E látványos, szépen restaurált Buick gépkocsi a ráckevei VIP Classic Car kínálatában szerepel, egyike a vállalkozás friss szerzeményeinek. A cégtulajdonos és ügyvezető, Kovács Sándor a következő leírást adta róla:
– E kétajtós Buick Special gépkocsit 1954-ben gyártották, egyike azoknak, amelyek már V8-as motort kaptak, ugyanis korábban a sornyolcas motorok voltak általánosak a gyártónál. A kereskedésünkbe-kölcsönzőnkbe tavaly szeptemberben érkezett az autó, az állapotán pedig nem kellett javítanunk, hiszen Belgiumban 2020-ban alaposan restaurálták – közölte a cégvezető, aki a felújítással kapcsolatos megfigyeléseit így összegezte:
– A restaurálás nyolcvan-húsz százalékos, vagyis a karosszéria, a motor, a hajtáslánc, a futómű alapos, aprólékos felújítása megtörtént, ellenben az utastér állapota még az eredeti, gyári. Patinás, kissé kifényesedett a beltér, de véleményem szerint az adja az autó egyik különlegességét, hogy az ülések és az oldalkárpitok eredetiek, idestova hetvenévesek
– A fényezés is érdekes, mégpedig éppen az autentikus minőség miatt. Magyarországon többnyire a kétéves autók minőségében fújják le a koros oldtimereket, amitől nagyon csábító lesz a külsejük, de valljuk be, nem ilyenek voltak újkorukban. Azért is tetszik nekem ez a Buick, mert ennek fényezése másképpen történt, a korabelihez hasonló anyagokkal és technikával készült. Szép, gondos munka, és éppen a korabeli technológia betartása miatt nagyon illik ehhez a kocsihoz, a hetvenéves technológia lemásolásának köszönhetően hiteles, valós lett tőle a Special megjelenése. Amikor pedig az autó alá nézünk, ott is rendet találunk, a karosszéria rozsdamentes, alvázvédővel gondosan levédve, újak a kipufogók is. Ha pedig beülünk a vezetőülésbe, egy szinte új autó érzetét kapjuk. Hibátlanul működik a motor, a váltó, simán gurulunk, közben pedig elmerenghetünk, milyen jó dolga volt az amerikai autósoknak az ötvenes években, tudtuk meg Kovács Sándortól.
Az ötvenes években Amerikában lezajló mesés gazdasági fellendülést mi sem illusztrálhatja jobban, mint egy olyan autó, amely ott a belépőszintet képviselte. Elég, ha összehasonlítunk egy ilyen gépkocsit Európa kényszerszülte apróságaival, vagy a szovjet, darabosan kidolgozott modellekkel, rögtön szembetűnik, micsoda bőségben születtek Amerika autói. Sem a nyersanyagokon, sem a fogyasztáson nem spóroltak a gyártók, még a legalsó polcon is erős, kényelmes, kifinomult cirkálók várták a vásárlókat.
A Buick is alaposan elkényeztette vásárlóit, hiszen az itt látható, 1954-ben gyártott kétajtós Special szedán az európaiak szemében luxusautónak számított. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ez a kocsi a Buicknál bár belépőszintet képviselte, a General Motors csoporton belül inkább a középmezőnybe tartozott. A Buick ugyanis a Chevrolet modelljeinél drágább és kifinomultabb termékeket állított elő, de minőségben azért elmaradt a Cadillactől.
Az 1954-es modellévnek egy teljesen új modellpalettával vágott neki a Buick, autói alacsonyabbak, szélesebbek és aerodinamikusabbak lettek a korábbiaknál. A tetővonal lejjebb húzódott, de az utasterek mégis tágasabbá és világosabbá váltak, a panoráma-szélvédők pedig akkoriban divatos módon az oldalsó ablakokra is hajlottak. A műszerfalakra egy sor, a repülőgépekére emlékeztető kezelőszerv került. Az autók tengelytávja is nőtt, ezzel stabilabb, kényelmesebb lett a futás, ami pedig a legfontosabb, az addig megszokott sornyolcas motorokat szinte mindenütt leváltották a V8-asok. A Fireball jelzésű motorok uralma egyébként 1953-ban kezdődött és egészen 1981-ig kitartott, mind felülszelepelt (OHV) és nyomórudas vezérlésű szerkezet volt, a lökettérfogat pedig az évtizedek alatt 3.5 litertől 7.5 literig változott.
A frissített Buick paletta sorozatait „családnevekkel”, tagjait pedig számozással is megkülönböztették egymástól. A negyvenes számokkal jelölték például a belépőszintű Special modellcsalád tagjait – a négyajtós szedán a 41D jelölést kapta, a kétajtós szedáné 48D lett, míg az ötajtós kombit 49-es számmal jelölték. A különleges Special Riviera kupé a 46R jelzést birtokolta. Az ötvenes számokat a „Super” sorozatba tartozó autók között osztották szét, a 60-asok családneve „Century” lett, míg a csúcson a 70-es „Roadmaster” család tagjai álltak. Különlegességnek számított a Buick Skylark Convertible, amely egyedül alkotta a 100-as családot „Model 100” jelzéssel.
Nem minden „családnak” volt mondjuk ötajtós kombija, vagy kabriója a kínálatában, általánosságban azonban elmondható, hogy minél magasabbra kapaszkodunk a családfán, annál kevesebb ajtóval és tetővel találkozhatunk…
Egy korabeli Buick kereskedésben könnyedén jöhetett zavarba a vásárló, ugyanis nem kevesebb, mint tizenkilenc különféle színárnyalatból választhatta ki 1954-es évjáratú kocsijának színét, sőt, egyes modellek esetében kérhette a kétszínű fényezést is, ilyenkor a tető és az övvonal alatti rész eltérő festést kapott. Ennek tükrében az pedig természetes, hogy a kárpitok színét, anyagát, mintáját is tekintélyes mennyiségben zúdították a leendő tulajdonosra.
A fotókon látható Buick Special kétajtós szedán (48D) hatszemélyes, kényelmes utazóautó volt a maga idejében, háromsebességes, manuális kormányváltóval és 264 köbhüvelykes (4.3 literes) lökettérfogatú Fireball V8-assal. E szerkezetet Stromberg, vagy Carter gyártmányú karburátorral kínálták, a teljesítménye pedig 145 lóerő körül alakult 4200-as fordulaton. A maximális nyomaték (309 Nm) már 2400-as fordulatnál rendelkezésre állt. Az autó végsebessége 153 kilométer lehetett óránként, ami nem lebecsülendő, ha számításba vesszük, hogy a gépkocsi öntömege 1.7 tonna volt. A gyári ismertető szerint a 3099 milliméter tengelytávú, 5239 milliméter hosszúságú gépkocsi alaposan felszerelt, csúcsminőségű autónak számított. Az utastérbe érkező levegőt például szűrőbetétek tisztították meg a portól, a kesztyűtartót megvilágították, de jutott a vezető keze ügyébe szivargyújtó is. A kézifék reteszelhető volt, a kürt pedig kétszólamú.
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre