Ha amerikai és veterán, akkor nálunk nem szokás túlságosan eltávolodni a Corvette-Mustang tengelytől, örömmel vállalkoztunk hát arra, hogy bemutassunk egy közel hetvenéves De Soto Firesweepet, amely megjelenését tekintve egyike az ötvenes évek „uszonyos” autóinak, technikája, minősége azonban kortársainál kissé fejlettebb és finomabb. Éppen ezért tűnt úgy, hogy sikerrel menti meg a bajok gubancába került De Soto brandet, de mivel a Dodge-álcába bújt típus túl jól teljesített, eljött érte a vég.
A Firesweep tulajdonosával, Maróti Attilával beszélgettünk, aki így foglalta össze az autó lefontosabb ismérveit:
– A Firesweep nem véletlenül hasonlít a Chrysler csoport más gyártmányaira, tulajdonképpen szegről- végről maga is Chrysler termék. Ez a modell egyébként egy 3300 darabos széria tagja, ezzel a karosszériával ennyit készítettek belőle. Érdekesség, hogy spórolásból az 1957-es modellévben még szimpla fényszórókkal gyártották, de aztán 1958-tól a típus kijött az ikerfényszórós maszkkal. Háromféle motort kínáltak hozzájuk, az enyémet a közepes méretű, vagyis 5,7 literes, nyolchengeres hatja, a váltó automata, érdekesség, hogy nyomógombos előválasztóval működik. Jelentős kényelmi extra a torziós rugóval kiegészített első futómű, ami nagyon komfortossá teszi a vezetést.
– Sokkal bonyolultabb ettől az autó felfüggesztése, illetve annak javítása?
– Egyáltalán nem komplikált, főleg a mai autókhoz képest nem. Az első futóműben alul és felül van egy-egy lengőkar, illetve a torziós rugó. Utóbbit egyébként el kellett fordítanunk, mert egy kicsit már ellaposodott, nagyon terpesztett az autó. Tudni kell, hogy a meghajlított tengelyre emlékeztető torziós rugó egy ricnis tengelyben végződik, ha kihúzzuk a helyéről és kissé elfordítva illesztjük vissza, akkor az autó eleje magasabbra kerül, olyan lesz, mint újkorában. Ezzel egy időben kicseréltük az összes talpascsapszeget és szilentet is, ezzel ért véget az első rész felújítása. A hátsó futómű hasonlóképpen egyszerű, hagyományos laprugókat építettek be, középen azonban van egy spirálrugó is, amelyik megemelését egy középre beillesztett gumipogácsával végeztük el, mert ez a rugó is elfáradt, ellaposodott kissé.
– Hol használták ezt a De Sotót eddig?
– Hollywoodból érkezett, egy ismerősöm vásárolta meg, de csak azért, hogy ne legyen üres az Amerikában útra bocsátott konténer. Tőle vettem meg a kocsit öt évvel ezelőtt. Eredetileg az ötvenes években gyártott Plymouth Furyt, Savoyt, vagy Belvedere-t kerestem volna, de Stephen King „Christine” című regénye, illetve a belőle készített film miatt ezek a modellek borzasztóan drágák lettek és tartják is az árukat. A De Soto hasonlóképpen a Chrysler-csoport brandje volt, azonban manapság olcsóbban lehet őket megvásárolni, ami paradoxon, hiszen nemcsak jobb minőségűek a Plymouth-oknál, de a Chryler ranglétráján is magasabban helyezkedtek el. Például az olcsó Plymouth márka Savoy modelljét árulták hathengeres motorral is, míg De Soto Firesweep nem volt V8 alatt! Nos, mivel a kiszemelt Plymouth modellek beszerzése lehetetlenné vált, megvettem e De Sotót, aminek előttem három magánszemély tulajdonosa volt, az összes adásvétel részletesen dokumentálva. Nemcsak a kereskedő által kiállított papírok vannak meg, de azt is lehet tudni, hogy melyik tulajdonosnál pontosan mennyit futott a kocsi. Szerencsére minden gazdája vigyázott rá, restaurálni ezért nem kellett. Még Amerikában fújták át egyes részeit, de például a tetején és az oldalsó csíkon az eredeti, gyári fényezés látható. Egyébként szeretem az ilyesmit, számomra egy kopott, patinás, de használható autó abszolút vonzó dolog. Magyarországon a tapasztalataim szerint sokszor esünk át a ló túlsó oldalára, szétszedünk elemeire egy amúgy használható veteránt, aztán tíz év múlva és borzasztó költségek árán vagy lesz belőle valami, vagy megfeneklik a művelet és eladjuk a darabokat, mint projektautót, hogy másvalaki szívjon vele tovább. A De Sotót nem fogom restaurálni, hiszen használható, teljes értékű autó. A futómű felújítása mellett természetesen
kicseréltünk benne minden folyadékot és szűrőt is, de például a krómozott spiáterből készült elemek javítására nem vállalkozom. Ez az anyag idővel kráteres lesz, hatalmas munka és költség lenne az elemeket kifúrogatni, a lyukakat feltölteni, majd rezezni, krómozni mindet.
– A karosszéria rozsdamentes volt?
– Szinte teljes mértékben, hála Kalifornia éghajlatának. Egy kisebb rozsdásodást kellett csak kijavítani. Sajnos az ötvenes években készült amerikai autók többsége egyébként nem kapott komoly felületkezelést, a karosszéria állapota, a korrózió mértéke ezért döntő kérdés egy ilyen jármű megvásárlásakor.
– Mennyiben tapasztalható, hogy ez a típus szándékosan olcsó, belépőszintű kocsinak készült?
– A sok Dodge alkatrész és megoldás erre utal, de találtam egyéb érdekességet is. A De Soto e szériájában nincs például biztosítéktábla. Az 1957-es Buickokban, Chevrolet-kban van, ebben nincs. Van fékrásegítő, egyes példányokban klíma is, de biztosítéktáblát hiába keresünk. Ha valamilyen elektromos zavar adódik, az autó könnyen kiéghet… Érthetetlen. Furcsaság a fordított polaritás is, a karosszéria a negatív, a motor a pozitív. Nem értem ennek az okát sem. A Dodge eredetű, vasblokkos V8-as és a váltó egyébként nagyon tartós egységet alkot, ha megkapják az olajat, vizet, akkor örök életűek.
– Az alkatrészek beszerzése és a javítás mennyire problémás?
– Ha a motor hengerfejes lesz, síkolható, a csapágyak, dugattyúk leönthetők, pótolhatók. A fékhez is vannak alkatrészek, az automata váltót is fel lehet újítani fékszalagokkal. Ami viszont probléma, a lemezáru. Karosszériaelemek, lámpák, hasonlók nincsenek, ezek igazi kincsek. 1961 után nem gyártottak De Sotót és bár nagyon sok a hasonlóság egyes Dodge és Plymouth modellekkel, sajnos a gyártó figyelt arra, hogy ne legyenek csereszabatosak egyes alkatrészek.
– Érdemes hát óvatosan hajtani, hiszen végzetes lehet egy koccanás is. Milyen az utakon egy Firesweep?
– Ha az ember tudja, mit várhat egy ilyen autótól, akkor élvezet a volán mögé ülni, egyébként azonban furcsa meglepetés. Azt szoktam mondani a fellelkesült embereknek, hogy nem ilyen autót szeretnének maguknak. Az erős motor és a látványos karosszéria csak egy dolog, ezek az amerikai kocsik ügyetlenek a kanyarokban, támolyognak, billegnek. Persze egyenes utakon, normál sebességnél nagyon kényelmesen ringatnak, de ennyi. Visszatérve a De Sotómra, vele közös garázsban lakik az 1957-es Chevrolet Bel Air-em, annál a De Soto sokkal ügyesebb, nem olyan esetlen. De volt alkalmam kipróbálni egy barátom korabeli, hathengeres Plymouth Savoy kocsiját, azonnal éreztem, miért voltak drágábbak a De Sotók. Jobb minőségű anyagokból készültek, finomabbak voltak, összességében pedig magasabb színvonalat képviseltek.
Bár olcsó, De Soto!
1957-ben a Chrysler csoporthoz tartozó De Soto háza táján komoly lépést tettek, megnyitottak egy olcsóbb kategóriát. A De Soto brand egyébként árban és minőségben a csoport közepén helyezkedett el, a Plymouth és a Dodge felett, de a Chrysler és az Imperial alatt. A gyártó új, a belépőszintet képviselő, ezért pedig a többi De Soto modellnél olcsóbb „Firesweep” típusnevű modelljétől várta az eladások feltornászását. Míg a márka egyéb modelljei a Chryslerek számára gyártott, 126 hüvelykes (320 cm) tengelytávú padlólemezt használták, addig a Firesweep rövidebb lett, mert a Dodge-palettát kiszolgáló 122 hüvelykes (310 cm) padlólemezen épült fel. Bár rövidebb lett, de még így is „full size” autó, hatszemélyes utastérrel. A motorok a Dodge-tól jöttek és kivétel nélkül V8-as erőforrások voltak. A legkisebb a 325-ös volt (5,3 liter), majd a 350-es (5,7 liter) és a 361-es (5,9 liter) következett. A négyajtós szedán és kombi, valamint a kettő-, illetve négy ajtóval gyártott, fix tetős kupék is erősen emlékeztettek a korabeli Dodge-zászlóshajónak számító Dodge Coronet típusra, azonban a tervezők e jármű megjelenését a De Soto modellekre jellemző hátsó uszonnyal ötvözték. A felszereltség Amerikában közepesnek modható színvonalat képviselt, gyári tartozék volt a szervo kormány, a fékrásegítő, a beépített rádió és a fehér betétes gumiabroncs, a váltó pedig lehetett kétsebességes PowerFlite, vagy háromsebességes TorqueFlite automata, illetőleg háromsebességes manuális kormányváltó lehetett. A legkellemesebb extra a TorsionAire fantázianevű, torziós rugóval kiegészített első futómű volt, amely kényelmes, jól irányítható futást eredményezett. A Firesweep 1957-re nagy piaci sikereket könyvelhetett el, a De Sotót a tizenegyedikről a tizedikre hozta fel a márkák amerikai versenyében, húsz százalékkal nőtt a De Sotók eladása e típusnak köszönhetően, a 133 ezer eladott autóból 57 ezer Firesweep volt! A látványos sikerekkel párhuzamosan a Plymouth és a Dodge márka visszaesésről számolt be, a Chrysler pedig nem tűrhetett meg egy kannibált a soraiban – 1960-ban kivezették a Firesweep típusokat, 1961-ben pedig a patinás De Sotót is beszántották a csoport fennmaradása érdekében…A képeken látható De Soto Firesweep orrában a 350-es, azaz 5735 köbcentiméteres OHV V8-as motor helyezkedett el, amely első volt a Chrysler B- motorjai közül. Kéttorkú karburátorral is 280 lóerős teljesítményre volt képes, négytorkú karburátorral azonban 305 lóerőt is nyerhettek belőle. A hajtómű nagyon sok mindenben megegyezett a közel hatliteres 361-essel, például a dugattyúk is azonosak voltak. A motor az 5474 milliméteres gépkocsi hátsó kerekeit hajtotta meg, a karosszéria szélessége 1999, magassága 1450 milliméter volt. A hatszemélyes utastér tágasságát a 3099 milliméteres tengelytáv szavatolta, azonban a nagy méretek közel 1,8 tonnás önsúlyt is eredményeztek. Amerikai autóról lévén szó, akkoriban megszokott módon négy, rásegítővel ellátott dobfék lassította a járművet, a motor erejét pedig háromsebességes Torque Flite automata váltó osztotta be – ez a szerkezet a Chrysler minden modelljénél elfordulhatott, egészen a Plymouth termékeitől a Chryslerekig.
szöveg: Szalkai Tamás, kép: Diósi Imre