Veterános körökben köztudomású, hogy Sebők András az olasz autók szerelmese, szakmai tudása révén már jónéhány darabot élesztett fel a tetszhalál állapotából. Egyúttal gyűjtő is, a tulajdonosa például egy Fiat 850-es típussornak, amely bővült, mondhatni kiegészült egy újabb példánnyal. Az újdonság egy Fiat 850-es Special. Erről és még másról is beszélgettünk Andrással.
– Egy hónapja már. Ez hiányzott a sorból, mert volt Fiat 850-esből Normale, Super, Coupe, Sport Coupe kiadásom is…
– Mit érdemes tudni a 850 Special modellről?
– 1964-ben kezdték a Normale kivitelt gyártani, vele egy időben kijött Super változat is, nüansznyi különbségekkel. Például az ülés dönthető volt, a kárpitozás anyaga az ülés közepén szövet, a motor három egész lóerővel erősebb, az emblémában pedig szerepelt a „Super” felirat. Ezt a modellt 1968-ig gyártották, majd leváltotta a Special a Coupe motorját, és ettől 41 lóerős lett. Különbség még a dupla torkú karburátor, a beltéri tetőkárpit, továbbá a nagyobb, párnásabb műszarfal.
– Honnan jött ez a példány?
– Olaszországból.
– Gondolom, te bukkantál rá?
– Így van, én szúrtam ki. Az olaszoknak is van használtautós oldaluk, beírod a paramétereket, meddig gyártott autót keresel, milyen áron. Vannak bizony nagyon szép és drága példányok is! Ez az autó Triesztből való, aránylag jó állapotú, érdekes módon megkapta a kinti műszaki vizsgát is. Olaszországból két éve már csak úgy lehet kihozni autót, ha van rajta műszaki vizsga és hivatalosan is kivonták a forgalomból. Ezt mind megcsináltatta a régi tulajdonos és kedves barátom, Madosfalvi Gábor, aki a „birodalmi szállító” a Fiat Klubban. Nekem hét autót hozott már Olaszországból, Franciaországból. Jól tud olaszul, fölvette a kapcsolatot a tulajdonossal, elvégezte a papírmunkát, és tessék, lehet vinni!
– Milyen munkákat kell elvégezni az autón?
– Üzemképes, de az én elvárásaimat nem teljesíti. Az üléskárpit szétülve, a szőnyeg szétszakadva, de szerencsére jó a fékrendszer, a lengéscsillapítás. Mivel odakint már van vizsgája, csak honosítani kell. Használni ezzel is lehetne, de én megcsinálom az autót OT minőségűre.
– Mesélnél a többi 850-esedről?
– Megvan az összes 850-es típus. Van Normale 850-es, Super 850-es, meg persze az első kiadású és az utolsó kiadású Coupe is. Utóbbit egyébként már Sport Coupe néven forgalmazták. Van 850-es Spyder, a hab a tortán pedig a 850-es Vignale és a 850-es Vignale Coupe. Eddig csak a Special hiányzott, de most már végre, megvan a teljes a sor.
– Hogyan, miért szerettél bele az olasz autókba?
– 1975-ben édesapámnak volt egy négytalálatosa a lottón, persze szeretett volna egy autót vásárolni a nyereményből. Ment a dilemma, hogy milyen autót vegyünk. A fölsorolásban volt bogárhátú Volkswagen, Renault 4-es, Renault 16-os. Ezeket lehetett annak idején kapni Magyarországon, 1971 és 1977 között forintért adta őket a Merkur. Apám végül úgy döntött, hogy nem kell nagy autó, inkább legyen szép és kecses. Vettünk hát egy halvénykék 850-es Fiatot. IH-9986 volt a rendszáma, ez be van rögződve az agyamba. Innen jött nálam az olasz autók szeretete. A szívemhez nőtt az a Fiat, ráadásul azon kezdtem tanulni az autószerelést is…
– A tudásod később hogyan fejlesztetted?
– Az eredeti szakmám műszerész, innen származik a precizitásom. Annak idején dolgoztam az Autóipari Kutató Intézetben, ott fogott meg az autógyártás hangulata. Jelen voltam a 200-as sorozatú Ikarus létrehozásánál is. Később kitanultam az autófényezést, majd a karosszéria-lakatolást, amit addig fejlesztettem, hogy egy szervízben nyolc évig karosszérialakatos voltam, később csoportvezető, végül társtulajdonos. Az a cég 2008-ban ugyan tönkrement, de az élet nem állt meg, van bérmunka.
– Mikor lehet valamilyen találkozón, vonuláson látni az új szerzeményed?
– Arra várni kell még, ezzel az autóval egy darabig nem fogok vonulni, mert nem olyan nagyon szép, inkább csak érdekes. Persze a többi 850-essel más a helyzet, útra kelek velük, legközelebb a Százhalombattai Veterán Találkozóra. Tavaly az 1500-as kupéval voltam, de mivel mindig másik autóval megyek, idén valószínűleg egy 850-est választok.
szöveg: Váczy András, fotó: Diósi Imre