Remek veterános hír: a tíz országban jelen lévő Fiat Topolino Klubok Nemzetközi Szövetsége felvette tagjai közé a Topolino Klub Hungaryt. Már az idei évre szóló naptárjukon is szerepel a magyarok emblémája és egy hazai autó képe. De jöjjön a nagy dobás: a Szövetség a magyar klubot bízta meg a 2024 évi nemzetközi Topolino-találkozó szervezésével, amely Magyarországon zajlik majd. A klubról, a Topolinókról Bánsági Zoltán klubelnökkel beszélgettünk.
– Mielőtt rátérnénk a jövő év grandiózus eseményére, beszéljünk a Topolino Klub Hungary megalakulásáról. Hogyan, mikor született meg?
– 2015-ben László József barátom és felesége elmentek Svájcba egy klubeseményre, a következő évben pedig József elcsábított minket Olaszországba a Topolino nyolcvanadik születésnapjára. Óriási rendezvény volt, háromszázhúsz autóval a világ tizenkét országából! Ennek kapcsán a nemzetközi szövetség szószólói rábeszéltek minket arra, hogy legyen Kelet-Európában is klub, mert a Szövetség tagországaiban több is van, például a svájciaknál négy-öt, az olaszoknál vagy húsz, és a világon közel kétezer ember aktív topolinós. Minden évben valamelyik klub szervez nemzetközi találkozót, amire pályázni kell. Mi a felkérésre megalakítottuk a kétszemélyes Topolino Klub Hungaryt, aztán nekiálltunk vadul gyűjteni a tulajdonosokat, a járműveket, hiszen a klubhoz legalább tíz fő kell. Hihetetlen munka volt felkutatni az embereket, de végül sikerült. Minden Topolinót ismerünk az országban!
– Bővült a klub?
– Nehezen lehetett hadra fogni az embereket, mert klubtag ugyan mindenki szeretne lenni, de a kedvenc autóikkal már kevésbé lelkesen közlekednek, vagy indulnak el a találkozókra. Talán a 2024-es magyar találkozó lesz a vízválasztó, ha pedig kedvet kapnak miatta a klubtagok, akkor aktívabbak lesznek és belátják, hogy a közösségi munka őrült jó dolog.
– Hol tartotok a szervezésben?
– Maga a helyszín Hévíz és Tihany környéke lesz, ahol három nap alatt mintegy kétszázhúsz kilométeres túrát teszünk meg. Tíz országból várunk jelentkezőket, olyan távolságból is, mint Svédország, Hollandia, Norvégia… Azért az komoly kihívás! A svájciak, németek szervezik a közös utazást oly módon, hogy vonatra teszik a kocsikat, eljönnek Grazig és onnan szépen ide topolinózgatnak. Sümeg lesz a főhadiszállás, onnan elmegyünk Tihanyba, Keszthelyre meg a Kaáli Autó-Motor Múzeumba. És persze betérünk magyaros jellegű csárdákba, egyenek, igyanak jókat a vendégek, eresszék el magukat és szeressenek minket.
– Hány részvevőre számítotok?
– Igazából a határ a csillagos ég, de körülbelül hatvan autóra próbáljuk korlátozni a részvételt.
– Eddig a klubtörténet, most rólad. Hol láttad meg az elsőt Topolinót?
– Akkor láttam élőben mozgóképes Topolinót, amikor tizenkét évvel ezelőtt elmentünk egy szolnoki találkozóra László Józsi barátommal. Öt perc elég volt ahhoz, hogy azt mondjam: nekem ilyen kell! Hatalmas kutatómunkába kezdtem, működőképes kocsit akartam, de csak iszonyatos állapotú roncsokat találtam. Jóska barátom mondta, hogy vannak ehhez az autóhoz alkatrészek, egyáltalán nem kétségbeejtő a helyzet. Ha talál az ember jó lakatost, nagyon jól felépíthető az autó egészen kedvező áron. Ezek után rámentem arra, hogy keressek olyat, aminek különleges a története. Így sikerült megszerezni az első Topolinót Pécsen, szörnyen rozsdás állapotban, viszont az alvázszáma első, korai modellre utalt. Tehát az 1936-1937 körüli átmeneti időszakban gyártották, vagyis a negyedik legrégebbi működőképes, fellelt Topolino.
– Mit tettél vele?
– Találtam egy rendkívüli jó lakatost, aki annyira lelkes volt, mint én, így az utolsó hajlatig úgy megcsinálta, mintha gyári lenne. Az olasz szakértők, akik a gyárban dolgoztak, azt mondták, hogy megemelik a kalapjukat, mert ez a kocsi szebb, mint egy gyári.
– Ő most szépen szundikál a garázsban, mert van egy újabb Topolinód. Miért?
– Mert amikor a hegynek fel alig haladtunk és visított benne a motor, megsajnáltam. Láttam, hogy a modernebbek úgy szaladnak felfelé, mint a nyíl, mondtam magamban, kellene egy korszerűbb. De a régit el nem adom, ha kell, vitrinben lesz és örökre megmarad. Egyébként 2018-ban kezdtem vadászni az újabb példányra.
– Hol találtál rá?
– Olaszországban, egy hirdetésben, eredeti állapot, működőképes. Hetvenéves, 1953-as évjáratú, kilencvenéves első tulajdonostól, aki újonnan vette. Elmesélte, hogy bejárta vele a világot, de már rosszul lát, tizenöt éve nem vezeti, csak áll a fészerben. Ellenben nagyon sokat kért érte, viszont különleges autó, ritkán lehet ilyenekhez hozzájutni. Variáltam, variáltam, aztán jött a covid, láttam, hogy a veteránárak, mint a szakadék, úgy zuhannak lefelé. Eljött a pillanat, újból megpróbáltam, de semmilyen módon nem tudtam kapcsolatot teremteni a bácsival… 2019 végén ismét előkerült az autó egy autókereskedő hirdetésében, ráadásul az előző ár feléért. Na, mondom, itt a lehetőség, de nem tudtuk megegyezni, merthogy a kereskedő Magyarországra nem szállít… Telt-múlt az idő, egy újabb hirdetés még alacsonyabb áron. Végre, nagy nehezen sikerült!
– Milyen állapotban volt az autó?
– Mivel tizenöt évig nem mozdult, a fékek, a zsírzásra váró alkatrészek, mint a beton, beállva, a motorolaj is olyan volt, mint a zsír. Miután új olajat kapott a motor, minden lógott benne, ugye, eredeti állapotú volt minden. Egy túrát végig csináltunk, mentem vele háromszáz kilométert, de annyira kidolgozták a kopások magukat, hogy a motort fel kell újítani, hálni járt bele a lélek. Az olajnyomás hatról kezdte, amikor pedig már meleg volt, alig mutatott valamit.
– Megérett a teljes generál…
– Levittem Kecskemétre, két hét alatt felújították úgy, hogy minden alkatrész eredeti maradt benne és olyan erőre kapott a járgány, hogy valami hihetetlen!
– Ezzel mikor, hol mentetek?
– Végig csináltunk egy egri túrát, egy szegedit, százötven kilométereseket. Nemzetközi túrán most voltunk először, kimentünk vele Svájcba hegyet mászni.
– Elmondásod szerint van ugye, a másodjára beszerzett Topolinód, aztán a legelső szériás Topolinód, van egy 1928-as nyitott, négyajtós Ford A-modelled, 1929-ben gyártott Citroën AC4-esed és egy 1957-es évjáratú Opel Olympia Rekordod. Zoli, adja magát a nagy kérdés: melyik a kedvenc?
– A Topolino!
szöveg: Váczy András, fotó: Diósi Imre és Pinterest