
Több mint ezer, egészen pontosan 1030 Alfa Romeo, illetve 3500 ember látogatott el idén a 18. AlfaCity fesztiválra július 11-12-én.

Az AlfaCity visszatérő vendégei voltak az olasz csizma sarkából a Club Alfisti in Pattuglia ONLUS csapata, akik egy 1966-os Giulia rendőrautóval, egy 155-ös Carabinieri és egy 33-as tűzoltóautóval érkeztek. Hivatalosan képviseltette magát az idén 25 éves litván Alfa Romeo Club is, akik Vilniusból utaztak a Szalki-szigetre. Rajtuk kívül Romániából, Lengyelországból, Csehországból, Bulgáriából, Ausztriából, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek alfások, de voltak résztvevők Franciaországból és Belgiumból is. A rendezvényen a 115. éves márka születésnapját ünnepelték, többek között Magyarország legrégebbi Alfa Romeoit is felkutatva. Ezek meg is érkeztek AlfaCitybe: egy 1959-es Giulietta Sprint és egy 1968-as Touring Spider. A rengeteg oldtimer között az idén 40 éves Alfa 75-ös is kiemelt vendége volt az AlfaCitynek. Külön tuningautó szekció is volt AlfaCityben, a márka legújabb modelljeit pedig tesztvezetésen lehetett kipróbálni. Az AlfaCityt 2019-ben hivatalosan a világ legnagyobb alfás találkozójának nyilvánították. Tudomásunk szerint ebben még nem történt változás.

szöveg: Halápi Zsolt fotók: Diósi Imre
