Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

„Benzinégetős” gurulás

DSC 8077

Október 23-án szezonzáró veterános gurulást rendezett a Dunakanyar Oldtimer Egyesület.  A komoly, feladatokkal és játékokkal teletűzdelt túra helyett ezúttal az egyesület minden veterán és hobbiautó tulajdonost, érdeklődőt kötetlen szezonzáró gurulásra invitált. Kemény Attilával, a Dunakanyar Oldtimer Egyesület elnökségi tagjával idézzük fel az eseményt.

DSC 8014
DSC 8070
DSC 8031

Amikor a nyár őszbe hajlik, csendesedik a veterán autósok túrázó kedve. Ennek dacára előfordul azért, hogy az egyesületek valamelyike rendez szezonvégi gurulást, sőt még karácsonykor is mozgolódnak, nyilván időjárástól függően. Mi úgy gondoltuk, belevágunk egy őszi gurulásba – mondjaAttila. Én pedig egy ilyen rendhagyó találkozó szervezésétől faggatom.
– Az ötlet az Egyesület elnökétől, vagyis a fiamtól ered, és az Ő dolga volt a szervezés. Minimális munkát igényelt, a meghirdetésen kívül csak ebédet intéztünk a résztvevőknek. Az előzetes jelentkezés alapján tudtuk, hányan jönnek, és induláskor pontosítottuk az ebédadagok számát. Figyeltünk rá, hogy a kirándulás jó minőségű aszfalton történjen, és mindenkinek egyértelmű legyen, merre kell menni, mert itiner helyett csak egy térképmásolatot osztottunk a résztvevőknek . A rendezvény ingyenes volt, csak az ebéd árát kellet kifizetni. Úgy hirdettük meg, hogy bárki, bármilyen járművel jöhet, bármikor be- és lecsatlakozhat a gurulásról. Az útvonalat a hirdetésben is megosztottuk. Gondolná az ember, az ilyen laza, kiruccanásos összejövetel nem mozgatja meg a veteránosok fantáziáját. Ehhez képest már az előzetes regisztrációnál lehetett látni, hogy sokkal többen leszünk, mint a nyári rendezvényünkön. Körülbelül száz jármű gyűlt össze az OT-s rendszámú veterántól a tíz éves autókig mindenféle márka és modell… Én a 64-es Minimmel mentem.

DSC 7998
DSC 8059
DSC 8062
DSC 8054

Érdemes azért végig futni a nap történésein. – Reggel 9 és 10 óra között a Budatétény vasútállomás P+R parkolójában, a Campona Bevásárlóközpont mögött volt a találkozó. Onnan mentünk a 7-es úton Pákozdra, megálltunk a Miskahuszár szobránál. Mivel nem találtunk ki semmilyen feladatot, játékot, közvetlen beszélgetéssel és sétával töltöttük el az időt.
(Aki, még nem látta, jó, ha tudja, a Miskahuszár turisztikai látványosság, a maga nemében egyedülálló alkotás, 100 tonna betonból készült, 13 méter magas. A huszárhagyományok ápolása inspirálta a szobrot megálmodó és létrehozó alkotói összefogást. A Bogár halmon emelkedik a magasba, ott, ahol a legenda szerint, Jellasics horvát bán és császári-királyi táborszernagy állt 1848. szeptemberében.)
– A következő állomás Bicske érintésével Mány volt – folytatja Attila -, ahol az előre leszervezett ebédet fogyasztotta el a csapat. Ebéd után kicsit leeresztettünk, volt, aki hazaindult, és volt, aki kitartott egészen Biatorbágyig, ahol a Gyöngyvirág utcai P+R parkolóban volt a gurulás vége. Ott oszlott fel a csapat.

DSC 8088
DSC 8090
DSC 8036
DSC 8106

Összegezve: – Nekem meglepő volt, hogy sok, és nagyon jó visszajelzést kaptunk, megköszönték a résztvevők a szervezést, és azt, hogy együtt autóztunk. Bár én jobban szeretem a feladatokkal teletűzdelt túraversenyeket, úgy látszik, néha szükség van egy ilyen benzinégetős lazításra, együtt autózásra, ahol nem kell nézni az órát, és bőven van idő lassan autózva gyönyörködni az őszi tájban. – zárja a beszélgetést Kemény Attila.

 

szöveg: Váczy András , képriport: Diósi Imre