Citroën BX megdöbbentő sikereit is részben neki köszönhette. Megfizethető, ám lenyűgöző megjelenésű Gandini-féle sportkocsi volt a Fiat X1/9, erőtől duzzadó méregzsák a Renault 5 Turbo, mindkettő szinte ujjgyakorlat a tehetséges tervező számára, aki az olyan különleges feladatokkal is megbirkózott, mint a kamiontervezés – erre bizonyíték egy tetszetős óriás, a Renault Magnum.
A tervező 1980-tól kezdve önállósodott, szabadúszó lett. Tehette, már biztos garancia volt a sikerre. Saját irodája vezetőjeként válogathatott a megbízásokban, amikor pedig igent mondott, élvezettel és örömmel vetette bele magát a munkába – miként anno, a Miura tervezésekor. Marcello Gandini izgalmas élete nyolcvanöt éves korában, 2024. március 13-án ért véget Rivoliban.
szöveg: Szalkai Tamás, kép: Diósi Imre és Pinterest