A mai egyenautók korában különösen lenyűgöző jelenség egy 1973-as Buick Riviera. Bármelyik szögből pillant rá az ember, új és még újabb részleteket fedez fel rajta, megunhatatlan elfoglaltság csak nézegetni is – és még be sem indítottuk az orrába rejtett hét és fél literes vényolcast… Kerti Attila itt és most elmeséli, hogyan szeretett bele ebbe a típusba, aztán hosszú évek után miért adta el.
– Ikonikus jármű a boattail Riviera, ilyesmit többnyire akkor vesz az ember, ha mély vonzalom alakult ki benne a nem mindennapi forma iránt. Milyen úton jutott el ehhez a Buickhoz?
– Az én esetemben egy film alakította ki a birtoklási vágyat. Nicolas Cage és Dennis Hopper főszereplésével készült a Red Rock West című film noir, amelyet 1994-ben mutattak be Magyarországon. Ebben használtak a színészek egy 1973-as Buick Rivierát. A jellegzetes „boattail”, vagyis csónak formájú hátsó rész egyébiránt egészen elképesztő megoldás volt, nem is kis kavarodást okozott vele a General Motors tervezője, Jerry Hirshberg. Lényegében a korai Chevrolet Corvette-ek farkiképzését vitte tökélyre, a GM „personal luxury car” kategóriája számára fenntartott B-padlólemezen. Hirshberg 1980-ban Pontiac és a Buick vezető designere volt, akkor azonban elcsábította őt a Nissan. 1985 és 1999 között számos Nissan karosszériáját tervezte meg. De visszatérve a Riviera boattail kiképzésére, a forma valamiért nem aratott osztatlan sikert. Legalábbis a boattail bevezetésének évében, 1971-ben visszaestek a Riviera eladásai, és ez így maradt 1972-ben és 1973-ban is. 1974-ben aztán új formavilág jött, vagyis csónak formájú Rivierát csupán három évben készítettek, 1973-ban csak mindössze 34 ezer példányban. Érdekes módon a viszonylag csekély darabszám, együtt a különleges formával mára kilőtte az árakat, nagyon sok pénzért adnak-vesznek már ilyen autókat.
– Ez a Riviera mikori évjárat?
– 1973-as, vagyis egyidős velem. Michigan államban helyezték forgalomba, aztán jó sokáig használták az Egyesült Államokban, legalábbis találtam a kocsin egy 2005-ös New York-i biztosítási matricát. A matrica kiállításának évében aztán valamilyen úton-módon egy holland kereskedőhöz került, majd Magyarországra érkezett és itt kerültem képbe én. Akkor már legalább tíz éve kerestem, kutattam egy ilyen autót a filmes élményem hatására, de hiába. Egy barátom aztán szólt, hogy van egy ilyen autó, eladó is, nézzem meg, ha szeretném.
– Csalódást vagy eufóriát váltott ki a találkozás?
– Is-is. Az autó ott állt előttem az elképesztő méretével és megdöbbentő formáival. Azonban működésképtelen volt, a motor nem indult, ráadásul borzasztóan leharcolt volt a karosszériája. Szerencsére egy hozzáértő szerelővel közösen mentem el megnézni a kocsit, ő pedig felhívta a figyelmem a szinte hibátlan utastérre. Elmagyarázta, hogy ez mekkora érték, így végül megvettem a Buickot.
– Sok csontváz hullott ki a szekrényből a restaurálás alkalmával?
– Akadtak problémák bőven. Két éven keresztül épült és szépült az autó, homokfújattam, lakatoltattam a karosszériát, majd a gyári vörösesbarna árnyalatra fényeztettem. Közben Amerikából megrendeltem a felújításhoz szükséges alkatrészeket, ezek meglepetésemre pedig egyáltalán nem voltak drágák. Lehet, hogy azóta megváltoztak a körülmények, hiszen mindez nem most volt, a restaurálás ugyanis 2005 és 2007 között zajlott.
Én egy szövegblokk vagyok. Kattints a szerkesztés gombra a szöveg megváltoztatásához. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
– Milyen jellegűek voltak az alkatrészek?
– Érdekes módon gyári darabok jöttek. Annak idején rengeteg pótalkatrészt gyártottak az autógyárak a kocsikhoz, a fel nem használt darabok pedig különféle üzletek polcain várják a mai napig, hogy megvásárolja őket valaki. Elképesztő, hogy gyári csomagolásban, eredeti papírcetlivel, rajta beépítési útmutatóval, vagy leírással jönnek az alkatrészek negyven-ötvenéves autókhoz! Hiába, ezeket a kocsikat hatalmas tömegben gyártották, így alkatrészekből is dömping van.
– Minden alkatrész beszerzése ilyen könnyedén zajlott?
– A többség nem okozott gondot, de némelyik megszerzése komolyabb küzdelembe került. A jobb oldali tükör például ritka extra egy 1973-as Rivieránál, hiszen ezeket a kocsikat gyárilag csak bal oldalon látták el visszapillantóval. Én ennek ellenére szerettem volna egy jobbosat is, hiszen mi már megszoktuk, hogy két tükörből vezetünk. Igen ám, de ilyesmi tényleg alig létezett, végül az Ebayen találtam egyet. Egész éjszaka fent voltam, hogy elhalásszam az argentin, amerikai és ki tudja, milyen nemzetiségű érdeklődők elől. Végül sikerrel jártam, enyém lett a győztes licit, háromszáz dollárért hoztam el a tükröt. Bevallom, soknak tűnhet, de egy ilyen kurrens áru meg is ér ennyi pénzt…
– Mit érdemes még tudni erről az autóról?
– Egyetlen motorral árulták őket, ez van az enyémben is. 455-ös big block, vagyis 7,5 literes V8-as, 315 lóerős teljesítménnyel, háromsebességes automataváltóval. A motor azonos azzal, mint amit az autó a gyárban kapott, vagyis „matching number”. Nem próbálgattam sokszor az erejét, a restaurálás befejezése óta fűtött garázsban parkolt a Buick, nyaranta három-négyszáz mérföldet csorgattam bele. Összesen talán tízezer mérföld került bele 2007 óta, de mindösszesen is csak 75 ezret mutat a számláló. A felújítása óta eltelt időben már háromszor is megújíttattam az OT minősítését, a közelmúltban pedig új gazdája lett.
– Vajon miért kellett eladni?
– Nagyon hosszú ideje volt nálam, ha meg nem is untam, de már nem tudott újat mutatni. Meghirdettem és olyan vevőt szántam neki, aki nem pusztán befektetésként tekint rá, hanem nagyon fogja szeretni. Jött is tökéletes jelölt, ugyanúgy 1973-as születésű, mint én és az autó, ötvenedik születésnapjára pedig meglepte magát a Rivierával. Biztos vagyok benne, hogy jó helyre került a kocsi, de én se maradtam veterán nélkül, mert egyrészt van egy öreg Peugeot autóm, másrészt pedig elkezdtem keresgélni – lehet, hogy hamarosan veszek helyette egy másik öreg vasat.
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre