– Sajnos a japán autók korrózióvédelme nem volt éppen tökéletes a múltban és ezek a remek vasak sajnos elrozsdásodtak, megsemmisültek – közölte az Accord gazdája, aki inkognitójának megőrzését kérte, az autóról azonban örömmel mesélt.
– Hollandiában vette meg ezt az autót az egyik barátom, mégpedig azzal a nagy elhatározással, hogy ő bizony veteránozni fog. Kisebb javítások után meg is kapta az autó az OT minősítést, a barátom el is vitte egy pár oldtimeres eseményre, de aztán nem lett folytatása a kapcsolatnak. Hiába szeretett bele a kocsiba, hiába tisztelte a technikát, kijelentette, hogy a veteránozás nem az ő világa. Esőben nem tudta elővenni az autót, nem merte őrizetlenül hagyni sehol, mert féltette, így aztán megkérdezett engem, hogy nem venném-e meg tőle. Nem ismeretlen előttem a koros japán autók világa, sőt, kötődöm a Hondákhoz is, van például egy 1974-es Civicem is. Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy megveszem a barátomtól az Accordot. Kiváló állapotú autó, 1989-es évjáratú, az a közmondásos „egygazdás” kocsi, 77 ezer kilométerrel. Első tulajdonosa nagyon kímélte, szerintem alig vitte ki a garázsból, erre utalnak a beszívódásoktól, fakulástól mentes részletek is. Sehol nincs rozsda, a műanyag és gumi alkatrészek gyáriasak, nem hiszem, hogy sok hasonló állapotú Accord szaladgál még a világban – tudtam meg a tulajdonostól, aki elmondta azt is, hogy a kétliteres motor erejét négysebességes automataváltó osztja be.
– Az Európába, Amerikába küldött korabeli japán autók többnyire igen kényelmes, jól extrázott gépkocsik voltak, ebbe is beépítettek mindent, amit a gyár kínált, egyedül a klímára nem költött az első tulajdonos – árulta el a szakember, aki csak kisebb javításokat végzett el az autón, mióta megszerezte – A rozsdás kipufogórendszert kellett javítani, illetve cserélni, de a karosszéria a tüzetes átvizsgálás során sem találtam hibákat, a fényezés pedig száz százalékban eredeti, gyári – zárta a nem mindennapi állapotú autó bemutatását a Honda gazdája.
Az Európában és Észak-Amerikában is egyre sikeresebb Honda személyautók sikerét 1985-től öregbítette tovább az Accord harmadik generációja. A sorozat terveit Toshi Oshika készítette, aki a divatos, lapos és széles karosszéria elejére bukólámpákat szerkesztett. A nyúlánk termet nemcsak az alacsony építés optikai következménye, a szedán tengelytávja valóban impresszív, 2600 milliméter. Ebben a generációban készült először kétajtós kupé a négyajtós szedán mellett, természetesen a kínálatban volt ötajtós kombi is, AeroDeck elnevezéssel.
A lemezek alatt komoly technika bújt meg, a Honda a költségekre nem tekintve előre és hátulra is dupla „A” alakú lengőkarokat épített be, ezzel az autó irányíthatósága, úttartása egyenesen kiváló lett. Nemcsak kifinomult, a MacPherson rendszerűnél sokkal jobb minőségű futómű járt az Accord tulajdonosoknak, de négy tárcsafék is. A motorok 1.6 literes lökettérfogattól indultak, majd az 1.8-ason át a 2.0 változatok zárták a sort, utóbbi létezett dupla vezérműtengelyes kivitelben is (2.0 DOHC). A fokozatokat kapcsolhatta négysebességes automata, vagy ötsebességes kéziváltó.
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre