A Dodge Viper iszonyatosan erős, szinte kezelhetetlen, egyúttal pedig félelmetes autó – jelentette ki határozottan Tóth Barnabás, az itt látható gépkocsi gazdája, aki csakis azért vásárolta meg az amerikai paripát, mert üzleti tervei vannak vele
– A Viperemet a Hungaroringen próbálhatják ki a vállalkozó kedvű sofőrök, az ebből befolyó összegből pedig terveim szerint karbantartom, javítgatom. Az állagmegóvás többszörösen is indokolt, hiszen a Viperek ára szépen kúszik felfelé, azaz egy ilyen autó befektetésként is jól működik – közölte Barnabás, aki nem tudott érzelmek nélkül nyilatkozni a feltűnő járműről – Őszinte leszek, még mindig nem sikerült összebarátkoznunk, de mindez nem is csoda. Ez a kocsi már-már komikusan erős, indokolatlan mennyiségű lóerőt és nyomatékot gyűjtöttek össze benne a Chrysler mérnökei. Hátul hajt, de a hatalmas motorja miatt orrnehéz, nem is csoda, hogy számtalan példányát törték már ripityára az utakon. Egyszerűen nem lehet vele kulturáltan, kiszámíthatóan haladni, üvölt a motor és a kipufogó, a tízhengeres, 8,4 literes motor pedig valóban érthetetlen és értelmetlen túlzás – írta le a Viper lényegét Barnabás, majd így folytatta – Ha egyszer alkalmam nyílna a költségekre tekintet nélkül összegyűjteni egy garázsba a világ öt legfeleslegesebb kocsiját, egy Viper biztosan lenne köztük. Hatalmas a motorháza, a motorja és a váltója is túlméretezett, tulajdonképpen mindene nagyobb, mint kellene, ellenben az utastér pici, a vezető helye pedig kimondottan szűkös. A Viper tehát nem kényelmes túrakocsi, de a hagyományos, európai felfogás szerint sportkocsinak se minősülhet, mert ahhoz meg túl nehéz és drabális. Bármikor ülök bele, nem tudok elvegyülni a forgalomban, mert hangos, akármilyen finoman adagolom is neki a gázt.
Kétségtelen, hogy nem a tucatemberek autója, csak találgatni tudom, hogy az autóm első, mexikói gazdája milyen személyiség lehetett – találgatott Barnabás, aki Németországban vásárolta meg a Vipert – az autót hatvanezer mérföldes futásteljesítménnyel, jól dokumentált előélettel vettem meg, lényegében megkímélt állapotban. Már egy későbbi változat, 2003-ban gyártották, összességében pedig jó állapotú, egyedül a műanyag karosszériaelemein kell kisebb kozmetikai javításokat elvégezni. A motor 8.4 literes, V10- es, a teljesítménye 540 lóerő, mondjak róla mást is? Különleges élmény egy Vipert vezetni, de bevallom, időnként még én is félek a volánjánál, pedig tapasztalt sofőrnek tartom magam. Hogy mégis mire jó egy ilyen kocsi? Olyan élményautónak kiváló, mely demonstrálja, hogyan képzelték el az amerikaiak a nyolcvanas-kilencvenes években a sportos gépkocsit – állapította meg Barnabás. És valóban, a Chrysler e terméke jókora követ dobott az állóvízbe, mert a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára valóban menthetetlenül unalmassá váltak az autói. Kapóra jött a Tom Gale formatervező által rajzolt koncepció, amely pontosan annyira volt barátságos, mint egy prédájára meredő mérges kígyó. A Roy Sjoberg vezető mérnök irányításával ténykedő, nyolcvanöt mérnökből álló team kellő inspirációt merített a gonosz formákból és a Chryslernél addig eltöltött unalmas évek pókhálóját leszaggatva elkészülhetett a gépkocsi, amelynek technikája tökéletesen rímelt a formára. Ha rosszindulatúak lennénk, azt mondhatnánk, hogy végül egy vezethetetlen, ön- és közveszélyes autó született a Chrysler-Dodge boszorkánykonyhájában, ha azonban célunk a hízelgés, másként kell fogalmaznunk. Eszerint olyan Dodge-ot alkottak a mérnökök, amelynek zabolátlan viselkedése nem káros mellékhatás volt, hanem maga a cél. Nem véletlen az sem, hogy a már életében legendássá vált Caroll Shelbyt is felkérték, hogy segítse tanácsaival a Vipert alakítgató mérnököket. Így vált aztán a Viper a Cobrák lelki társává, bődületes erő egy pillekönnyű test fogságában. Az 1989-ben legyártott prototípusok meghajtására még V8-as motorokat használtak, ám az igazán nyers és ellentmondást nem tűrő változathoz több kellett. 1990 elejére jött a V10-es motorral hajtott prototípus, amely igazán Shelby szája íze szerint készült. Ugyan eretnek gondolatnak tűnt egy nyolcliteres, nyomórudas, tízhengeres teherautó motor sportkocsiba építése, de a dolog működött. Még akkor is, ha a motor ősrégi, ám bivalyerős szerkezet volt, sajnos azonban ólomsúlyú. Persze egy teherautóban nemigen számít a motor tömege, egy sportkocsinál azonban életek múlhatnak azon, ha az orr tömege többszöröse a farénak… A karosszéria súlya ebben az egyenletben mit se számított, az 1490 kilogramm csőváz és rászerelt üvegszálas műanyag ilyen erőket nem tudott volna befolyásolni.
Kapóra jött azonban a Lamborghini mérnökeinek tapasztalata – az olasz cég akkoriban a Chrysler tulajdonában volt -, az segítségükkel sikerült optimálisabbá tenni a súlyeloszlást. Könnyűfém blokk és hengerfej készült az alakuló Viperhez, javult a hajtómű öblítése, így lelkesebben pörgött fel magasabb fordulatra, a fordulat növelésével járó hőmérséklet-növekedést pedig a hűtővíz járatainak áttervezésével érték el. A teherautó-motorhoz Borg Warner T56 típusú ötsebességes kézi váltót kapcsoltak, amelynek közvetítésével a motor négyszáz lóereje a hátsó kerekekhez juthatott. Érdemes szót ejteni a nyomatékról is: a türelmes munkával átalakított motor 3600-as fordulaton adta le csúcsnyomatékát, 630 newtonmétert. E számok elbűvölték a nagyközönséget, a Chrysler pedig tovább fűtötte a hangulatot. Nem győzték hangsúlyozni Caroll Shelby szerepét a gépkocsi kialakításában, de közben kétséget ébresztettek azt illetően, hogy egyáltalán gyártásba kerülhet-e a nem mindennapi négykerekű. Megjátszottan aggodalmaskodtak azon, hogy vajon alkalmas lehet-e a közutakra egy kipörgésgátlóval, ABS-szel és hasonló, vezetést segítő eszközökkel nem rendelkező, nyers és bárdolatlan autó? A mesterségesen szított hadjárat csúcspontján maga Shelby vezette fel az 1991-es Indy 500-as futamot egy Viper volánjánál… A nagy öreg értette és szerette a Chrysler újdonságát, ha pedig kellett, meg is védte azt. Amikor egy újságíró kevesellte a 260 kilométeres végsebességet, azt válaszolta neki, hogy ha ennél gyorsabban akar menni, vegyen Lamborghinit, a Viper nem neki való, mert ez az autó másról szól. Érteni és érezni kell, alázattal kell közeledni hozzá és a kocsi meghálálja, négy és fél másodperc alatt katapultálja százra, a megtapasztalt közvetlen gázreakció pedig nem vethető össze semmivel. Mindezek mellett Shelby is figyelmeztetett arra, hogy ez a kocsi egyetlen hibát sem bocsát meg…
szerző: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre