
A Dunakanyar Oldtimer Egyesület a téli szunnyadás lezárásaként március 10-re szervezte szezonnyitó rendezvényét, egy laza, kötetlen autózást. Arról, hogy miként zajlott az esemény, Kemény Attilát, az egyesület rendezvényfelelősét kérdeztük.
– Kérlek, meséld el egy pár mondatban, miről szólt a rendezvény?
– Kizárólag a Facebookon meghirdetett egyszerű, szezonnyitó autós gurulásról volt szó, veterán és hobbicélú járművek részére. A legnagyobb megdöbbenésünkre már a második napon kettőszázegy jelentkezés érkezett, illetve további kétezer érdeklődő is regisztrált. A túra a budaörsi IKEA parkolójából indult, de a kiírás szerint bárhol be lehetett csatlakozni az előre leírt, megadott útvonalba.
– Mi volt a cél, merre gurult a csapat?
– Első megállóként a tatabányai Turul-emlékművet tekintettük meg, majd a majki Esterházy-kastély, a volt Kamalduli remeteség épületegyüttesének bejárása volt a cél. Az esősnek induló nap ellenére tíz órakor végül százhatvannyolc autó indult el IKEÁ-tól. Megjegyzem, kisütött a nap, és száraz időnk lett délutánig… Előre nyomtattunk háromszáz darab térképes útvonal-tájékoztatót, így lett végül hiteles adat is az indulók számáról. Már elindult a konvoj, amikor feltűnt néhány késve érkező, illetve az útvonal későbbi szakaszain is csatlakoztak néhányan, de az ő számukról nincsenek pontos adataink. A rendezvény meghirdetésekor még szerettünk volna egy közös ebédet is szervezni, azonban a jelentkezők nagy számát látva, letettünk erről a tervről, így aztán mindenki a kedve szerint étkezett.
– Milyen típusú autók jöttek össze? Említs néhányat…
– Legnagyobb örömünkre mindenféle veterán jármű érkezett, Triumph, Opelek, Skodák, Trabantok, Wartburgok. Jó néhány Lada, BMW, Volkswagen is csatlakozott, de persze Merciből is volt mindenféle… Kár is típusokat sorolni, a lényeg, hogy minden érdeklődő, látogató talált kedvére való kocsit. Az újabbak közül két Renault Clio RS-t, egy Hummert, Smart Coupét emelnék ki. Néhányan a mindennap használt autójukkal jöttek. Mondhatni, a paletta minden színét képviselte a csapat.
– Okozott szervezési gondot az, hogy a vártnál többen voltatok?
– Nagyjából sikerült egyben tartani a csapatot. A Turulnál ugyan volt egy kis felfordulás, mert ennyi autó parkolása nem oldható meg ott. A túránk fő állomásához, a majki remeteséghez már csak körülbelül negyvenöt-ötven jármű érkezett meg, a résztvevők több mint a kétharmada ebéd után lemorzsolódott. Így is szép létszám lett volna, ha bejönnek körülnézni a gyönyörűen felújított épületegyüttesbe… Bár a rendezvény kiírásakor a belépő árát is feltüntettük, ennek ellenére – és legnagyobb szomorúságomra – csak négy vagy öt párost láttam benn
– Mikor ért véget a gurulás?
– A budaörsi IKEA parkolóba nagyon kevesen mentek vissza, a majki megálló után sokan hazafelé vették az irányt. Összességében mégis egy jól sikerült rendezvény volt, nagyon jó a visszhangja, jól érezték magukat a résztvevők. Remek vonalvezetésű, viszonylag jó minőségű utakon autóztunk, utóbbi pedig, lássuk be, ritka ebben az országban.
szöveg: Váczy András, fotó: Dorka Bus Automotive