A Topolino Klub Hungary szervezésében nagyszabású, hazánkban eddig sosem volt veteránautós esemény, Nemzetközi Topolino Találkozó zajlott június 14-16 között. A párját ritkító rendezvényről Bánsági Zoltán elnökségi taggal beszélgettünk.
– Milyen folyamatok eredményezték, hogy Magyarország adhatott otthont egy ilyen nagy volumenű, nemzetközi rendezvénynek?
– Kilenc évvel ezelőtt látogattunk el először egy hasonló éves találkozóra, majd attól kezdve minden évben felkerestük a soron következő eseményt. Ezt követően a torinói székhelyű Fiat Topolino Klubok Nemzetközi Szövetsége felkért minket egy kelet-európai klub alapítására. El is kezdtük a klub szervezését, megalakítottuk a Topolino Klub Hungaryt. Ezután újabb felkérés érkezett, ennek nyomán egy túrát szerveztünk, ami hatalmas érdeklődés mellett zajlott, ugyanis sokan még sohasem jártak Kelet-Európában. Így indult… Tavaly Svájcban voltunk túrán, ahol élesben kaptuk meg a felhatalmazást a nemzetközi klubtól, hogy szervezzük meg a következő nemzetközi találkozót. Egy héttel később el is kezdtük az előkészítő munkálatokat. Helyszínként a Balaton-felvidéki régióra esett a választás, hiszen ott kiválóak az utak, szép a környék, rendezettek a települések, akad látnivaló is bőven. Autóval végig jártuk az utat, szállodákat próbáltunk ki. Elsősorban a várhatóan magas létszám jelentett problémát, sok szálláshely egyszerűen nem volt képes az indulók autóinak fogadására. Végül Sümegen, a Hotel Kapitány ideális feltételeket kínált. Mindenben segítettek, emellett komplex programot is ajánlottak, rossz időjárás esetére is biztosítottak időtöltési lehetőséget. A szervezés első lépéseit tehát körülbelül egy évvel ezelőtt tettük meg és már augusztusra tudtuk, mit is szeretnénk, végül január 15-én hirdettük meg a találkozót és a végleges programot.
– Hányan jelentkeztek, honnan érkeztek?
– Harminc-negyven résztvevőre számítottunk, részben a nagy távolság, részben a zömmel idősebb autótulajdonosok miatt, de olyan hirtelen kezdtek gyűlni, hogy már-már attól tartottunk, meghaladja a lehetőségeiket az esemény. Svájcból huszonhárom autó jött, Olaszországból tizenhat, a többi induló német és holland volt. A szervezők három járművén kívül négy magyar Topolino is képviseltette magát, így összesen hetvennégy darab rajtszámot adtunk ki, az autók személyzete százharmincöt fő volt.
– A rajthoz állított autók között akadt-e kuriózum?
– Olyan különleges járművek is érkeztek, amelyekből csak egy vagy kettő létezik. Ilyen például a Siata Amica, ami a Topolino motorját és alvázát használta, a Bertone karosszériaműhely építette kis darabszámban. Úgy néz ki, mint egy mini Ferrari. A váltóáttétele meg a differenciálműve persze más, de úgy megy száztízzel, mint a szél! Alapból egy Topolino C-motor hajtja, ám két karburátor van rajta és van külső olajrendszere is. Ez volt a csúcsautó. Aztán jött két olyan favázas Topolino is, amelyeknek az eleje fémből készült, de az A-oszloptól hátrafelé minden fából volt, a váz, de az ajtók is. Ilyenből talán tíz van a világon. Teherautó változatból is volt kettő, illetve a kabrió Topolino összes fajtája képviseltette magát. Mindegyik, amely teljesen nyitott, félig nyitott, vagy éppen csak a teteje nyitott egy kissé. Ezeken kívül az összes olyan Simca, NSU és Steyr is jelen volt, amely valamilyen formában a Topolinókkal rokon.
– Melyik napon milyen esemény történt?
– A központi rendezvény június 14-e és 16-a között zajlott, de a külföldieket a kíváncsiság már 11-én idehajtotta, körülbelül negyven részvevő érkezett. Ők körbe utazták a Balatont, elmentek Tapolcára, mindenfelé kocsikáztak. Amikor mi, a szervezők, csütörtökön dél körül megérkeztünk, szinte mindenki ott volt. Pénteken délben kezdődött a regisztráció, ahol a résztvevők kis ajándékcsomagot kaptak, meg rajtszámot, nyakba akasztót, ezeket mi gyárttattunk, nagyon spéci kivitelben, mindenki örömére. Délután fél négykor vette kezdetét a túra a sümegi vár meglátogatásával, utána lovagi torna bemutató következett, majd egy csárdában lazítottunk lovagi vacsorával. Ez volt az első nap programja, rendkívül tetszett a résztvevőknek. Az események középpontjában egy svájci úriember volt, őt pedig tudtán kívül beöltöztettük királynak, a feleségét királynőnek, azt pedig alig egy perccel azelőtt tudta meg, hogy magyarul kell beszélnie, miután arra sor került volna. Lovaskocsival hozták be a lovagi tornára és ott királyként adott engedélyt a lovagi torna megkezdésére. Pánikolt egy kicsit, de feltalálta magát, óriási volt! A pénteki nap a várakozásokon felül jól sikerült. Mindenki fegyelmezett, rendkövető volt. Ha azt mondtuk, hogy tíz órakor vége a rendezvénynek, elköszöntek és szépen elballagtak a szobájukba. Annyit ettek, ittak, amennyit akartak, mégsem volt dorbézolás, hangoskodás, szóval, nagyon jó társaság volt.
– Mivel indult és hogyan zajlott a szombat?
– A szervező csapatunk minden nap tartott egy előzetes értekezést. Marianna, aki az egész rendezvény menedzsere volt, készített egy percre pontos menetrendet, tudtuk, hogy kinek mi a feladata. Az indulás nyolc órakor volt, szirénázó „rendőri felvezetéssel”. Egy rokonunk és klubtagunk Moszkviccsal vezette fel az egyes számú, olasz csoportot. Tíz percenként, tizenöt-húsz autóból álló csoportok követték őket. A másodikok voltak a svájciak, harmadikok a németek, negyedikek pedig németek és hollandok közösen. Célba vettük a tihanyi bencés apátságot, ahol a polgármester közreműködésének köszönhetően az egész parkolót megkaptunk ingyen, oda álltak be a résztvevők autói. Kisbuszt szerveztünk, ami az idősebbeket fölvitte az apátsághoz, majd két óra szabadprogram következett. Mindenki azt csinált, amit akart. Lubickoltak, sümegi rajtszámot gyártottak, élvezték a látnivalókat. Nagyon tetszett nekik. Délben indultunk tovább, percre pontosan mindenki ott volt, szépen felsorakoztak. Kettéváltak, az első és a második csoport a Káli Autó Motor Múzeumot látogatta meg, a másik kettő pedig a Laci Pince Csárdába ment ebédelni. Mindkét program másfél-másfél óráig tartott, utána pedig csere következett. Kaáli professzor személyesen fogadott minket, jó hangulatban néztük meg az elkészült videókat, gyönyörködtünk a Topolinókban. Fantasztikus volt!
– Nagyon érdekes, ahogy mesélsz, átjön a hangulat!
– Akkor folytatom! Egy felső útvonalon, Nagyvázsony környékén szembetalálkozott egymással a társaság, óriási dudálás, integetés következett, ahogy elhaladt egymás mellett a két kocsisor. Ezután a „múzeumosok” mentek a csárdába és fordítva. Három óra körül indultunk a szállodába, ezután Nagyvázsony környékén ismét összejött az egész csapat úgy, hogy több kilométeres Topolino-sor keletkezett. Ajka felé mentünk a gyönyörű, tükörsima, két éve felújított utakon. Egyetlen rossz minőségű, négy kilométeres szakasz volt, de ez csak nekünk jelentett gondot, a külföldiek szépen araszoltak visszafelé. Műszaki problémája senkinek nem volt. Tempósan haladtak, mert ezek a külföldi Topolinók árkon-bokron keresztül simán viszik a hetvenet, sík úton pedig a nyolcvanötöt is. Szombaton négy óra, fél öt körül érkeztünk meg a szállásra és fél nyolckor kezdődött a gyülekező a gálavacsorára. Ezt megelőzően csináltunk a klubnak egy pótkereket egy állványra szerelve, amelyre minden résztvevő üzenetet írt. Rendkívül hangulatosra sikerült ez a program is. Végül elfoglaltuk az éttermet, ahol először vacsoráztunk, utána díjkiosztót tartottunk. Topolino hajtókarból és dugattyúból csináltam arany, ezüst és bronz díjakat, ezeket a szépségdíjakat támogatóink adták át az általuk legszebbnek ítélt autónak. Persze díjaztuk a Fredyt, aki a király szerepét alakította, és ami a legfontosabb, megjutalmaztuk azt is, aki a legmesszebbről jött a Topolinójával, nem számított, hogy autószállítóval jött, hiszen mégis elhozta az autóját! A gálavacsorához köthető másik fő programpont csakis a Topolinóról szólt, hatalmas topolinós tortával emlékeztünk meg arról, hogy napra pontosan nyolcvannyolc évvel korábban jelent meg először a kereskedelmi forgalomban ez a gépkocsi.
– Hány kilométert tettek meg összesen a találkozó résztvevői?
– Kiszámoltuk. A Magyarországra utazás mindösszesen és az összes autót figyelembe véve 57 422 kilométert jelentett! Hozzáteszem, ezen kívül személyenként még minimum hatszáz kilométert autóztak Magyarországon, majd persze haza is kellett térniük. Így összességében körülbelül 150 ezer kilométert tettek meg a Topolinók, ez pedig több, mind a Föld kerületének háromszorosa. Óriási szám!
– A vasárnap kicsit lazább, vagy feszesebb volt?
– Teljes értékű napot tartottunk, megint szépen összegyűltünk, és irány a keszthelyi Festetics-kastély! Ott a belső udvarban megkaptuk a területet, formációba rendeztük az autókat, majd múzeumlátogatás és szabadprogram következett. Teljesen más útvonalon, délben indult vissza a csapat, és egy jó ebéddel Sümegen zárult a rendezvény. A Hotel Kapitányt mindenki szuperlatívuszokban dicsérte, azt mondták, hogy az elmúlt harminc év top három rendezvénye között van a magyar. Nagy öröm ez nekünk, szerintem kitettünk magunkért, amit lehetett, megkaptak az indulók. Mindenki fontos volt egyénileg is és országosan is, tolmácsokat fogadtuk, minden nyelven elkészítettük a programok leírását, senki nem maradt információ nélkül. Ha bárkinek valamilyen gondja támadt, azonnal ugrottunk és megoldottuk. Így lett aztán mindenki elégedett.
– A programsorozat lezárást követően mindenki hazaindult?
– Nem egészen. Az olaszokat például hajtotta a virtus, ebéd után fél órával elindultak Budapestre Topolinóval, mondván, ők még két napot eltöltenek ott. A svájciak másnap reggel hasonlóképpen döntöttek, Budapestre mentek és szintén eltöltöttek ott két napot. Így a rendezvénynek jóval később lett vége. És még egy gondolat: akármennyire is igyekeztünk, hogy találjunk egy támogatót, egyetlen fillér támogatás nélkül szerveztük és vezényeltük le nemzetközi találkozót, nem kaptunk segítséget senkitől, még a Fiattól sem. Nem álltak velünk szóba… Nem hitték el, hogy olyan rendezvényt szervezünk, amilyen még sohasem volt az országban. Amikor ők szervezték az MVM Arénánál a Fiatos találkozót, az semmi volt ehhez képeset, csak odajöttek és parkoltak.
– Ettől eltekintve hogyan bírtad a szervezéssel, lebonyolítással járó feszültséget?
– Minden percét élveztem, abszolút stresszmentes, remek rendezvény volt, holott a magyar veteránosok a megelőző napokban úgy köszöntek el tőlünk, hogy „na, hétvégén kezdődik a pokol!”. Ennek ellenére valódi örömünnep volt nekünk is, mert annyira jó, annyira szuper volt!
szöveg: Váczy András, fotó: Milos Viktor és Diósi Imre