
Ezt a kis kétéltű autót Nyugat-Németországban gyártották sorozatban 1961 és 1965 között. Hans Trippel tervezte . A négy év alatt legyártott 3878 darab nagy része az USA-ban talált gazdára. A magas kabrió jellegű karosszérián rögtön szembe ötlik a hátsó két nagy propeller mely a vízen haladásról gondoskodik meg a vízi közlekedéshez nélkülözhetetlen jelzőfény és zászlótartó. Természetesen hajó vezetői jogosítvány is szükséges a hajókázáshoz.


A hátsó traktusba került a Triumph 1147 cm3-es, 43 lóerős motorja amivel a Heraldban is találkozhatunk. Négysebességes váltóját üresbe kell rakni a vízbe ereszkedéshez. Ekkor egy kis karral lehet kapcsolni az előre-hátramenetet, ami a propeller forgásirányát változtatja. A vízben az első kerekek végzik a kormányzást. Vízen 7csomós, szárazföldön 70 mérföldes sebességgel tud haladni, ezt jelenti a 770-es típusjel. Exportálták még az Egyesült Királyságba jobb kormányos változatban és használta a berlini rendőrség és a vízimentők is.



Bár nem a nagy hullámokra tervezték, de 1968-ban átszelték vele a La Manche csatornát, 1965-ben túráztak vele a Yukon folyó alaszkai szakaszán és a 1970-es évek végén áthajóztak vele San Diegoból Santa Catalina szigetére.



Mégis ez a jármű a csendes vizű tavakon érzi jól magát. Éppen ezért a sok Amphicar fan az úsztatásokat az amerikai és kanadai tavakhoz szervezi.A legnagyobb esemény, amikor minden évben július negyedik hetében összegyűlnek a tulajdonosok az Ohio állambeli St Marys Grand Lake nevű tavánál vízre csobbannak kis kedvencükkel.



